Sikerrel pályáztak

2024.09.15. 16:16

Régi fényében a rábapordányi Európa park

Hazánk európai uniós csatlakozásakor, 2004-ben alakították ki az Európa parkot Rábapordányban. Az elmúlt évtizedekben a növények elöregedtek, a területre ráfért a felújítás. Az önkormányzat pályázati támogatást kapott a munkához, illetve a helyiek összefogása is kellett a sikerhez.

Cs. Kovács Attila

Az esti fényeket megújuló energia biztosítja a rábapordányi parkban.

A MOL – Új Európa Alapítvány által kiírt Zöld Oázis pályázaton volt sikeres a község, melynek segítségével barátságos, környezetbarát közösségi teret tudtak kialakítani. Az alapítvány egymillió forintos támogatást nyújtott, amit az önkormányzat 300 ezer forinttal egészített ki. 
– Az Európa park rehabilitációjában nagy segítséget nyújtottak a helyiek, hiszen negyvenen vettek részt a társadalmi munkában. Országgyűlési képviselőnk, Gyopáros Alpár is kivette a részét a munkából és itt volt velünk – jegyezte meg Visy László, Rábapordány polgármestere. Érdekességként megjegyezte, néhány évvel ezelőtt Vujity Tvrtko riporter is járt a községben, előadást tartott a községházán, majd egy fát ültetett el a falubeliekkel az Európa parkban. 
 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában