A mai Győrt elődeinknek köszönhetjük - Dr. Grósz Andor: "Az ősök sírjai adják a helyi értékek történeti mélységét"

– Nem csak győriek voltak a megemlékezésen, az eseményre sok helyről érkeztek. 
– Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell mindenkit arra a gyalázatra, ami megtörténhetett e hazában a zsidósággal a XX. század ’30-as, ’40-es évei­ben, aminek következtében 79 éve felmenőinket gettóba kényszerítették s deportálták. Erre emlékezve, mint minden évben, összejövünk, hogy lerójuk kegyeletünket a több százezer, köztük a több mint 5000 győri és Győr környéki áldozat emléke előtt. Megemlékezünk róluk, akik még a gettósítás kezdetén is töretlenül hittek abban, hogy velük nem történhet meg az, ami a többi, nácik által megszállt országban sors­társaikkal megtörtént. 

– Az elődök, de az elhurcolt emberek is évtizedekig szerves részei voltak a városnak. 
– A győri zsidók a vészkorszak előtt a város társadalmában munkájuk, a közjóért való fáradozásuk miatt megbecsült polgárok voltak. Az a Győr, amelyet ma ismerünk, és ami büszkeséggel tölti el a helyie­ket, egy közös munka eredményeként jött létre, nélkülük nem valósulhatott volna meg. Győr iparában, gazdaságában kiemelkedő szerepet játszottak a helyi zsidóság tagjai. Szeszfeldolgozó gyár, gyufagyár, az ország legnagyobb növényolajgyára, cukorkagyár és a Győri Gőzhajózási Rt. alapítása köthető hittestvéreink tevékeny, modern városépítéséhez. A győri virilisták (legtöbb adót fizetők) között jelentős számban találhattak zsidókat is. Hozzájárultak a közös hon felvirágoztatásához, töretlenül hitték, hogy a gazdasági korlátozások dacára érdemeik megvédik vagyonukat, családjukat és életüket. Nem így történt. A város Győr-Szigeten kijelölt gettójába embertelen körülmények közé 5600 zsidónak minősített embert, közülük 4600 győrit gyűjtöttek össze 1944. május 23-ig. A győri zsidóságból hozzávetőleges 3000 fő része lett volna az Eichmann–Kasztner egyezség által Strasshofba küldendő 15.000 vidéki zsidónak, azonban tévedésből őket is Auschwitzba küldték. A haláltáborok borzalmait 780-an élték túl, közöttük egyetlen gyerek sem volt. 

– Vajon az itt élők tisztában vannak azzal, mi történt honfitársainkkal? 
– Az 1944. június 11-én és 17-én elhurcoltak hiányát, a halálukkal keletkezett űrt máig érezhetjük. Fontos, hogy a fiatalok megismerjék a vészkorszak történelmét. Az oktatás ennek egyik hatékony eszköze. A holokauszt borzalmai mellett meg kell ismertetni a fiatal nemzedékeket az együtt megélt közös múlttal, de a pusztulás mellett szükséges felmutatni az életet. Tudatosítani kell a helyi zsidó közösségek sokféleségét, lokális társadalmi begyökerezettségét, a közösen létrehozott városképi és kulturális örökséget. Az áldozatok és a túlélők leszármazottjaiként kötelességünk zsidóként megmaradni, 79 év után is továbbvinni az elődök által felépített helyi világból mindazt, ami továbbvihető és magyarországi értékként felmutatható a következő nemzedékeknek. Az ősök sírjai, itt körülöttünk is, adják mind­ennek a történeti mélységét, a közösség történeti begyökerezettségét. 

– Győrben született, itt nőtt fel. Milyen emlékek kötik a városhoz? 
– A legszebb emlékek, de szüleim Virágpiacnál lévő lakását, melyet nagyapám építtetett apám születésére, a húgommal együtt megtartottuk, így Győrbe máig hazajövök. Ott élt a családunk, onnan vitték el a felmenőinket. Egyedül az apám jött vissza az úrkúti munkaszolgálatos táborból, így tudtam megszületni a húgommal együtt. Nagyon szép gyerekkorom volt. A Rába-parti Péterfy-iskolába jártam, majd a Révai Miklós Gimnáziumba. 

– A tudomány egyik nagyon érdekes területét választotta életpályaként. Hogyan vezetett az űrorvoslásig az út? 
– 1970-ben érettségiztem, majd felvettek a világ egyik legjobb katonaorvosi egyetemére. A Szentpétervári Katonaorvosi Akadémia Általános Orvostudományi Karának repülőorvostan szakán végeztem, ahol több Nobel-díjas tudós is tanított. Hazatérve végigjártam a katonaorvosi pálya minden lépcsőjét, majd a Kecskeméti Repülőkórház főigazgatója, később a budapesti Honvédkórház főigazgatója lettem. A Magyar Honvédség egészségügyi főnökeként mentem nyugdíjba tíz évvel ezelőtt, de azóta is aktív vagyok. Lehetőségem nyílt arra, hogy a Szegedi Tudományegyetemen egy repülő- és űrorvosi tanszéket hozzak létre. Európában három ilyen van: Szentpéterváron, Szegeden és Londonban. 

– Az űrkutatásba, illetve az űrhajósok kiképzésébe is bekapcsolódtak? 
– Hosszú évekig voltam az egyik orvosuk az első kiképzett űrhajósoknak, Farkas Bertalannak és Magyari Bélának. A második magyar űrhajós kiválasztásának első részében tevékenyen részt vettem. Hogy a jelölt kijut-e az űrbe, az függ a nemzetközi helyzettől, az ország anyagi lehetőségétől, az űrállomás és az űrhajók állapotától. A Nemzetközi Űrállomás szavatossága még néhány évig tart, de utána új űrállomást kell építeni. Remélem, lesz második magyar űrhajós.