Választás 2024

2024.06.06. 07:39

Évtizedeket határoz meg a választás

A béke, a nyugalom és a fejlődés, vagy a folyamatos feszültség és az elmúlt évek alatt összegyűlt pénztartalékok felelőtlen elherdálása? Németh Zoltán szerint többek között ez a tétje a most vasárnap sorra kerülő önkormányzati választásnak Győrben. A vármegye közgyűlésének elnöke szerint a megyeszékhely jövője alapjaiban határozza meg az egész régió fejlődését.

Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron vármegyei közgyűlés elnöke

– Mi a választás tétje, van Győrben veszítenivaló? 
– A vasárnapi döntés nemcsak a következő ciklusra hat ki, hanem évtizedekre – mondta Németh Zoltán. – Sajnos megtapasztaltuk, hogy rossz irányítás mellett még jó gazdasági környezetben is le lehet nullázni a várost. Például a Modern Városok Program Győrben jórészt Borkai teszetoszaságának lett az áldozata. Dr. Dézsi Csaba Andrásnak szinte mindent elölről kellett kezdenie, mert az elődjének 2,5 év alatt sem sikerült az ötletekből terveket készítenie, azok nélkül meg pénzt sem lehetett lehívni. Az előkészítés időigényes munka, amit az új polgármester felgyorsított, így sikerült több beruházást megmenteni. 
– A világgazdasági válság kihatott a beruházásokra? 
– Még mindig hatással van. 2020-ban a korábbi pazarló gazdálkodás miatt a város napi működtetésének sem volt fedezete, nemhogy a beruházásoknak. Ha Borkai nem mond le, akkor a válság, a háborús infláció és a brutális energiaár-növekedés nélkül is csődbe ment volna a város. Üres kasszával pénzügyi válságot kezelni le­­he­tetlennek tűnő feladat volt, de sikerült úrrá lenni ezen. A pazarlás megszüntetésével és az észszerű gazdálkodással most több mint kétszer annyi pénz van a város számláján, mint négy éve. Közben rengeteg elhanyagolt, évtizedes problémának a felszámolása is elkezdődött, és számos nagyberuházásra is jutott pénz. Kész tervek is vannak, a pénzügyi háttér is stabil, így a jövőben több fejlesztésre lehet számítani, feltéve, hogy továbbra is értő kezek irányítják majd a várost. Ha visszatér a felelőtlen és pazarló szemlélet, akkor fél év alatt láthatatlanul eltüntethető a pénz. 
– Ki tenne ilyet? 
– Dézsi kivételével minden polgármesterjelölt felelőtlen ígérgetést folytat. A szavazatszerzésre ezek jók, de egy-két éven belül csődhöz vezetnének. Borkai már bizonyította, hogy jó gazdasági helyzetben is el tudja szórni a pénzt, a többi balliberális jelöltnek pedig semmi tapasztalata nincs, de a céljuk sem a város fejlesztése, hanem a kormány elleni harc. Erre Győrnek semmi szüksége. A város nem lehet csatatér, Győr pénzéből nem Gyurcsány szervezésében kell kormány elleni hadjáratot finanszírozni. A város békéjét és stabilitását meg kell őrizni, erre ma egyedül Dézsi képes. A kormánnyal együttműködve lehet csak fejlődni, hisz számos állami és önkormányzati feladat van, ami központi pénz nélkül nem oldható meg. 
– Tud példát mondani? 
– 2006–2019 között szinte minden nagyberuházást az állam finanszírozott, önerőből – a jó gazdasági környezet ellenére – alig három beruházást tudott megvalósítani a város. Amikor például a MÁV-pályaudvar akadálymentesítésére kellenek a milliárdok, együttműködésre van szükség. Dézsi épp egy „pilotprojekt” megvalósításáról tárgyal a területfejlesztési tárcával, így biztosan eljutunk a felújításig. Ugyanakkor mindent el lehet bukni, hisz a többi polgármesterjelölt nem akar megoldást, nekik az a jó, ha évekig lehet harsogni, hogy borzasztó állapotban van a vasútállomás. Mivel a MÁV-hoz az önkormányzatnak nincs köze, ezzel lehet szapulni a kormányt, ami politikailag hasznos lehet az országgyűlési választásnál, csak épp nem ez az emberek érdeke, akik 70 éve lépcsőn cipelik a bőröndjeiket. Dézsin kívül senki nem a felújításért harcol, az ellenzéknek az a jó, ha minden rossz, akkor lehet hőzöngeni. 
– Lesznek mérgező üzemek Győrszentivánon? 
– Ha ellenzéki jelölt győzne, bármi előfordulhat, hisz nekik az a hasznos, ha Győrben botrány van és félelem uralkodik, úgy lehet a kormány ellen hangulatot kelteni. Bár szó sem volt akkumulátorgyárról, mégis évek óta ezzel hergelik az embereket. Dézsi a miniszterelnökkel folytatott tárgyalással elérte, hogy a „jelentős mértékben zavaró hatású ipari terület” minősítést töröljék, az eljárás már folyamatban van. A polgármester egyébként et­­től függetlenül már korábban többször is kijelentette, hogy Győrbe egészségre káros üzem nem települhet, veszély tehát nincs és nem is volt. De még lehet, mert tudjuk, hogy azok a pártok, akik korábban kiárusították az országot, azoknál az – akár külföldi – üzleti érdek felülírhatja a józan észt. Egyedül dr. Dézsi Csaba Andrásban bízhatunk, aki a stabilitást és a békés fejlődést képviseli. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában