Néptánc

2023.08.31. 08:31

Lengyelországban járt a Sopron Táncegyüttes, elhozták az első díjat

Zakopanéban rendezték meg az 54. Nemzetközi Hegyvidéki Fesztivált, melyen Magyarországot a Sopron Táncegyüttes képviselte és ahol a Stilizált kategóriában megszerezték az első helyet.

Kisalföld.hu

Forrás: Sopron Táncegyüttes / Facebook

A megmérettetésen a 3. kategóriában, 25 perces, ,,Átjárók" című szerkesztett műsoruk olyannyira elnyerte a zsűri tetszését, hogy a csapatot az első helyig repítette, megelőzve a grúzokat és bolgárokat.

- A zakopanei verseny rangos és elismert folklóresemény, amelyre meghívás útján lehet bekerülni, ezért is hatalmas megtiszteltetés, hogy eljuthattunk ide - kezdte Bolgovics Gergő együttesvezető.

- Három kategóriában lehetett indulni. Az első az autentikus (hagyományos) folklór, a második kategória a művészi tervezés nevet viseli, a harmadik pedig - amiben mi is indultunk - a stilizált folklór, a szerkesztett műsorok kategóriája. Ez teljes mértékben az autentikus néptáncra épül, viszont szerkesztésében és a koreográfiákban megjelenik egy-egy elem, térforma, így válik sajátossá (stilizálttá) a tánc. Ezek az elemek szolgálnak a koncepció kifejtésére, ezzel fejezzük ki, hogy mit is szeretnénk üzenni a műsorunkkal - mondta. - Magyarország élen jár az ilyen kivitelezésű folklór műsorokban, egységes színpadképben gondolkodunk. Megszerkesztjük, keretet adunk a műsornak, van témája és nem csak hagyományőrzésről szól. Szerencsére a magyar és a kárpát-medencei népszokások sokszínűek, ezért is tudtunk a táncokból egy tartalmas, változatos bemutatót készíteni - tette hozzá.

- Az előadásunkat egy tematikára, de kisebb-nagyobb kamaraszámokra építettük, aminek köszönhetően a táncosok váltakoztak a színpadon. A programunkban szerepeltek egyebek mellett rábaközi táncok, szanyi és szili férfitánc, küküllő-menti férfi pontozó és gyimesi verbunk is. Az előadásunkat a zsérei szerelmi ének is színesítette, amelyet négy lány énekelt kánonban - tette hozzá. - Természetesen a zsűri nem csak a főműsort pontozta, hanem összességében nézték az egész heti teljesítményt. Értékelték többek között a felvonuláson előadott táncainkat, a nyitó,- és záró táncot és volt egy viseletverseny is. Fantasztikus élmény volt részt venni a fesztiválon, a rengeteg tapasztalat mellett jót tett a csapatszellemnek is. Igaz, hogy folyamatos pörgésben voltunk, de a megnyert díj óriási motivációt jelent a jövőre nézve - zárta a beszélgetést.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában