2023.10.31. 16:25
Legkisebb a falvak között: Cséren mindössze bő két tucat ember lakik
Negyven év után épül új ház, 20–30 évente születik baba az ország kilencedik, Győr-Moson-Sopron legkisebb településén, a 26 fős Cséren. Körüljártuk, csodát láttunk.
Nagy Balázs a csend, a békesség miatt választotta a nagyváros helyett az apró Csért. Fotó: Gyurina Zsolt
A vasi határnál fekvő Csér zsáktelepülés, az út a temetőnél véget ér. Egy több mint százéves, hangulatos parasztházban Nagy Balázs lakik, egyből beinvitál bennünket a szőlővel befutott tornác alá. – Húsz évig laktam Sopron belvárosában albérletben. Ingatlanokkal foglalkoztam, egész nap csörgött a telefonom. A Covid elvitte a vállalkozásomat, meguntam a nyüzsgést, az embereket, nyugalomra vágytam. Ahogy megláttam ezt a parasztházat, beleszerettem, két hét alatt megvásároltam, most újítom fel – vezet minket körbe. – Osztrák házaspár adta el, megöregedtek, az egészségük megromlott, visszaköltöztek Ausztriába.
– A nagy telek másik felén álló házat a barátom vette meg, egyből lecsapott rá, így aztán most az ismerősök jönnek hozzám a nagyvárosból – újságolja vidáman Nagy Balázs.
Csér első említése 1313-ból való, az 1700-as években még háromszázan lakták, aztán fokozatosan csökkent a népesség, a fiatalok elszivárogtak a faluból, így aztán nagy szó, hogy most van 3–4 szülőkorba lépő, aki maradni akar. Egyetlen kiskorú él a településen, a polgármester ötéves unokája, menye, a falugondnok kisfia. Ha mindenkit összeszámolnak, azokat is, akik bár bejelentkeztek, de nem élnek itt, mint az osztrák állampolgárságú vajdaságiak, akkor a népszámláláskor összeírt 26-os szám felkúszik 33-ra.
– A fiam építkezik, így negyven év után készül új ház Cséren, és majdnem húsz év után született újra gyermek – említi érthető büszkeséggel Várallyay István polgármester. – Nem értem, hogy miért mennek el az emberek, dolgozni innét is el lehet járni. Én azért maradtam, hogy ne haljon ki a falu, és hála az égnek, hogy a két fiam is hasonlóan döntött. Itt születtem, imádom ezt a nyugalmat. Gyermekkoromban még sok társam volt, a kavicsbánya helyén rúgtuk a labdát egész nap. Nagy volt az összetartás, már ez nincs így, az elmúlt néhány év alatt sokat romlott a helyzet, főleg a pandémia ártott a közösségeknek.
Segít a hulladéklerakó
Várallyay István huszonöt éve vezeti a települést. Feleségével együtt Ausztriában dolgoznak egy üvegházban Schwechat mellett. Mindennap három órát és kétszáz kilométert autóznak oda és vissza, az asszony vezet. A munkaképes korúak majdnem fele Ausztriában dolgozik, négyen a szeméttelepen, a többiek a közeli településeken, Répcelakon, Bükön, Sárváron. A minifalu költségvetése nem is kicsi, harmincmillió forint, és minden ősszel ötvenezer forint fűtési támogatás jár. A falu 18 háza közül egyetlenegy nem lakott, azt most három és fél millióért árulják. Legfőbb büszkeségük a hulladéklerakó, amely vállalta, hogy minden évben ad nekik legalább tízmilliót.
A kapuban állva beszélgetünk Frei Anita falugondnokkal, a falu mindenesével: művelődésszervező, könyvtáros, gyógymasszőr. Soltvadkerti, a férje miatt költözött Csérre.
Hetente háromszor jön a mozgóbolt
Szeret Cséren lakni, mint mondja, sok előnye van, a legfőbb, hogy a béke szigete. Gáz, víz van, egyedül a szennyvíz- elvezetés hiányzik. Óvoda, iskola, templom, bolt, kocsma vagy bármilyen egyéb üzlet nincs a faluban, viszont hetente háromszor jön a mozgóbolt, hoz élelmet vagy éppen mosóport, bármit, de amúgy a következő nagy település, a több mint kétszázas Csáfordjánosfa csak néhány kilométerre fekszik. Az egy szem gyermek pedig a közeli Újkérre vagy Ivánba mehet tanintézménybe. Busz is jár, persze nem sűrűn áll be a hivatal elé. A tizenegy nyugdíjas pedig a falubusszal juthat el orvoshoz, bevásárolni.
Senki sem siet
Néhány perc alatt végigjárjuk az egyetlen utcát, visszatérünk a buszmegállóhoz. Van külön épületben önkormányzati hivatal, mellette faluház egy kis- szobányi könyvtárhelyiséggel. Álmodoznak is: például, hogy a hinta-libikóka alkotta játszótér mellett lebetonoznak egy részt, rá sátrat húznak, így lesz egy hely, ahol összegyűlhetnek mindannyian, ha nagyon akarnak.
– Rendezvényeink persze nincsenek. Régebben volt falunap, mostanában nem tartunk, mert a környékbeli településekről is jöttek hozzánk, és mindig verekedéssel zárult, a legutóbbira három mentőt kellett hívni – jegyzi meg mosollyal az arcán a polgármester. Elbúcsúzunk, a kocsiból integetünk egymásnak, látjuk, ahogy lassan hazasétál: errefelé senki sem siet.