A játék visszatért a győri színpadra

A koronavírus miatt elrendelt kényszerszünet után térhetett vissza a színpadra. Milyen volt újra találkozni, és próbálni a kollégákkal?

Nagyon jó volt, rengeteget poénkodtunk, főleg akkor, amikor kiderült, hogy nagyon magabiztos mindenki a szerepében. Senki nem hagyta elveszni az eddig befektetett munkát.

Milyen volt az első este?

Nagyon nagy élmény volt. Tele volt a nézőtér. A vírushelyzet csak abban mutatkozott meg, hogy voltak akik maszkban ültek. Nagyon nagyon nagy siker volt az előadás, ami úgy kezdődött, hogy a darab rendezője, Funtek Frigyes köszöntötte a nézőket, és megköszönte nekik hogy eljöttek.

A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt tudatos közösségépítő magatartást jelölték meg az alapítók. Mit gondol, mi az a tulajdonsága ami alapján a társulat és a szakma érdemesnek tartja a díjra?

Egy egy láthatatlan motor vagyok. Talán az, ahogy én dolgozom, az a felkészültség, türelem és munkabírás lehet az, ami miatt a társulat megtisztelt azzal, hogy felterjesztett erre a díjra, és hogy a kollégák szavazata alapján már második alkalommal kerülhetek a jelöltek közé.

Fontosnak gondolom azt, hogy mindig odafigyelek a kollégákra is, és hagyom őket is dolgozni. A darabok jelentős részében főszerepet játszom, de én nem csak azzal foglalkozom, hogy nekem milyen a helyzetem egy jelenetben, hanem azzal is, hogy a partneremé milyen. Számomra fontos hogy merjen kérdezni, legyen neki is javaslata azért, hogy ne a főszereplő árnyékában tevékenykedjen. Ez önbizalmat ad a kollégának és a próbafolyamatot is jó hangulatúvá teszi.

Kaszás Attilával dolgozott is együtt. Milyen emlékei vannak róla?

Amikor a Radnóti Színházból átszerződtem a Nemzeti Színházba, akkor kezdtünk el mélyebben megismerni egymást. A közös munkákból, a beszélgetésekből, a sok együtt töltött időből született meg a barátságunk. Rájöttünk, hogy ugyanazok érdekelnek bennünket, hasonlóan gondolkodunk. Talán azért is találtunk így egymásra. Akkoriban nagyon erős és összetartó volt a nemzeti társulata. Az előadások után mindig ott maradtunk, de színházon kívül is összejártunk. Azt gondolom, nagyon megszerettük egymást. Halálhíre nagyon megrázott bennünket, először el sem hittük, hogy elveszítettük. Éppen a Tizenkét dühös emberre készültünk, amikor jött a hír, hogy elájult. Nem tudtuk, hogy akkor láttuk utoljára.

A Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán, a budapesti XII. kerület polgármestere, és a Mozaik Művészegyesület elnökeként Szűcs Gábor alapította 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Az alapítók a díjjal, a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok igazi közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díjra a magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező kőszínházak, valamint a jelentősebb alternatív színházi műhelyek terjesztik fel kollégájukat, majd a kiválasztott művészek, titkos szavazással választják ki maguk közül a díj jelöltjeit. A díjazott személyéről végül a közönség interneten a www.kaszasattiladij.hu oldalon, telefonon és SMS-ben leadott szavazatai döntenek.

Egy ilyen barátság után hogyan éli meg ennek a díjnak létezését?

Mindig megfordul az ember fejében, hogy ez “mekkora hülyeség”, hogy egy Kaszás Attiláról elnevezett díjnak lehetek a várományosa. Közben pedig milyen szép és nemes gesztus már maga a díjalapítás is az állam részéről. Abszolút megérdemelte, hogy így állítottak neki emléket, mert példamutatóan közlekedett a színházban úgy is mint ember, és úgy is mint művész. Igyekszem ezt követni.

Nem csak itt Győrben, de az ország számos színházban játszik. Könnyen illeszkedik be egy összeszokott csapatba?

Persze, minden társulat más, de én mindenhol megtaláltam a hangot. Tatabányán éppúgy, mint Miskolcon, Szombathelyen, Dunaújvárosban, vagy – most tél végén – a József Attila színházban. Bár nem törekedtem rá, de mindenhol megkedveltek. A legkülönbözőbb rendezőkkel dolgoztam, és velük is mindig sikerült közös nevezőre jutni. Valószínűleg az, ahogy én dolgozom, mindenhol felkeltette a figyelmet.

Nem csak színházi szerepeiből, de – ha esetleg arcról nem is -, a hangját egy ország ismerheti. A meséktől, a sorozatokon át a természetfilmekig minden műfajban szinkronizál.

Mindenki a pályája során megtalálja azt a színházon kívül, amiben jól érezheti magát, amiben otthon van, amiben kiemelkedően jó. Nekem a szinkron egy játék, egy nagyon nagy élvezet, amit a mi napig imádok. Nyilván az is kell hozzá, hogy többnyire olyan feladatokat kapok, amiket nem lehet nem szeretni. A Thomas a gőzmozdonyt, és más meséket, vagy Colin Firth-t, Kenneth Branagh-t – amit épp a napokban csináltam – szinkronizálni fantasztikus dolog. Mind megerősítenek, és az egész napomat bearanyozzák.