Egyszer volt csornai iparosok a rábaközi helytörténészek gyűjtésében

A téli délelőttön gyakran nyílik Csornán Karakai Ferenc szíjgyártó és bőrdíszműves kisiparos műhelyének ajtaja. Nemcsak a városban, hanem széles környéken ő az elromlott,, elszakadt bőrből, műbőrből készült és azzal díszített használati tárgyak, sportszerek egyedüli mestere és „doktora”. Újat is készít, de csak keveset. Munkájának zöme javítás. 

E szolgáltatáshoz kap segítséget — adókedvezményt — az államtól, így érvel: — Kevés munkával, kevés anyaggal és kis költséggel meghosszabbítjuk a használati tárgyak „életét”. Ez jó a népgazdaságnak, jó az embernek is. Hiszen nem telik mindennap újra, de ha telne is, pazarlás lenne a kissé meghibásodottat eldobni. A több mint harminc évvel ezelőtt szakmát tanult ember az értékmentés tudatával és akaratával szívesen vesz kezébe minden egyes darabot. Az oldalán elszakadt sporttáska tulajdonosát például így biztatta: a díszére válik a folt, amit ráteszünk. És mert sürgős a táska, testére érte lehetne. Iskolák, sportegyesületek bőrből készült, borozott eszközeinek százait javítják nem csak csornai, de még győri megrendelésre is segédjével, Horváth Károllyal. Az igazi szíjgyártó munka a lószerszám, a gépszíj, az új bőrlabda készítés, de ezekből egyre kevesebb kell. 

Egy-egy megrendelés azért akad. A műhelyben most is van egy kantár és gyeplő. A rábaközi napokra készítette Karakai Ferenc, amikor kiállítást rendeztek a város kisiparosainak munkáiból. Szenvedélyesen beszél szakmájáról, arról, hogy valamikor csak kézzel dolgoztak, a varrni valót a küsübe (varrószék) fogták és még nittszeget se engedtek használni, mert az rozsdásodik, hogy a bőr színének azért kell belül lenni, ha fémkarikát fognál bele, mert ott kevéssé kopik, és hogy az apró gépöltések elrágják a cérnát... 

Mindenkihez, aki csak megfordul a műhelyében, van néhány kedves szava. A várakozóknak olvasnivalót ad és megbeszélgetik a legfrissebb politikai eseményeket. A pénztárcájára új csatát tetető földinek meg különösképpen megörül. Érdeklődik, mi újság otthon, Szanyban? Kilenctagú családjukból akár csak egy testvér él ott, de sok szál fűzi ma is oda. A régi ismerősök, iskolatársak, az iskola és tanárok, a szép széles Fő utca. És talán jobban, mint az ott élők, számon tartja, mi mindennel gyarapodott szülőfaluja. Mert a földes szobát, a vízhordást, a gyermekkori élményeket nem lehet elfeledni. Azt sem feledi soha, hogyan lett szíjgyártó inas: apjával éppen búzát vittek tehénszekérrel a malomba, a szíjgyártómester háza előtt ötlött apja eszébe, odaadná Ferkót inasnak, ha venné?. Vették, aztán, miután kitanulta — három kemény esztendő alatt — a szíjgyártóságot, tovább hajtotta a tudásszomj. Szombathelyen sajátította el a bőrdíszművességet, meg a futball-labda készítést. Sokfelé járt, de szíve hazahúzta a Rábaköz fővárosába, Csornára, amit mindig olyan nagynak, szépnél látott gyermekkorában, amikor 18 kilométeres gyaloglás után néhány órát ott töltött. 

Több mint húsz éve szolgálja kisiparosként Csorna és környéke lakosait. Tizenhét fiatalt tanított meg a szakmájára, közülük tizenhatnak ma is ez a munkája. Közben ő maga is tanult. ..öreg fejjel” — néhány évvel ezelőtt — végezte el a közgazdasági technikumot — feleségével együtt. Közéleti emberként is sokat tesz a városáért. 1961-től a KIOSZ helyi titkára, törődik az ipart tanuló fiatalok képzésével, a szakma szeretetére nevelésével. Szívén viseli a kisiparosok özvegyeivel való törődést, szükség esetén a szociális támogatást. A Hazafias Népfront Csorna városi Bizottságának elnökhelyettese. A békeakarat, a béke ügye szolgálatának szószólója, ezért is delegálták a múlt évi békekongresszusra, melynek tapasztalatairól, az ott elhangzottakról azóta több közösség előtt beszámolt. Tevékenységét fémjelzi, hogy 1960-ban ,„A könnyűipar kiváló dolgozója” és 1966-ban „A szakma kiváló kisiparosa” elismerést kapta meg. Szorgalmas, tisztes munkával érte el, hogy szép otthona van. Két lányát tudatosan készítette a tartalmas életre. Öt ujját kinyitva mutatja, hogy a lányok jól tanulnak az egyetemen, és ez azt is jelenti: valóra váltják apjuk legszebb álmait. 

A legősibb mesterségek közé tartozó szíjgyártás talán újjáéledhet, hála a lovassportok elterjedésének, ám a bőrdíszművesség halódik. A mesterek be kell hogy érjék a kisebb javítgatásokkal, hiszen a rossz minőségű, ám olcsó árukkal nem tudják felvenni a versenyt. 

A szíjgyártás a legősibb foglalkozások egyike, mely összefonódott a nyergesmesterséggel: a kézművesek lószerszámokat, kantár- és derékszíjakat, katonai bőreszközöket, puskaszíjat, tölténytáskát készítettek. A bőrdíszművesség a szíjgyártáshoz képest gyerekcipőben jár, csak az 1900-as években alakult ki, amikor a megrendelők finomabb kivitelezésű táskákat, erszényeket, öveket kívántak. Mára csak kevesen tudják, hogy a bőrdíszművesség a szíjgyártás finomított változata. 

A csornai, ma már nyugdíjas Karakai Ferenc és egykori tanítványa, Horváth Károly a szakma utolsó igazi képviselőinek számítanak, hiszen vannak ugyan fiatal kollégák, de legtöbbjük inkább csak kereskedik az efféle bőráruval. Karakai Ferenc elmondta: véletlenül lett belőle szíjgyártó. - Gyerekkoromban az emberek zöme a mezőgazdaságból élt, ahogy a mi családunk is. Heten voltunk testvérek, mozdulni kellett valamilyen irányba. Én ezt a szakmát választottam. Horváth Károly viszont már gyerekként közel került a szakmához, ugyanis nagybátyja is szíjgyártó volt. 

— A hetvenes években a környéken négyen is voltunk bőrdíszművesek, most pedig vannak időszakok, hogy egyedül is sok vagyok. A távol-keleti olcsó, de silány termékekkel nem lehet versenyezni. Az a fiatal, aki megvesz egy ilyen táskát, nem is akarja pár hónapnál tovább használni, mert addigra kimegy a divatból és vesz egy másikat. Minek megjavíttatni? Teljesen átalakult a szakma: a nagyobb munkákat biztosító gyárak a világháborúkat átvészelték, de a globalizáció elsöpörte őket. Nem hittem volna, hogy egyszer a műbőr is kimegy a forgalomból, de mára bekövetkezett - mondta Horváth Károly. 

A mesterek szerint körülbelül tíz éve érzékelhető a változás. Korábban készítettek, javítottak táskákat, öveket, fűzős focilabdákat, ma viszont a kisebb munkákkal, javítgatásokkal kell beérniük. Horváth Károly megjegyezte, igazi felüdülésnek számít, ha hagyományőrzők kívánságára néhány korhű darabot, például rohamsisakbélést, katonai derékszíjat, bajonettre bőrzést kell elkészítenie. 

Horváth Károly műhelyében rengeteg régi szerszám, varrógép sorakozik, melyek mesterről mesterre öröklődtek. Legtöbbjük pótolhatatlan, hiszen ma már nem gyártanak ilyesmit. Ezekkel a több száz éves eszközökkel gyógyítgatja a pár hónapos használatra szánt, gyenge minőségű termékeket. Horváth Károly úgy véli, kiveszni nem fog a bőrösmesterség, inkább átalakul, idomul a kor igényeihez. Ma már például a farmerok patentázását is ők végzik. Feri bácsi viszont abban bízik, hogy a szíjgyártás egy kicsit újjáéled az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő lovassportok révén.