Emléktáblát avattak

2019.09.30. 16:22

Csanád atyára emlékeztek Sopronban – fotók

Az atya tiszteletére Hortobágyi Cirill pannonhalmi bencés főapát Sopron papságával celebrált szentmisét és avatott emléktáblát.

Gosztonyi Miklós

Fotó: G. M.

Dr. Endrédy Csanádra (1926-2009), a Fő téri bencés templom egykori igazgatójára, a 2003-ban Sopronért-díjjal kitüntetett bencés szerzetesre emlékeztek születésnapja, illetve halála tizedik évfordulója alkalmából. Tiszteletére Hortobágyi Cirill pannonhalmi bencés főapát Sopron papságával celebrált szentmisét és avatott emléktáblát az egykori rendháznál.

A Fertőendréden, Szent Mihály napján született Endrédy Csanád egykoron nem hétköznapi életutat járt be. A pannonhalmi bencés gimnáziumban érettségizett, majd a bencés szerzetesi életet választotta. 1947-ben távozott külföldre: Rómában is tanult, Koppenhágában szentelték pappá. Élete legnagyobb fájdalma volt, hogy az akkori politikai viszonyok miatt sem szülei, sem rokonai nem vehettek részt a szertartáson.

– Az élet úgy hozta, hogy nem sokkal azután, hogy Csanád atya elkezdte bencés szerzetesi hivatását, hazánkban olyan változások történtek – például a szerzetesi közösségek létszámstopja és hasonlók –, hogy ő külföldön rekedt. Istent nem szülőföldjén, hanem Brazíliában és Németországban hirdette, pap-tanárként az ottani magyar gimnáziumokban nevelte hitvalló életre a diákokat – idézte meg Endrédy Csanád személyiségét Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát. – A rendszerváltás után megérintette őt a rend és a soproni Bencés Diákszövetség hívó szava, s negyvenöt esztendő távollét után hazatért. Odaadóan felvállalta a Fő téri bencés templom és a visszakapott rendház ügyét. Szelíd, alázatos szerzetesként hűen szolgált templomban 1992 és 2009 között, s a Szent Benedek Idősek Háza megálmodója volt. A Pannonhalmi Főapátság és a soproni Bencés Diákszövetség nagyrabecsülését fejezi ki emléktáblája avatásával – nyilatkozta portálunknak Hortobágyi Cirill bencés főapát.

 

Külföldön is elismerték

Dr. Endrédy Csanád szerzetesi élete az ifjúság oktatásával, az idősek gondozásával és a jótékonyság jegyében telt. Tudása, áldozatvállalása és emberiessége külföldön rangos körök elismerését vívta ki. Az egykori olasz miniszterelnököt, Giulio Andreottit, Alois Mock korábbi osztrák külügyminisztert és Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellárt is kedves ismerősei között tarthatta számon. Dr. Endrédy Csanád templomigazgatóként 2002-ben többek között így nyilatkozott a Kisalföldnek: – A szenvedő Krisztuson keresztül árad reám az Isten szeretete. Ezt írattam arra az emléklapra, amelyet pappá szentelésem ötvenedik évfordulója alkalmából adtak ki. Életem útja térbelileg egy keresztet rajzol, szimbolizálva azt, hogy teljesítettem az egyházi rend felvétele idején vállalt kötelességemet. Róma és Koppenhága jelzi a kereszt függőleges vonalát, míg Brazília, Németország és Sopron a kereszt vízszintesét...

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában