Kalandos utazásairól mesélt a világutazó geológus, Juhász Árpád Észak-Komáromban

Nem csinál gondot a bottal való közlekedésből Juhász Árpád, sőt, még tréfálkozik is vele. Elmondja, hogy a kertjében korábban versenyre kelt a csigákkal és eleinte győzött is, de aztán meglátta a könnycseppet a szemükben, ezért inkább hagyta őket nyerni. Ezzel indult a Kikötő – Polgári szalon legutóbbi rendezvénye, ahol Bödők Gergely a világutazó geológussal beszélgetett. 

A professzor elmondta, hogy aktív tagja volt a magyarországi indián mozgalomnak, ahol a Kóborló Farkas nevet kapta. Az indián romantika a későbbiekben meghatározta a mentalitását és a természethez való viszonyát. 

Azt, hogy geológus lett, egyrészt a génjeiben hordozta, ugyanis anyai dédnagyapja a cseh határ mellett volt bányász. A családot Pécsre telepítették, ahol a dédnagyapa bányászmester lett. Másrészt az ’50-es évek második felében, amikor Juhász Árpád egyetemista lett, Magyarország a vas és az acél országa akart lenni, így bármilyen formában a kőzetekkel foglalkozni azt jelentette, hogy az ember hasznos tagja lesz a társadalomnak. Harmadrészt pedig az sem volt mellékes, hogy ezáltal évmilliók múltjába nyerhetett bepillantást. 

Első geológiai kirándulása a Tátrába vitte, ahol a biztos fagyhalált elkerülve betört egy menedékházba, hogy ott tölthesse az éjszakát, másnap méteres hóréteg és egy vicsorgó kutya várta az ajtóban. A kalandok minden egyes utazása során rátaláltak. Az Alpok gleccsereiről készített fotói ma már kordokumentumnak számítanak, ugyanis a felmelegedés azóta jelentősen átformálta az akkori tájat. Tanzániában, ahol megkapta a Babu nevet, mert ekkor lett nagypapa, egy zöld mambára lépett. 

„Épp egy kráter felé tartottunk, én mentem elöl és nem a lábam elé néztem, hanem hátrafelé, és úgy beszélgettem a társaimmal. Ekkor léptem rá egy kígyó nyakára, ijedtemben ugrottam egyet, a kígyó pedig tovasiklott. A többiek mondták, hogy egy zöld mamba volt, aminek a marása, ha nem kap időben segítséget az ember, halálos” – hangzott a történet. 

Juhász Árpád három kaukázusi expedíción vett részt; a második alkalommal későn indultak el a –30 fokos hidegben és a mászás során a geológus egy gleccserhasadékba zuhant. Az őt követő mászó észrevette, hogy elfogytak előle a nyomok, Juhász Árpád pedig ennek a figyelmességnek köszönheti az életét. Peruban egy puccsba „futottak” bele 1988-ban. A régészeti emlékeket fényképezték, amikor Huarazt körbevették az indiánok. A kimenekítéshez el kellett jutniuk egy 3200 méter magasan lévő hegyi reptérre. 

„Nehéz ládákat cipeltünk, amikben a televíziós felszereléseink voltak, érthető módon egyikünk sem akart utolsó lenni. Egy hídhoz érve vámot kértek tőlünk az átkelésért, a túloldalon kokacserjétől bódult, őrjöngő tömeg fogadott, mindenhol lángoltak a felgyújtott épületek. Végül felértünk a hegyi reptérre, ahol egy kimustrált gép várt minket. Örömömben, hogy megmenekültünk, megittam a nálam lévő pálinkát – ekkor a pilóta közölte, hogy mindannyiunkat és a ládákat egyszerre nem tudja elvinni a túlsúly miatt, ezért húzzunk sorsot. Egyikünk sem akarta ezt, így a pilóta a felszerelésünkkel és azzal az ígérettel, hogy másnap visszajön értünk, elrepült. A pilótát azóta se láttuk. Másnap egy olyan gép jött értünk, amiben kerti bútorokon kellett ülni, az ajtót pedig egy motorkerékpár zárta le” – mesélte a professzor. 

A professzort 1997-ben nyugdíjazták, ekkor ugrott fejest a kereskedelmi televíziózásba. Eredetileg kulturális, gyermek- és ifjúsági főszerkesztőnek hívták, de hamar kiderült, hogy minden hozzá tartozik majd a politikán és filmeken kívül. Az első évben négy óránál többet nem aludt. Most, 87 évesen is aktív, napi 8 órában dolgozik, a feliratozásért felelős részleget vezeti. Emellett több rádióban van rendszeres műsora és könyvet ír az Amerikában élő magyar tudósokról.