Elveszett hadsereg a doni pokolban - Győr-Moson-Soproni katonák is küzdöttek a túlerővel

Hadifogságba 27–28 ezren kerültek, közülük 3–4 ezren térhettek csupán haza az évek múltán. A túlerővel vármegyei katonák is küzdöttek. Személyes történetekkel emlékezünk a tragédiára. – Édesapám, Markó Ödön 1943. január 12-én, a doni áttörés napján kapott légnyomást Urivnél – elevenítette fel a győri vitéz Fehérné Markó Kamilla. – Nem szívesen mesélt a borzalmakról. Szinte nyári ruhában harcoltak a mínuszokban, neki is elfagyott a lába. Maláriát kapott, a kijevi tábori kórházba szállították, ezért élhette túl.

A tárnokréti Jakus Sándor földműves 31 éves korában halt meg 1943 januárjában. Falubelije és ezredbeli társa, ifjabb Győrik Mihály 24 évesen egy aknaszilánktól halt hősi halált. Horváth Józsefet a Csorna melletti Jobaházáról vitték el a frontra. A kettes zászlóalj géppuskás honvédje 28 éves volt, amikor példamutató kötelességteljesítésével kiérdemelte a Magyar Bronz Vitézségi Érmet. Lázas betegként, amikor az ellenség támadása megindult, nagy erőfeszítéssel talpra állt, hősiesen harcolt és bár tüzelés közben súlyosan megsebesült, az ellenség utolsó rohamát gránáttal a kezében verte vissza. 

Mindenkit besoroztak 

– A második világháború elején a 16. Magyar Királyi Honvéd Gyalogezred körülbelül 4300 katonáját is mozgósították. Az úgynevezett győri gyalogezred első zászlóalját még 1941 októberében megszálló feladatokra küldték az orosz frontra, a harmadik zászlóalj 1942-ben követte. A kiküldött két zászlóaljban körülbelül kétezren lehettek, szinte mindannyian Győr és Moson vármegye területéről – emlékezett a győri Fülöp Szabolcs, akinek nagyapja, Holbok József a Don-kanyarban a II. híradós zászlóaljnál teljesített szolgálatot mint rádiós. – A besorozás nem volt tekintettel semmire, egyszerű embereket és sokdiplomásokat ugyanúgy elvittek. Első körben a húsz-huszonegy évnél idősebbeket hívták be harcolni, a Don-kanyarhoz is ők kerültek. Az ország minden részéből összekevert, vegyes alakulatoknál problémát jelentett az összeszokottság hiánya is. 

Kegyetlen hideg 

– A felszerelés szegényes volt, az élelem kevés, a fegyverek csődöt mondtak, a kegyetlen hideg olykor –40 fokos volt. Nem állt rendelkezésre elég teherautó, a lovak egyszerűen megfagytak a hidegben. Akadozott az utánpótlás, a katonák morálját aláásta a hazától való távolság, a leváltás késlekedése, miközben az ellenség folyamatosan kisebb támadásokkal úgymond tesztelte a védelmet – ecsetelte szakértőnk. 

Fogság és halál 

– Sok személyes családi érintettséggel, izgalmas történetekkel találkozom. Rengetegen estek fogságba, akiket sikerült hazahozni. Ünnepségek sora búcsúztatta őket, visszatértüket pedig jórészt elhallgatták. A hazatértek jó részét, aki nem voltak hivatásos tisztek vagy tiszthelyettesek, azokat leszerelték, de az 1944-es mozgósításkor sokakat újból behívtak – adott hátteret Fülöp Szabolcs a Don-kanyar történetének és helyi vonatkozásainak győri kutatója. 

Harcuk kimerítő és sikertelen volt

A 19. könnyűhadosztály 1942 júliusában vette fel a harcot az ellenséggel, majd közel 300 kilométer folyamatos küzdelem mellett július 18-án érte el a Don-partját. 1942. augusztusa-szeptembere folyamán a 19. könnyűhadosztály és benne a győri gyalogezred III. zászlóalja több támadásban vett részt annak érdekében, hogy a scsucsjei hídfőt felszámolják, de harcuk kimerítő és sikertelen volt. Később ez a kiszögellés képezte a szovjet ellentámadás egyik alapját. A hadosztály próbált tartalékot képezni, de az minimális volt. A nevezett zászlóalj körülbelül 5-6 kilométeres szakaszon védekezett a Don-partján, mélységi tagolt védelem és zászlóalj tartalék nélkül. Aztán eljött az ellentámadás ideje, ahol óráról órára drasztikusan változott a hadihelyzet.