Nagybetűs embermese - Ismerjék meg a győri férfit, aki fél évszázada tisztítja a ruhákat

• Régen Győrben olyan sok festő dolgozott, hogy utcát neveztek el róluk. Ma már ruhatisztító kisiparos Csermák Gusztávon kívül nincs a városban, a képzés megszűnt. Egy szakmában eltöltött 50 év nagy idő, ráadásul ennél többet dolgozott, hiszen már gyerekkorában segített a szüleinek a vállalkozásban.
• – A nagyapám felvidéki, a mestervizsgája után a németországi Fürthben dolgozott egy nagy festőcégnél. Onnan került 1900-ban Győrbe a Romanek kékfestő céghez. A tulajdonosnak nem volt utódja, így 1903-ban a nagypapámnak adta az üzletet.
• Megnősült, és egyre több emberrel dolgoztak. Itthon újdonság volt a vegytisztítás, addig csak mosás létezett. A nagypapa Németországból hozott egy nagy teljesítményű benzines tisztítógépet, az egyszerre száz kilogramm ruhával bírt el. Hogy a kapacitását le tudják kötni, több fióküzletet nyitottak a Dunántúlon. A cég a fénykorában száz alkalmazottat foglalkoztatott.
• Csermák Gusztáv 1974. január 1-jén vette át hivatalosan a műhelyt édesapjától.

– A nagypapa kelmefestést és vegytisztítást vállalt – folytatta Csermák Gusztáv. – A II. világháborúban szétlőtték a szinte új házunkat az Ady Endre utcában, és a mögötte lévő gyárat is. A nagypapa 1946-ban meghalt, édesapám és az öccse 1947 végére renovált mindent. Mire kész lett, a kommunisták átvették a hatalmat, és 1949 karácsonyán államosították a gyárat. A nagymamámat egy nap alatt kilakoltatták a lakásából. Az államosítás után nagyon nehezen kapott állást az édesapám. Aztán 1954-ben iparengedélyt kért Révfaluba. Ellátatlan terület volt, azért megkapta, de csak úgy, hogy nem tarthat alkalmazottat. Édesanyámmal ketten, kézi erővel dolgoztak reggeltől estig. A nővérem és én iskola előtt és után segítettünk, a nyarakat is munkával töltöttem. Édesapám 94 éves koráig aktív volt.

 – Egy kicsit kacskaringós út vezetett az ipar átvételéhez.

– Az általános iskola után vegyészeti technikumba jelentkeztem. Annak ellenére, hogy kitűnő tanuló voltam, mint osztályidegent, a tantestület nem javasolt középiskolai felvételre. Aztán édesapám egy ismerősének segítségével kerültem be nagy nehezen a közgazdasági technikum ipari tagozatára. Jól éreztem magam az osztályban, vannak, akikkel a mai napig nagy barátságban vagyok. Ott érettségiztem, közben teniszezgettem, versenyeztem. Azért, hogy műszaki pályára mehessek, elvégeztem az elektroműszerész szakmunkásképző iskolát.

Másfél évet dolgoztam a Rába-gyárban, amikor apu egészsége megromlott. Azt javasolta, vegyem át a műhelyt. Beálltam, újra beiratkoztam a szakmunkásképzőbe és elvégeztem a kelmefestő-vegytisztító szakmát. Három év szakmai gyakorlat után mestervizsgát tettem, így amikor édesapámnak meglett a nyugdíjjogosultsága, 1974. január 1-jén hivatalosan is átvettem a műhelyt.

– Nyolcvanévesen is dolgozik, nem pihen.

– Itt vagyunk Győrben már több mint százhúsz éve. A régi időkben szinte mindenki ismert bennünket, de ma már csak kevesen. Igaz, évek óta nem reklámozom magunkat. Volt, hogy a tavaszi szezonban napkeltétől este későig dolgoztunk, hegyekben állt a tisztításra váró ruha. 1965-ben nyitottuk az üzletünket a belvárosban, hogy könnyebben el tudjanak érni bennünket a kuncsaftok. A pandémia óta három napot van nyitva az üzletünk. Régebben voltak alkalmazottaim, de most már csak egyedül dolgozom a műhelyben. Annyi munkát vállalok, amennyit egyedül meg tudok csinálni.

Azt a kis erőt be kell osztani. Fontos volt, hogy jól neveljem a gyerekeimet. Három lányom, tíz unokám van. A lányaim diplomások, nyelveket beszélnek. A legidősebb unokám huszonhárom éves, a legkisebbek pedig ikrek, hat és fél esztendősek. Talán lesz, aki továbbviszi az ipart, az egyiküket érdekli.