A gazdag veréb - Győri kollégánk sarkos véleménye a mobilhasználatról

Káros az iskolai mobilhasználat, mondják a szakértők, ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy vegyük el az iskola szót: káros a mobilhasználat. Szerintem akárcsak az autózásnál, az okostelefonok kézbe vételét sem ártana tanfolyamok elvégzéséhez, majd a végén vizsgához kötni egészen addig, míg tudatosan tudunk dönteni arról, mit cselekszünk. Vagy legalább a tanórákon elmagyarázni időről időre minden diáknak, a tagadhatatlan előnyök mellett ugyan milyen hátrányokra számítson az, aki folyton böngészésbe fog, így adva dopaminhormont az agynak, függőségre kárhoztatva. 
Természetesen ritkán fehérek és feketék a dolgok, a mobilok minapi iskolai korlátozásáról is lehet, sőt, érdemes hosszas vitát nyitni, hiszen ez csak az első, kétségbeesett és elkésett lépése a szülőknek. (A második lépés a szülők példamutatása lenne, az, hogy a gyermek ne lássa apját-anyját folyton mobilozni.) Erről jut eszembe: a minap néztem egy videót, amelyben az előadó arról beszélt, hogy egy generációt elveszítünk. Nekik már hiába papolunk, ők közben a telefon képernyőjére merednek. A gyermekeknek, kamaszoknak szóló tartalmak jó részét eleve nem tudom másként minősíteni, mint tervezett agymosást, amelyek bizonyos ideológiát, világképet reklámoznak. És bizony nem a család, a hagyományos értékek megerősítése a céljuk. 
Gyermekkorom egyik kedvenc olvasmánya volt egy cseh mesekönyv, amelyben a verebek együtt keresnek táplálékot. Egyikük, Borzas Peti talál egy magtárat, ám nem szól a többieknek, élvezi, hogy az övé a hatalmas hegynyi búza. Boldogan lubickol benne, amikor az ajtó rázárul. Egy idő után észreveszi magányát, és azt, hogy a gazdagság semmit nem ér, ha nincs, akivel megossza. Végül persze tanulságokkal felvértezve repülhet társaihoz, otthagyva a vagyont. Egyelőre ott tartunk, hogy a magtárba bezárva örülünk annak, egyedül a miénk minden.