A Magyar Hősök emlékünnepét tartották Veszprémvarsányon - fotók

Hősi gyereknap

Mivel május utolsó vasárnapja egyben gyereknap is, Veszprémvarsányban a szervezők úgy gondolták, a gyereknapi családi délutánt június 1-jén a Magyar Honvédség segítségével szervezik. Volt járőrverseny, toborzósátor, lézeres céllövészet, airsoft lövészet, gyakorlógránát-dobás, katonai teherautón kocsikázás, légi bemutató és még sok érdekes program, majd este nyolc órától gyertyás felvonulás indult a focipályáról, hogy közösen megkoszorúzzák a hősi emlékművet.

A megemlékezések azonban már kedden elkezdődtek. Egy helyi fiatalasszony, Kovács Judit ötlet nyomán a faluban 2018 nyara óta működik a Veszprémvarsány múltját feltáró csoport, amelynek már 511 tagja van.

– Itt nőttem fel, a nagymamám mindig mesélt nekem. Szeretnék mindent tudni a faluról. Azt láttam, hogy mindenkinek vannak érdekes történetei, innen jött az ötlet, hogy szedjük össze a még fellelhető emlékeket, fotókat a falu múltjából – mondta Judit. – Mindenki nagyon szívesen mesél a régi időkről, adja oda féltve őrzött családi fényképeit. Sokan fel is töltik az erre a célra létrehozott közösségi csoportba. Nem csak az itt élőktől, az elszármazottaktól is kapok képeket. A csoportban kitárgyaljuk, ki kicsoda, kivel mi történt régen, ebből lett egy élő beszélgetéssorozat is. Mindig meghívunk néhány idős embert, kivetítünk egy-egy képet, s azzal elindul egy kötetlen beszélgetés a régi dolgokról, amit rögzítek is, hogy egyszer majd megírom. Az anyaggyűjtés időszakában vagyunk, már közel hatszáz fotó gyűlt össze. Az a cél, hogy legyen belőle egy könyv, egy kiállítás. 1993-ban dr. Bolla József tollából már elkészült a Veszprémvarsány múltja és jelene című könyv, de azonkívül is nagyon sok emléket idéznek fel a helybéliek – mesélte Judit.

A falu hőseire emlékezni gyűltek össze kedden a polgármesteri hivatalban. – Az én nagypapám, Vaderna István is a II. világháborúban halt meg. Megvan még az a jegyzőkönyv, amelyben leírták a katonatársai vallomását arról, hogyan halt meg. Most már nagyon kevés olyan személyt találunk, akinek konkrét emlékei vannak a háborúról, az utolsó percekben gyűjtjük össze az emlékeket – szögezte le Vaderna Melinda polgármester, aki maga is nagy érdeklődéssel hallgatta a visszaemlékezéseket az összejövetelen, amelyen először a Veszprémvarsány múltja és jelene című könyvből idézték fel a II. világháború veszteségeit. 

„A második világháború négy esztendejéből a legtöbb megpróbáltatást az 1944. október első napjaitól 1945. március végéig terjedő hat hónap okozta a község lakóinak. Súlyos emberveszteséget jelentett az 1944. nyári zsidódeportálás. A faluból 28 zsidó származású személyt hurcoltak el, akik koncentrációs táborokba kerültek. Legtöbbjük ott halt meg, csak néhányan jöttek haza szülőfalujukba. (…) 1945. február végén elvitték az 1929–30-ban született fiatalokat. Az állomáson bevagonírozták őket, és a vonat elindult velük Németországba, ahol a lebombázott vasútvonalak és repülőterek helyreállításán dolgoztak. Ezek a fiatalok sok szenvedés és megpróbáltatás után, csak a háború befejezését követően hónapokkal vagy évekkel később kerültek haza amerikai, brit, francia vagy szovjet fogságból. (…) 

Személyes, megrázó élmények

Bombatámadások érték a vasúti csomópontot, aminek több halálos áldozata volt. Róluk is esett szó a megemlékezésen, de a jelenlévők személyes élményeikről is meséltek.

Az egyik visszaemlékező elcsukló hangon idézte fel, hogyan tudta meg édesanyja, hogy férje elhunyt, de azt is, hogyan mentette a három pici gyereket és a nagymamát egy bunkerbe. Mindössze hároméves volt, de az emlékek mélyen, fájón megmaradtak.

Másikuk arról beszélt, hogy édesapja a 2. hadtestben szolgált. Végigharcolta a háborút, fogságba esett, Szibériába vitték hadifogolynak, ahonnan 1947 októberében jött haza. Amikor hazaengedték, az állomáson elkerülték egymást a rá váró édesanyjával, mert úgy le volt fogyva, hogy az asszony nem ismerte fel fiát – de legalább hazajött.

„Igen, hősök voltak azok, akik az akkori haditechnikával, szuronnyal, golyózáporban próbáltak helytállni. De hősök voltak az asszonyok is, mint az én dédnagyanyám a négy kicsi gyerekkel, akik otthon 5 éven át megtartották a családot” – írta egy, a településről elszármazott hölgy az első világháborúban katonaként szolgáló nagyapjára emlékezve, aki azok közé a szerencsések közé tartozott, akik hadifogságból ugyan, de hazatérhettek családjukhoz. Valamennyien azt kívánták, hogy ne kelljen ezeket a dolgokat újra megélni sem nekik, sem gyerekeiknek, sem unokáiknak.

Sikátorban katonai síroknál emlékeztek

A beszélgetést követő nap a település életmódklubja elzarándokolt a szomszédos település, Sikátor katonai sírjaihoz, ahol nem csak magyar katonák nyugszanak. Az ottani megemlékezésen részt vett a település polgármestere és a képviselő-testület is, hiszen fontosnak tartják a katonai sírok gondozását, néhány éve pályázati pénzből fel is újították őket. Mindenki abban bízik, ahogy hazánkban gondozzák az itt eltemetett katonák sírját, úgy gondoskodnak az idegen földön nyugvó magyar katonák végső nyughelyéről is.