Árvíz

2024.09.17. 10:57

Összefogás Mosonmagyaróvár védelméért – Önkéntesek is segítik a szakemberek munkáját a Lajtánál

Mosonmagyaróvár belterületén is megkezdték a gát magasítását a Lajta mentén: a homokzsákokat szakemberek irányítása mellett önkéntesek is rakják sorra. Nagy István agrárminiszter és Árvay István mosonmagyaróvári polgármester kiemelte: hatalmas az összefogás.

Mészely Réka

Fotó: Kerekes István

Kedden reggel nagy erőkkel kezdték meg a töltés magasítását a lovarda mögötti területén a Lajta mentén. A helyszínen tartózkodott Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője, Árvay István mosonmagyaróvári polgármester, és több mint száz önkéntes segített a homokzsákok rakodásával a katasztrófavédelem és a vízügy szakembereinek irányítása mellett, de a helyi polgárőrök is kivették részüket. 

– Fantasztikus megtapasztalni ezt az összefogást, hogy ilyen sok tettrekész ember segít, akik lelkesen jönnek. Mindenki a legfontosabbat kérdezi: miben segíthetek? – emelte ki a homokzsákok rakodása közben Nagy István, aki szerint azoknak is köszönet jár, akik forró teát, szendvicset hoznak a rakodóknak. 

Köszönet mindenkinek, ez a közös munka összehozza a várost. Nagyon fontos a szervezettség, így aki segíteni szeretne, mindenképp előre jelentkezzen

 – hívta még fel a figyelmet az országgyűlési képviselő. 

Erről beszélt Árvay István polgármester is: nagyon sokan jelentkeztek, a hivatal koordinálja, hogy hol, mikor, mennyi emberre van szükség. Most első körben az MTE 1904 egyesület és az SMR képviselőit várták a gátra.

– Mosonmagyaróvár önálló védekezésre előírt település. A Malom-ági Lajta zsilipjeit már lezártuk. 2009-ben még a vízügyesekkel együtt védekeztünk, most soha nem látott összefogással sok önkéntes is bekapcsolódik. A folyó vízszintje folyamatosan emelkedik, várjuk a szükségtározó megnyitását, illetve azt, hogy annak milyen eredménye lesz. Ma este 6 órakor az önkormányzati védelmi bizottság összeül és megbeszéljük a folytatást – részletezte kedden reggel a polgármester. 

Az MTE 1904 egyesület ötven önkéntessel képviseltette magát, az összes edző eljött és sok fiatalt is magukkal hoztak. Németh Róbert szekcióvezető szerint ki szerették volna venni a részüket az árvízi védekezésből, fontosnak tartották, hogy ilyen esetekben a város segítségére legyenek, ugyanakkor csapatösszetartó és -összekovácsoló jellege is van a munkájuknak. 

Hencz János önállóan jelentkezett: az MKC szurkolói egyesületének alelnöke, mint mondta, mindig ott segít, ahol kell, most éppen a gáton: "Szívemen hordozom a várost, az természetes, hogy itt vagyok!" – tette hozzá. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában