Újabb halálhír rázta meg Csorna közéletét

Gyakran találkoztunk. Rendezvényeken, hiszen érdekelte a város sorsa, szívesen fogadta a meghívásokat akár az önkormányzattól, akár civil szervezetektől.

És gyakran futottunk össze a városban is, mivel az ő feladata volt az otthoni bevásárlás, szinte naponta megfordult a boltok környékén. Jó volt vele szót ejteni, hiszen derűs egyénisége, barátsága, vidámsága nyugalmat árasztott. Kora miatt sok mindenre emlékezett, és szívesen is idézte fel a múltat.

Legutóbb néhány héttel ezelőtt találkoztunk, ebédért igyekezett. Újságolta, hogy kórházban volt, de már jól van. Látszott, hogy soványabb kissé, de jó kedélye a régi volt. Elbúcsúztunk és abban maradtunk, hogy amíg a biciklire fel tud ülni, nincs nagy baj. Mert akkor is kerekezett.

Aztán érkezett a halálhíre. Egy jó emberrel lettünk kevesebbek!

Jóska bácsi, nyugodjon békében!

A városi könyvtár munkatársai így búcsúznak Szabó Józseftől:

Mély megrendüléssel hallottuk a hírt, hogy könyvtárunk egykori igazgatója, Szabó József, nekünk Jóska bácsi, örökre itt hagyott bennünket.

Jóska bácsi Szilban született. Elemi és polgári iskoláit Csornán végezte, majd a gimnáziumban érettségizett. 1963-ban az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központjában képezte tovább magát, aztán 1979-ben diplomát szerzett a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán.

Jóska bácsi könyvtári pályafutását 1957-ben a Csornai Járási Könyvtárban (mai Kultúrcikk épületében) módszertanosként kezdte. 1963-tól 1995-ig vezette a könyvtárat. A több mint 3 évtizedes igazgatása alatt létrehozta a gyermekkönyvtári részleget és kialakította a szabadpolcos rendszert is. Alapos és precíz munkája eredményeként rövid idő alatt a könyvtár beiratkozott olvasóinak száma megduplázódott, számos ötletével népszerűsítette az olvasást. Kiváló, derűs, szerény, segítőkész, ugyanakkor nagy tudású és széles látókörű, színes egyéniségű főnök volt, aki a tudás átadását mindenkori legfőbb céljának tekintette. Ennek szellemében atyai gondoskodással támogatta, egyengette fiatalabb kollégái szakmai életútját.

Nyugdíjasként sem pihent meg. Szívügyének tekintette a könyvtár sorsát, javaslataival, útmutatásaival továbbra is segítette utódja munkáját, sőt tevékenyen részt vett a könyvtár 1996-os átköltöztetésében is.

Jóska bácsinak a könyvtár az emberi kapcsolatokat jelentette, régi és új kollégáival egyaránt megtalálta a hangot. A már felújított könyvtárba is szívesen látogatott vissza. Történeteit, visszaemlékezéseit mindig szívesen hallgattuk.

Az emlékezésben fejet hajtunk Jóska bácsi emberi kiválósága és szakmai alázata előtt. Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy Jóska bácsit ismerhettük. Tisztelettel és szeretettel őrizzük emlékét, s William Shakespeare gondolatával búcsúzunk Tőle: „Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem feledjük el.”