Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója szerint, újra reneszánszát éli a míves irodalom

Bakos-Kiss Gábor a győri színház igazgatója, a Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke, társalapítója, illetve állandó zsűritagja a Kaleidoszkóp Nemzetközi VersFesztiválnak és a Nemzeti VERSenynek. Szívügye a versmondás, ebbéli elkötelezettségét 2019-ben ­Szeleczky Zita-emlékgyűrűvel, tavaly ősszel pedig Radnóti-díjjal ismerték el.

Bakos-Kiss Gábor színházigazgató életét kis korától kezdve átszőtte a költészet és a szépirodalom. Édesanyja óvónő, így magától értetődő, hogy családi életükben is fontos helyet kaptak a versek. A későbbi iskolai éveiben is számos találkozása volt a költeményekkel. 

– Mindig elmerültem bennük. Szerettem verseket olvasni, tanulni, és elmondani is. Már akkor éreztem, hogy ez a kötelék nem csak egy verseny vagy iskolai előadás erejéig szól. Később az amatőr színjátszó körökön és a nyelvművelő foglalkozásokon is szorosabb lett a kapcsolat. Talán a főiskolai éveim alatt teljesedett ki ez igazán, amikor elkezdtem a Magyar Versmondók Egyesületének tagjaként munkálkodni – emlékezett vissza a kezdetekre Bakos-Kiss Gábor, aki 1999-ben felvételizett sikeresen a miskolci egyetem jogi karára. – Akkor rendezték meg az első Kaleidoszkóp versfesztivált, amin én is elindultam. Versmondás kategóriában első, azaz Kaleidoszkóp díjat kaptam. Így kerültem a költemények „holdudvarába” – folytatta. 

Ez idő tájt Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének jelenlegi elnöke, átadva a stafétát, az új észak-magyarországi regionális vezetőnek Bakos-Kiss Gábort nevezte ki. 

— Miskolci létem alatt az egynapos Kaleidoszkóp verseny először egy hétvégés fesztivállá, majd egyhetes rendezvénnyé nőtte ki magát. Mára pedig Közép-­Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje. A versmondás és az egyesületi feladatok akkor sem hagytak el, amikor más városba költöztem és lemondtam a regionális elnöki posztról. Lassan két évtizede, hogy az egyesület égisze alatt a Latinovits Színész Felkészítő Műhelyt vezetem, ami nyaranta intenzív kurzust hirdet azon fiataloknak, akik a színházat vagy a pódiumművészetet leendő hivatásuknak tekintik. 

– Ahová megyek, oda viszem magammal a verseket és a vers­mondás szeretetét. Győrbe kerülve is azonnal azon kezdtem el munkálkodni, hogyan lehetne az összművészeti jelleget még jobban megmutatni és behozni a színházba a szavalást – fejtette ki. 

A Regösök húrján, a Jaurinum versmondó verseny után ősszel Győrben rendezték meg a Radnóti Biennálét, amelyen a színházigazgató is Radnóti-díjat vehetett át. 

– Azt érzem, újra reneszánszát éli a vers. Az emberek visszataláltak a míves irodalomhoz, és egyre többen látják meg a gyönyörűséget a költészetben. A ’90-es évek mélypontja után újra felfelé ível a versforradalom, ami Kiss László vezetésével kezdődött. Szeretnénk egy áttörést elérni, hogy ne a „szavallás”, hanem igazi versmondás kerüljön fókuszba, ha a költészetre gondolunk – mondta a Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke, akit arról is megkérdeztünk, milyen viszonyban van a versírással. 

– Nem szoktam esténként tollat ragadni és verseket írni a fióknak. Ez annál sokkal bensőségesebb dolog. És annyi egyéb feladatom van, hogy úgy érzem, nem jutna rá elég időm. Talán szemérmesebb is vagyok annál, hogy ezeket a gondolatokat kiterítsem egy vers formájában. Ráadásul ha valamibe belekezdek, azt szeretem nem felszínesen tenni. Ez a fajta maximalizmus pedig afelé terel, hogy nem tudom elképzelni egy polcon a saját verseskötetem olyan hétköznapi hősök mellett, mint Petőfi Sándor, Arany János, József Attila vagy Nagy László – fogalmazott Bakos-Kiss Gábor.