Megemlékezések a trianoni békediktátum évfordulóján a Rábaközben

Kapuváron a trianoni haranglábnál gyűltek össze a helyiek. A műsorban a Kapuvár Térségi Általános Iskola diákjai szerepeltek, illetve Horváth István tárogatón játszott. A rendezvény szónoka Horváth László iskolaigazgató, önkormányzati képviselő volt.

Csornán a Soproni úti Trianoni emlékműnél emlékeztek a hazánkat megcsonkító békediktátumra. Major András alpolgármester osztotta meg a nappal kapcsolatos gondolatait. Horváth Csaba, Horváth Judit, Kövecs Hajnalka, Jászberényiné Móritz Ramóna és a Szilágyi Erzsébet kollégium fiúkórusa énekelt az alkalomhoz illő dalokat.

Horváth László Kapuváron arról beszélt, hogy neki miről szól június 4-e.

- Június 4-e van, 104 évvel a trianoni békeszerződés, békediktátum aláírása után állok itt Önök előtt, hogy megosszam gondolataimat a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából velem együtt ünneplőkkel. Trianon és ünnep – két össze nem tartozó fogalom, hisz hogyan is ünnepelhetnénk egy olyan eseményt, melynek hatására hazánk az akkori területének kétharmadát elvesztette, és az újonnan kialakított határvonalak több mint három millió magyart tettek hazátlanná, a békediktátum következményeit ismerve pedig még mindig sokunk szíve összeszorul.

Egy tollvonással szegényebbé tettek bennünket, nemcsak területet és lakosságot vesztettünk, hanem abban a pillanatban a közös jövőnk egy része is veszélybe került. Mi mégis ünnepelni gyűltünk itt össze, miután az országgyűlés 2010. május 31-én nemzeti emléknappá nyilvánította ezt a napot. Ma arra emlékezünk, hogy az elmúlt száz év megpróbáltatásai ellenére képesek voltunk megőrízni magyarságunkat, hogy van a világban 15 millió ember, aki magyarnak vallja magát, akivel közös a múltunk, a jelenünk, és ha összetartunk, biztos vagyok benne, közös a jövőnk is! Egyetlen különbség van csak köztünk, a lakóhelyünk, de higgyék el nekem, ez is csak papíron létezik, hisz számunkra, magyarok számára a határ csak egy földrajzi fogalom, bármely égtáj fele is lépjük át, magyar tájat látunk, magyar földön járunk.

Ma a nemzeti összetartozás napja van, nem oly régóta ünnepeljük még ezt a napot, így iskolaigazgatóként és apaként is nagyon fontos számomra, hogy megismertessem gyermekeinkkel, mire is emlékezünk ma, hogy megértessem velük, milyen nagy erő rejlik magyarságunkban. Mit tanítok nekik, elsősorban azt, hogy minket, magyarokat összeköt a múltunk, a próbatételek, melyeket közösen éltünk át, melyek egyre jobban összekovácsoltak bennünket; és hogy folyamatosan feladatunk a határon túli magyarsággal való közösségvállalás. Összetartozásunkat erősíti nyelvünk is, a magyar nyelv, melyet, bár a világ egyik legnehezebben megtanulható nyelvének tartanak, ereje megkérdőjelezhetetlen.

Pedagógustársaimmal és a szülőkkel együtt megtanítjuk a gyermekeket arra is, hogy a magyar kultúra, a magyar hagyományok megőrzése szintén fontos feladat, tudniuk kell, hogy azok közösségépítő ereje nélkülözhetetlen, hisz egy közösség fennmaradása csak az értékeik megőrzésével lehetséges. Büszke vagyok rá, hogy a Határtalanul program támogatásával iskolánk több száz diákjának volt lehetősége személyesen is megismerni külhoni magyarjaink életét, bepillantást nyertek mindennapjaikba, és ők már saját tapasztalataikból tudják, hogy magyarnak lenni mindenütt jó! Nagyon jó érzés, hogy a Kárpát-medence bármely részén járunk is, fülünket sokszor megütik az ismerős szavak. Kívánom, hogy Önöknek is legyen lehetőségük átélni azt a pillanatot, mikor akár Kárpátalja, akár Erdély vagy éppen a Felvidék legeldugottabb szegletében járva is magyarul köszöntik Önöket!

De nem kell messze mennünk, hogy az összetartozás érzését itt, Kapuváron is, nap, mint nap mi magunk is megtapasztaljuk. Büszkeséggel tölt el a tudat, mi, Kapuváriak folyamatosan példát mutatunk összetartozásunkról, városunk lakossága minden helyzetben összetart, legyen szó akár családon, szomszédságon belüli segítségnyújtásról, vagy akár a külhoni magyarság támogatásáról. Elég egy apró hír, egy siker, mely egy magát magyarnak valló emberhez kötődik, és máris kihúzzuk magunkat, hisz ő egy közülünk, ő is magyar. De egy olyan apróság, mint a déli harangszó is ugyanazt jelenti mindannyiunknak! Melegséggel tölt el minket az is, hogy egy sportverseny, vagy egy ünnepségen, amikor megszólal a Himnusz, egy emberként állunk fel és húzzuk ki magunkat.