Nehezebb most utazni

2024.09.17. 18:20

Korlátozzák a vasúti közlekedést - Éjszakai járatok sem indulnak több országba

Kisalföld.hu

Akadályok az ausztriai vonatközlekedésben

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) vasárnap estétől várhatóan kedd éjfélig, de akár tovább is leállította a vasúti közlekedést Hegyeshalom és Bécs között, a vonatok pótlására pedig nincs lehetőség. 

​Valamennyi Railjet, bécsi EuroCity, EuRegio vonat és a Kálmán Imre EuroNight  csak Hegyeshalomig közlekedik, illetve onnan is indul. A Budapest-Keleti pályaudvar és Hegyeshalom között közlekedő nemzetközi vonatok a fennakadás végéig helyjegy váltása nélkül is igénybe vehetők.

Nemzetközi utasaikat kérik, halasszák el utazásukat, ne induljanak útnak!

Az utazást érintő intézkedésekről bővebben az ÖBB honlapján, illetve a MÁVINFORM felületein olvashatnak: https://fahrplan.oebb.at

Jelentős vasúti  korlátozások Csehországban

A cseh vasút (ČD) tájékoztatása szerint a heves esőzések és árvizek miatt több vasútvonalon is fennakadások vannak a vonatforgalomban. Javasolják az utasoknak, hogy ne utazzanak vonattal Csehországba vagy azon túlra az országon át. A cseh vasút a nemzetközi utasok számára az utazáshoz rugalmas jegyhasználatot biztosít, így bármelyik vonatra érvényes a menetjegy minden Csehországba, illetve Csehországból és Csehországon keresztül közlekedő vonatra.

A szeptember 16-ig vásárolt – szeptember 16-22. közötti időszakra szóló – jegyek szeptember 23-ig használhatók fel. A későbbi utazást tervezők számára a meglévő menetjegyüket kezelési költség nélkül térítik vissza vagy cserélik ki a vasúttársaságok. A fenti időszakban bármelyik Csehországot érintő járattal lehet utazni érvényes menetjeggyel, járathoz kötöttség nélkül. Amennyiben másik vonatot választanak, úgy új helyjegyet kell váltani, amit díjmenetesen állítanak ki.

A Magyarország–Csehország, Lengyelország, Németország között közlekedő nemzetközi vonatok közlekedésében az alábbi korlátozások lépnek életbe. A térségből a korlátozások ellenére közlekedő vonatok jellemzően jelentős késéssel érkeznek a magyar határállomásra.

Konkrét, vonatokra szóló korlátozások:

  • Szeptember 17-én éjszaka a Metropol EuroNight (EN 476) varsói vonatrésze nem közlekedik, csak a breclavi, prágai és berlini vonatrésze indul. 
  • A Metropol EuroNight (EN 477) Varsó–Budapest közvetlen kocsijai szeptember 19-ig, a Berlin–Budapest közvetlen kocsijai szeptember 17-ig nem közlekednek.
  • A Hungária EuroCity (EC 172, EC 173) mindkét járata Budapest–Berlin–Budapest között jelenleg korlátozás nélkül közlekedik mindkét irányban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában