Fontos a forgalom biztonsága

2024.08.16. 09:28

Elvihetik az út mentén hagyott járműveket – Sokba kerülhet a tulajdonos hanyagsága

Térségünkben is sok elhagyott autó csúfítja a tájat és képez forgalmi akadályt. Egy kormánytervezet szerint akár bontóba is szállíthatják az utakon 72 órára hátrahagyott járművet.

Gyurina Zsolt

Osli és Földsziget között sokáig állt az út mellett egy elhagyott jármű, majd miután a Kisalföld megírta, hamarosan elvitték. Fotó: Kisalföld-archív

Az új szabályozás bevezetését az indokolja, hogy a közutak a lakott területen kívül gyorsabb haladást biztosítanak, soknál nincs közvilágítás sem, így amellett, hogy balesetveszélyesek a veszteglő járművek, akadályozzák a közúti ellenőrzéseket, a túlméretes járművek haladását, és olyan út menti munkálatokat, mint a kaszálás, padka- és burkolatjavítás. 

– Eddig korlátozottan volt lehetőségünk a közutak mentén lévő járművek elszállítására. A jelenlegi jogszabályi környezetben, ha kollégáink közterületen tartósan elhagyott járművel találkoznak, és ha az a forgalombiztonságra veszélyt jelent, táblázással biztosítják a helyszínt és hívják fel a közlekedők figyelmét. Gyorsforgalmi útszakaszokon ezeket a járműveket jogszabályi lehetőségünk van szerződés alapján szakvállalkozóval elszállíttatni. Nem gyorsforgalmi útszakaszok esetében kollégáink a jogszabályok szerint értesítik a rendőrséget, ők szólíthatják fel a jármű tulajdonosát vagy gondoskodhatnak a jármű elszállításáról – mondta lapunknak Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.

A lényeg a forgalom biztonsága 

A cél az országos közutakon megállási tilalom alá eső, a forgalombiztonságot veszélyeztető, a közútkezelői munkálatokat és ellenőrzéseket akadályozó hátrahagyott járművek elszállításának, tárolásának és szükséges esetben értékesítésének szabályairól szóló miniszteri rendelet megalkotása. A rendelettervezet elhagyott járműként írja le a lakott területen kívül több mint 72 órája változatlan helyen álló autót, ha a sofőr nincs a helyszínen. A közútkezelői feladatokat, forgalombiztonságot, ellenőrzést akadályozó módon várakozó gépkocsit veszteglő járműnek veszik. A sofőr távollétében a közútkezelő közeli telephelyére szállítja a járművet, a forgalombiztonságot veszélyeztetőt akár azonnal. 

Ha a költségek kiegyenlítése elmarad, a közútkezelő három hónap múlva árverésen értékesítheti a járművet, ha az újabb három hónap múlva meghirdetett árverésen sem tudják eladni, bontóba küldik.

Elszállítás, tárolás, árverés, bontó 

A gyorsforgalmi úton a vezető jelenlétében, beleegyezésével és az intézkedés költségeinek megfizetésével a legközelebbi pihenőhelyre vontatják a járművet, ahonnan 72 óra elteltével elszállítja telephelyére a közútkezelő, ebben az esetben a tárolást is meg kell fizetnie a tulajdonosnak, ha vissza akarja kapni az autóját, illetve motorját. Ha a költségek kiegyenlítése elmarad, a közútkezelő három hónap múlva árverésen értékesítheti a járművet, ha az újabb három hónap múlva meghirdetett árverésen sem tudják értékesíteni, bontóba küldik. (Az Építési és Közlekedési Minisztérium közölte a jármű elszállításának tervezett díjait is, táblázatunkban ez olvasható.) 

 

Idén hatszor küldtek felszólítást 

– Győr-Moson-Sopronban idén hatszor indítottunk felszólítást az országos közutak területén elhagyott járművek kapcsán. Ezek döntő többségét azóta – vélhetően a tulajdonosok – már elszállították. A tervezett módosítással könnyebben lehetne majd orvosolni ezeket a helyzeteket, amelyek nemcsak a balesetveszélyes szituációkat tudnák kezelni. Ugyanis sok esetben a hátrahagyott autók vonzzák a további illegális hulladékelhelyezéseket, és az út menti környezet esztétikáját is rombolják. Fontos megjegyezni, egyelőre egy rendelettervezetről van szó, amit társadalmi egyeztetésre bocsátott a kormány. A pontos és végleges, illetve majd hatályba lépő rendelet alapján lehet megmondani, az eddigi gyakorlathoz képest milyen változások lesznek és azok milyen lehetőségeket biztosítanak majd a Közút részére – hívta fel a figyelmet a Közút munkatársa. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában