Ez történt 10, 25 és 30 éve

2024.06.27. 12:56

A szabadság napját ünnepelték - erről írtunk 25 éve június 27-én

- 1989-ben azt tanultuk meg, hogy a diktatúrák is végesek, egyszer lejár az idejük. A demokráciának lehetnek hibái, lehet bírálni, de hosszú távon ez a társadalmi berendezkedés az életképes - fogalmazott 25 éve Heinz Fischer osztrák szövetségi elnök a vasfüggöny átvágásának évfordulóján tartott osztrák-magyar megemlékezésen, amiről a Kisalföld is beszámolt.

Kisalföld.hu

10 éve- Őszre elkészül az új tömb 

Az új diagnosztikai tömb átadása után egy épületet lebontanak a soproni kórházban. Az ötmilliárdos fejlesztéssel megszűnik a zsúfoltság, javulnak a feltételek. 

 Sajtóbejárást tartottak tegnap a Soproni Gyógyközpontban épülő új diagnosztikai tömbben. A városvezetés is megtekintette, miként halad az építkezés. A vizitelőket Kenyeres Bertalan,a kivitelező projekt vezetője, valamint dr. Molnár Ágnes országgyűlési képviselő kalauzolta, akinek igazgatósága idején - tíz hónappal ezelőtt - elindult az ötmilliárdos fejlesztés. 

- Az építkezés a tervek szerint halad, így minden adott ahhoz, hogy tartható legyen a szeptemberi átadás - tudatta Kenyeres Bertalan. Korábban már megírtuk, de ismét felidézzük: a tömb földszintjén alakítják ki az új betegirányítási központot, valamint a járóbeteg-ellátáshoz szükséges rendelőket. A jelenleg a főépület negyedik emeletén lévő nőgyógyászati szakrendelés, terhesgondozás, valamint a gasztroenterológia is ide költözik. További változás, hogy a vérvételt is ide telepítik át. A labor ugyanakkor marad a mostani helyén. A minták csőpostán utaznak majd. Egyes radiológiai vizsgálatok, mint például a mammográfia új helye is a diagnosztikai tömbben lesz, hasonlóképpen átköltözik majd a pszichiátria egyes részlege. Itt lesz a Dunántúl legkorszerűbb elektrofiziológiai laborja is. A második emeleten összesen nyolcvan, egyenként kétágyas kórtermet alakítanak ki. A tömböt a főépülettel alagút köti össze, így a betegeknek rossz időben sem kell kimenniük a szabadba. Az átalakítás révén egyes osztályok helyiségei, valamint épületrészek felszabadulnak. 

- A pszichiátriai rehabilitáció épületét lebontjuk - mondta el dr. Molnár Ágnes, aki áprilisban mondott le összeférhetetlenség miatt a gyógyközpont igazgatói posztjáról. - Az új szárny elkészültével még korszerűbb körülmények közé kerülnek a betegek. A főépületben a radiológiai vizsgálónál csökken a zsúfoltság, az egyes számú épületben pedig, ahol a krónikus belgyógyászati kezelések folynak, újabb ágyakkal lesz növelhető az osztály. A jelenlegi szülészet helyén ugyancsak bővülhet a fekvőbeteg-ellátás. 

 

25 éve - Megemlékezés a vasfüggöny átvágásáról

Sólyom László magyar és Heinz Fischer osztrák államfők jelenlétében Sopronpusztánál ünnepelték meg a határnyitás huszadik évfordulóját tegnap. A résztvevők arról emlékeztek meg, hogy 1989. június 27-én Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter szimbolikusan átvágták a vasfüggönyt. Ezzel milliók előtt nyílt meg a szabadság kapuja. A két államelnök Kelénpatakról (Klingenbach) közösen indult el az átvágás helyszínére. A nemzetközi rendezvényről - amelyen több mint hetven külföldi újságíró vett részt - „a szabadság autója”, a Trabant sem hiányozhatott. 
Sólyom Lászlóköztársasági elnök beszédében kiemelte: a legfontosabb, hogy a debreceni és a soproni ellenzéki csoportok hittek Európa egyesülésének eszméjében. Lelkesítette őket, hogy végre mi, magyarok hazaérkezhetünk valódi otthonunkba, Európába. 

- Fontos, hogy megadjuk a megbecsülést a rendszerváltás szereplőinek - folytatta Sólyom László. - Hiszen az nem néhány politikusnak az emberek feje felett megkötött megegyezés volt. A változás vágya, az igazság visszanyerése sokakat késztetett cselekvésre. Mindezt megértette Burgenland kormányzata is, amely támogatta a pikniket és segítette a határon átjutottakat. Remélem, ha felidézzük az akkori lelkesedést, az segít abban, hogy a határon átvezető kis utakról eltűnjenek a behajtási akadályok, amelyek Schengen után valamely félreértés miatt néhol megjelentek. 

- 1989-ben azt tanultuk meg, hogy a diktatúrák is végesek, egyszer lejár az idejük - fogalmazott Heinz Fischer osztrák szövetségi elnök. - A demokráciának lehetnek hibái, lehet bírálni, de hosszú távon ez a társadalmi berendezkedés az életképes. Húsz évvel ezelőtt nem csupán a berlini fal leomlása, hanem a vasfüggöny átvágása is hozzájárult Európa egyesítéséhez. A rendezvényen kerekasztal-beszélgetést is tartottak. A határnyitáshoz kapcsolódó események szemtanúi és résztvevői elevenítették fel emlékeiket. Az osztrák-magyar határon, Sopronpusztánál az európai barátság és a megértés jegyében az ünnepséget a burgenlandi tartomány és a burgenlandi idegenforgalmi hivatal szervezte. A rendezvény apropója az, hogy húsz évvel ezelőtt, június 27-én vágta át a két ország külügyminisztere a vasfüggönyt. Az emlékév programja az osztrák és a magyar államfő mellett több mint harminc ország képviselői részvételével ma Budapesten folytatódik.  

 

 

 

szabadság
 

30 éve- Piaci razzia a téti vásártéren 

A vasárnap kora reggeli eligazítást követően, amelyet a Győri Rendőrkapitányságon tartottak, 25-25 rendőr és pénzügyőr indult neki a téti piac ellenőrzésének. Németh István pénzügyőr százados, agyőri vámhivatal parancsnoka útközben elmondta, hogy az ellenőrzés célja a külföldi illegális kereskedők kiszűrése. A rendőrök az előre meghatározott terv szerint körbevették a piacot, ahol már több külföldi árus tartózkodott. A közös rendőri és pénzügyőri vizsgálat során átfogóan ellenőrizték a külföldi eredetű,valamint a jövedéki termékeket és a büfékocsikat. Jövedéki szempontból hiányosságot nem tapasztaltak, nem úgy a külföldiek ellenőrzése során, amikor is azt vizsgálták, hogy milyen módon kerültek be az általuk kínált áruk az országba - természetesen engedély nélkül.  

Ahogy megjelentünk a piacon, az illegális kereskedők pánikszerű gyorsasággal igyekeztek megszabadulni nagyobb értékű holmijaiktól, mégpedig úgy, hogy a közeli füves, gazos árokba, a fák alá,illetve a kukoricásba rejtették azokat. Persze nem sok sikerrel, hiszen a rutinos rendőrök és a vámosok átvizsgálták a terepet is és több búvárszivattyú, valódi bőr lószerszám, csillár, sőt egy megpakolt utazótáska is előkerült... 

- Az elkobzott áruk leltár ami mindent tartalmaz? - kérdeztük Tajti Tamás pénzügyőr hadnagyot, a győri vámhivatal parancsnokhelyettesét. A műszaki cikkek voltak túlsúlyban: a körfűrészlaptól a villamos elosztókon keresztül a gépjármű alkatrészekig széles volt a skála. Az ellenőrzés során összepakoltattuk a kínálatot és a rendőrség udvarára szállították, ahol is darabonkénti leltár készült az elkobzásra ítélt holmikról. A 4 lengyel, 5 ukrán, 1 belorusz, 2 orosz, 5 román „eladótól” elkobzott áruk értéke meghaladta a 280 ezer forintot. Kényszer intézkedésre nem került sor, minden a jog és a törvény szerint történt. Az eljárás alá vontak vegyesen fogadták, hogy vétkeztek és ezért fizetni kell: volt, aki átkozódott, volt, aki zokogott, volt, aki nevetett, volt, aki csendesen beletörődve vette tudomásul, hogy elkobozták illegálisan az országba hozott áruját. Kiemelésre méltó volt, hogy a magyar vállalkozóknál nem tapasztaltak hiányosságot, szabályos volt a külföldi áruk bizonylatolása és a nyugtaadások is rendben megtörténtek. Egy ukrán szakadt munkásruhájában, horpadt Zsigulijával csaknem ezer kilométert tett meg azért, hogy elhozzon egy-két gyújtáselosztót, maréknyi tűreszelőt és egyéb kéziszerszámokat. Hogy mi szél hozta hazánkba? Már Győrött elmondta, hogy szeretett volna világot látni és egyszer igazándiból jóllakni. Megebédeltünk. Jogosnak tartja a vámosok akcióját, senkire nem haragszik, hiszen csak kötelességüket teljesítették, de ők nem ismerik az ottani világot... 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában