Erről írtunk július 17-én

2024.07.17. 15:59

A győrszentiváni Áfa-csalókról, akciósan megvett zsiráfról, a búza értékeléséről írtunk ezen a napon

10 éve

Klán: újabb milliárdos csalás? 

A pénzügyi nyomozók a korábbi, 6 milliárdos áfacsalás mellett újabb, 1,7 milliárdos ügyet tártak fel, ami a gyanú szerint a győrszentiváni színesfém-kereskedő klán számlájára írható (előzmények: Kisalföld, 2013. január 12.). A Kisalföld információja szerint a család egy fiatalabb tagját kedden vette őrizetbe a NAV győri bűnügyi igazgatósága. Lapunk információit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetője, Csiszár Csaba alezredes megerősítette. A bűnügyi igazgató elmondta: az ügy nem része a korábban többmilliárdos áfacsalás miatt folyó eljárásnak, ez attól függetlenül indult. Igaz, a gyanúsítottak között szerepel a klán több, már előzetesben lévő tagja is, ám ebben szerepet kapott a család fiatalabb korosztálya, az egyik unokaöcs, akit kedden reggel győrszentiváni lakásáról állítottak elő a pénzügyi nyomozók. Csiszár Csaba alezredes tájékoztatása szerint az igazgatóság a cseh partnerhatósággal közösen tárta fel az újabb ügyet. A gyanú szerint ez esetben nagyrészt körbeszámlázással csaltak el több mint 1,7 milliárd forint áfát. A fémkereskedelemmel foglalkozó klán tagjai felügyelték a folyamatot. Magyar felvásárlótelepük a fémet megvette, majd eladta egy cseh tulajdonú cégnek, az pedig az őáltaluk alapított, saját cseh cégeiknek továbbított áfát csaltak el körbeszámlázással. Magyarországra tőlük került vissza ismét az áru. Az ügyletek közt sorozatosan igényelték vissza az áfát. Volt, hogy már nem is iktattak közbe cégeket, s az áru is egyszer mozgott, utána már csak apapírok „pörögtek”. A másik, nemzetközi nyomozócsoport felállításával megoldott ügy gyanúsítottjai közül hat szerepel gyanúsítottként az új eljárásban is. Jelenleg heten vannak előzetes letartóztatásban. Csiszár Csaba tájékoztatása szerint várhatóan más gyanúsítottjai is lehetnek az ügynek. A gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról ma dönt a Győri Járásbíróság. 
 

 
 



20 éve

Zsiráf akcióban

Több ritka és értékes állat mellett egy hatméteres zsiráf is érkezik a jövő héten a győri vadasparkba. Az állatok a csődeljárás alatt álló gansendorfi szafariparkból érkeznek. Miután felröppent a hír, hogy a Bécs melletti szafarit bezárják, szabályos licit kezdődött az állatritkaságokért. A győri állatkert is beszállt a versenybe, és üzletet is kötött: 7500 euróért (körülbelül kétmillió forintért) vásárolt egy hétéves Rotschild-zsiráfot. Az állatot nem lesz egyszerű hazaszállítani, már csak a mérete miatt sem, hiszen a közúti szállítási magasság felső határa hét méter, a zsiráf pedig hat. Az üzlet „kedvezményes csomagban” köttetett, így az állattal több antilop, skót felföldi marha és egy fehér tevekanca is érkezik. 
Amikor néhány napja felröppent a hír, hogy a csődbe mentés bezárás előtt álló gansendorfiszafaripark teljes állatállományát értékesítik az európai állatkertek között, dr. Andréka György,a győri Xantus János Állatkert igazgatója már Ausztriában volt, hogy felmérje, a megyeszékhely vadasparkja is gazdagodhat-e a sajnálatos felszámolás következtében. Arról álmodni sem mert, hogy egy igazi ritkaságot sikerül megszereznie: a park zsiráfbikáját. Ráadásul áron alul, mert bár a győriek mindössze fele annyit kínáltak érte, mint több nyugat-európai állatkert, jövő héten mégis hozzánk érkezik majd a hétéves Rotschild-zsiráf. Az új szerzeményért 7500 eurót, azaz közel kétmillió forintot fizet az állatkert. Hogy miért éppen agyőri intézmény mellett döntött a csődbiztos és a szakmai vezetés, annak nemcsak az igazgató és a szafaripark szakemberei közti többéves barátság az oka, hanem elsősorban az, hogy egyedül ő tudta garantálni, hogy az állatot rövid határidőn belül, biztonságosan elszállítja. A szállítás már önmagában bonyodalom - Nagysága és testalkata miatta zsiráfot hihetetlenül nehéz közúton szállítani. A sietség oka, hogy Ausztriában mihamarabb szeretnének megszabadulni az állatoktól, mivel az anyagi problémák miatt már elegendő takarmány sincs a szafaripark lakói számára. - magyarázta dr. Andréka György. - Bár mindössze száztíz kilométeres távolságról van szó, nehéz lesz a több mint hatméteres példányt Győrbe hozni, mivel a közúti szállítási magasság felső határa hét méter. Az altatás nagy kockázattal jár, ezért csak elbódítjuk az állatot, de így is nagy a veszély, hogy összeveri, megüti magát az úton. A szakma ugyan régóta tudott arról, hogy az intézmény a tönkszélére került, a szakemberek mégis az utolsó percig reménykedtek, hogy egy befektető megmenti a számos magyar látogatót is vonzó látványosságot. Sajnos a bojkott sem segített, s az állatritkaságokért szabályos licit kezdődött. Nem a karcsú patás az egyetlen állat, amely az elkövetkezendő hetekben Gansendorfból érkezik: a „kedvezményes csomag” részeként sikerült megvásárolni több antilopot, skót felföldi marhát és Dávid-szarvast is, az egyik legnagyobb látványosság pedig minden bizonnyal az a fehér tevekanca lesz, amely másodmagával kap helyet a kifutóban. A fehér színű teve igazi ritkaság; ahogy az igazgatóviccesen megjegyezte, az arab világban három feleséget is megadnak érte - ennél talán csak a szőke magyar lányokra vigyáznak jobban. A hatalmas kínálat miatt dr. Andréka György egy kicsit úgy érezte magát, mint a kisgyerek a játékboltban, azt azonban nem téveszthette szem elől, hogy az alig négy hektáron működő győri vadaspark állatállománya nem bővíthető korlátlanul. Szerencsére a kiszemelt állatok éppen beleillenek a park fejlesztési terveibe, ősszel ugyanis megkezdődik a szavannaház és -kifutó bővítése. Rudi, a recés zsiráf, aki eddig zebrákkal osztotta meg kifutóját, addig sem lesz egyedül: nála két méterrel magasabb lakótársa várhatóan jövő csütörtökön érkezik, s ha a beilleszkedés bonyodalmak nélkül zajlik majd, néhány nappal később már a látogatók is gyönyörködhetnek az új lakóban. 

 

30 éve

Acélos szemekből jó kenyér 

A magyar ember mindig is úgy nézett jó búzára, mint az élet egy fontos, meghatározó szeletére. A földműves örömmel rakott kocsira az új gabonából pár zsáknyit, s vitte a malomba őrletni. Hogy véleményt mondhasson a lisztről a molnár és majdan a gazdaasszony. A molnárnak is öröm volt ez a találkozás, hisz számára a jó termés munkát, vámot és ezzel megélhetést jelentett. Talán a régi idők meleg kézfogása él tovább abban a szokásban, hogy a megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat vezetői is minden esztendőben ünnepélyesen köszöntik a malmokba elsőként búzát szállító téeszek, állami gazdaságok szakembereit. 
Az idei első búzát a győrménfőcsanaki malomban fogadták tegnap egy kis rögtönzött ünnepség keretében, melyen a búzát szállító környékbeli termelőszövetkezetek (Győr-Ménfőcsanak, Győrújbarát, Tét, Győri Új Kalász, Győrszentiván) szakemberein, túl részt vett Both Ernő,a megyei tanács osztályvezetője, valamint dr. Tamás Csaba, a megyei pártbizottság munkatársa. A vendégeket dr. Haraszti László, a gabonaforgalmi és malomipari vállalat igazgatója köszöntötte. Elmondta, hogy a megye mezőgazdasági üzemei fontosnak érzik a gabonaprogram teljesítését, ezt jelzi az a tény is, hogy a tavalyihoz képest közel kétezer hektárral nőtt a kalászosok vetésterülete. A vállalat szakembereinek becslése alapján idén a terméskilátások jók és a gabona minősége is valamivel jobb az átlagosnál. Természetesen a betakarítás végéig még sok idő van hátra. Annál is inkább, mivel idén az aratás kezdete a szokásoshoz képest jó két hetet késett. Néhány helyen a gabonát szárítják. Azonban a mesterséges szárításnál nagyon kell ügyelni, mert a 80 Celsius fok feletti hőmérséklet már maradandó károsodást okozhat a gabonák sikértartalmában. A megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat felkészült az átvételre. A beszállítás ütemtervét a partnerekkel egyeztették. Huszonnyolc településen negyvenegy átvevőhelyen, napi tizenkét órában mintegy huszonhétezer tonna gabonát tudnak átvenni. Szükség esetén tizenhárom átvevőhelyen éjszaka is fogadják a gabonát. A termelőszövetkezetekkel való jó kapcsolatot jelzi, hogy mintegy ötvenezer tonna gabona raktározására bértárolási szerződést kötött a vállalat. Haraszti László arra kérte a mezőgazdasági üzemek vezetőit, hogy az elkövetkező években se hagyjanak fel az olyan jó minőséget, de esetleg kisebb mennyiséget adó fajták termesztésével, mint az MV 4- es, a Gk Tiszatáj, valamint a Jubilejnaja. Talán nem furcsa, hogy a fellobogózott gépkocsikról az első marék szemet Dombi István, a ménfőcsanaki malom műszakvezető molnára fogta a kezébe. Két keze között megpergette a gabonát, méricskélte, pár búzaszemet kettéharapott, majd kijelentette: — Az idei búza színre, szemnagyságra, keménységre jó közepes minőségűnek látszik. Ebből akár már holnap is tudunk tavalyi búzával keverve lisztet készíteni. És véleményem szerint ebből a lisztből mindannyiunk örömére a sütőipar jó kenyeret süt majd. 

 




 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában