Dühös lányok Japánból a bécsi Albertinában

Az animék és képregények stílusát idéző aranyos, nagyfejű kislányalakok – esetenként vámpírfogakkal, dühös arckifejezéssel és késsel a kezükben – Nara Jositomo az 1990-es években, az Angry Girls/Dühös lányokkal vált világszerte ismertté. Az első pillantásra naivnak és cukinak tűnő kislányokban egy punk lelke lakozik, aki mindent megkérdőjelez, folyton ellenkezik és semmit sem hagy szó nélkül. Így szegül szembe és kritizálja a felnőttek világát, miközben a gyermekekre jellemző őszinteséggel mondja el a véleményét és beszél az érzéseiről.

Nara Japán északi részén nőtt fel kulcsos gyerekként, így nagyon sok időt töltött egyedül otthon. Sokszor órákig csak befogadott cicája, Chako volt az egyetlen társasága. Valamikor rábukkant egy közeli amerikai katonai bázis rádióállomására, ekkor kezdődött a zene iránti szenvedélye. Nyolcévesen vette meg első bakelitlemezét és később is inkább ezekre költött, mint iskolai menzára vagy tankönyvekre. Az angol nyelvű dalokból egy szót sem értett ugyan, de a lemezborító, a hangzás és a szöveg dallama alapján megpróbálta kikövetkeztetni, miről is szólhatnak. A zenehallgatásnak ez a módja a mai napig szerves részét képezi az alkotási folyamatnak: amikor esténként bemegy a műtermébe, bekapcsolja a zenét és minden terv nélkül elkezd dolgozni és csak hagyja, hogy a zene érzéseket, érzelmeket ébresszen benne. Rajzai gyakran a vizualizációja mindazon gondolatoknak, amelyeket a zenehallgatás vált ki benne. Így a műveiben gyakran köszönnek vissza dalcímek vagy szövegrészletek, amelyek alkotásain kérdésekké, állásfoglalásokká vagy életbölcsességekké válnak. 

A zene mellett a magány, ami meghatározó szerepet játszik Nara munkásságában. 1988-ban Düsseldorfba költözött, hogy az ottani művészeti akadémián tanuljon, és tizenkét évig élt Németországban. Az idegen országban gyakran érezte magát egyedül, akárcsak gyerekként, otthon és sokat beszélgetett nyolcéves önmagával. Ekkoriban találta meg művészi kifejezési stílusát és célját. A nagyfejű, kicsi lány egyre határozottabb alakot ölt és egyre inkább az előtérbe tolakszik. A kislány alakjából univerzális sablon válik, amit különböző formában, különböző attribútumokkal ruházhat fel. Rajzait gyakran készíti éppen a keze ügyében lévő papírra – csíkos jegyzetlapra, borítékra, meghívóra, naptárra, plakátra vagy hullámpapírra –, amelyek naplószerűen fejezik ki a társadalmi értékeket, normákat és ideálokat - Nara társadalompolitikai állásfoglalását. Egyben megmutatják a művész emocionális gazdagságának teljes spektrumát a sérülékenységtől az egzisztenciális mélységeken át a lázadásig és makrancosságig.