Gátak szakadtak hetven éve a Szigetközben - Összefogás kellett a gyors újjáépítéshez a rekordár után

– A családom a kisbodaki szakítás közelében építkezett, s a mi házunkat is elvitte az árvíz. Minket édesanyámmal Mosonmagyaróvárra menekí- tettek, köszönet a befogadóknak – hangsúlyozta Szigetköz egyik legjobb ismerője, Kertész József vízügyi szakértő a szigetközi árvízi katasztrófa évfordulóján rendezett ásványrárói megemlékezésen. 

– Akkor és most is rendkívüli a helyzet: akkor az árral, most a kánikulával küzdünk. Hetven évvel ezelőtt borzasztó nehéz szituációba kerültek szigetközi családok százai, s összefogással és kitartással tudtak a nehézségeken felül- kerekedni – kezdte Popp Rita ásványrárói polgármester. 

Németh József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója, a Magyar Hidrológiai Társaság Győri Területi Szervezetének elnöke emlékeztetett: július 15-én 10 óra 30 perckor Ásványrárónál, 12 óra 40-kor pedig Kisbodaknál szakadt át a gát, míg másnap, július 16-án hajnalban Dunakilitinél. Az igazgató szerint akkoriban más volt az árvíz- védelmi töltés: a gátszakadások miatt 1400 lakóépület semmisült meg. A természeti katasztrófát követő össze- fogással azonban megújulhatott a Szigetköz. 

– Azon dolgozunk, hogy az 1954-es katasztrófa ne ismétlődhessen meg – emelte ki Németh József. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, Láng István az 1954-est mint az egyik legnagyobb szigetközi árvizet említette, de említést tett az azóta történt nagyobb áradásokról is, a 2002-esről, a 2006-osról vagy a minden rekordot megdöntő 2013-asról. A főigazgató szerint fontos, hogy fel- nézzünk azokra, akik a védekezés során rendkívülit teljesítettek. A szakember úgy véli, hogy a mostani megemlékezés feladatot is ad: megtartani az árvízi biztonságot. 

Kertész József egyéves sem volt, amikor családja elvesztette újonnan épített otthonát. A vízügyi szakértő felidézte, hogyan küzdöttek évszázadokon át a szigetköziek a Duna szeszélyeivel. 1892-ben jött létre a Szigetközi Ármentesítő Társulat, mely összefüggő töltéseket épített. 

– 1954-ben hatalmas árhullám érkezett. A szakítás előtt kitelepítették a lakókat, ennek is köszönhető, hogy nem lett halálos áldozata az áradásnak. Sok érték a házakban maradt – húzta alá Kertész József, aki szerint mindhárom szigetközi szakítás más-más jelentőséggel bírt. Arról is beszélt, hogy 1954 előtt nem volt közvetlenül nagyobb áradás, továbbá a kommunikáció is nehézkes volt. A szigetközi gátszakadások az egész térséget elárasztották, egészen Győr-Révfaluig: az 1400 földig rombolt ház mellett további 2000-ben keletkezett kár. 

– Példátlan nemzeti összefogás követte az árvizet. Ez­­után építették újjá a védvonalakat, a hetvenes évek közepére fejeződött be a töltés megerősítése – mutatott rá a szakértő. 

Kertész József szerint a hetven éve történt katasztrófa is felhívja a figyelmet arra, hogy a jövőben milyen fontos az árvízlevezető sávok biztosítása a folyó mellett. A Duna jobb parti védvonala további fejlesztésre szorul, csökkenteni kell az árvízi terhelést. Rámutatott arra is, hogy romlanak az árvízlevezetés feltételei, amiatt, hogy a folyó mentén a rétek-legelők helyett sűrű erdősávok alakultak ki. 

Galambos Krisztina helytörténeti kutató képes beszámolóban mutatta be a hetven éve történteket a mentési munkáktól az újjáépítésig Dunakilititől Révfaluig. Hatalmas volt az összefogás, ki kétkezi munkával, ki pénzzel segített, de külföldről is érkezett támogatás. Dr. Války István élménybeszámolóval készült a témában. 

Az előadóülés után megkoszorúzták az 1954-es szakítás emlékhelyeinél álló kopjafákat Ásványrárón, Kisbodakon és Dunakilitin.