Fűtési szezonra készülve

2023.09.18. 08:37

Sokaknak jól jön az ingyentűzifa – A piaci ár emelkedik, a szociális program nagy segítség Győr-Moson-Sopronban is

Van falu, ahol szeptember közepéig lehetett igényelni a szociális tűzifát, amely nagy segítség a rászorulóknak. Aki tehette, már tavaly bespájzolt ebből a fajta fűtőanyagból, így idén nincs rá akkora kereslet. Az ára így is emelkedett a ­Tüz­épeken.

Gyurina Zsolt

Écsre megérkezett a napokban a szociális tűzifa, 2–3 erdei köbméter jut egy igénylőnek. Képünkön Szabó Norbert polgármester.

Fotó: Csapó Balázs

Szeptember 15-ig kellett megkapniuk a támogatást az önkormányzatoknak szociális tüzelőre. A programra idén is ötmilliárd forintot biztosított a magyar állam, amelyet február 15-ig kell felhasználni. Az ötezer lakosúnál nem népesebb települések pályázhattak, így 2300–2400 településen mintegy 200 ezer háztartáshoz jut el a tűzifa. A kormány az energiaválság kirobbanására válaszul tavaly hatósági árassá tette a tűzifát. A fűtési szezon közeledtével körképünkben azt is megnéztük, miként reagált a piac a kormányzati intézkedésre.

Két-három köbméter jut 

A napokban érkezett meg a szociális tűzifa az écsi önkormányzat udvarára. Náluk szeptember 15-ig az pályázhatott, akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el a 142.500 forintot, vagy egyedülálló, gyermekét egyedül neveli és havi jövedelme nem több, mint 156.750 forint. A kérelmeket október közepéig bírálják el. Tavaly 65 erdei köbmétert, idén 57 erdei köbmétert tudnak szétosztani a pályázatnak köszönhetően, ebből 2–3 erdei köbméter jut egy igénylőnek. Polgármesterként nagyon fontosnak tartja az écsi emberek életének támogatását, melynek egyik hatékony formája a szociá­listűzifa-pályázat, mondta el Szabó Norbert polgármester. 

Adnak, de a sajátot 

– Idén nem pályáztunk szociá­lis tűzifára. Tavaly 41 köbmétert kaptunk, abból gazdálkodhattunk, de a falunak még volt mintegy 50 köbméter, azt osztjuk szét – osztotta meg velünk Kajtár József, Lázi polgármestere. – Sok tortúra volt vele, például a szociális tűzifa esetében a házhoz szállításról az önkormányzatnak kell gondoskodnia, az is jelentős anyagi teher, idén ezt meg tudjuk spórolni, mert mindenki maga viszi el a fáját. Kis falu vagyunk, nem sok támogatást kapunk, minden pénz számít. Általában 25–30-an szoktak jelentkezni, egyedülállók, kispénzűek, közöttük súlyozunk, hogy kinek mennyi jusson, egy és öt köbméter között. Nem nagy mennyiség, tudjuk, de azért egy idős ember egy kis helyiséget két köbméterrel egy hónapig ki tud fűteni. A szezonra, karácsonyra mindenki hozzájuthat – jegyezte meg. 

 

Emberpróbáló év volt 

A győri DBK tüzelőanyag-telepre évről évre ellátogatunk. Krafcsik Gábor telepvezető elmondta, hogy az árak drasztikus emelkedése idején, az energiaválság kirobbanásakor, tavaly nagyon sokan bespájzoltak fából, voltak, akik három évre előre betáraztak belőle. 
– Akkor nagy volt a hiány, most csillapodik a kereslet, enyhült a szorítás – fogalmazott Krafcsik Gábor. – Szilárd tüzelőanyaggal jellemzően az idősebbek fűtenek, de természetesen nem csak ők. A fiatalabb generáció kényelmesebb, jobban szereti a gázt, nem akar a fa hasogatásával bajlódni. Egyre elterjedtebb körükben az is, hogy légkondival melegítik be a szobákat. 
Emberpróbáló évük volt, fogalmazott, de annak a mizé­riának már nyoma sincs, jelentette ki. Ahogy a kormány hatósági árassá tette a tűzifát, mindenki ment az erdészetekhez, hozzájuk alig jutott a készletből, de az érdeklődők száma is megcsappant. 
– Igaz, az erdészeteknél beszerzett fát még haza is kellett szállítani tízezrekért, otthon feldolgozni, erre nem mindenki volt képes, így hozzánk is jöttek, hogy aprítsuk fel nekik a rönköket. Persze mondtuk, mi nem bérüzem vagyunk – említette meg. Telepük jellemzően a Vérteserdőtől, Zalából szerzi be a fát. Korábban Szlovákiából is vettek, de mind a szállítási költség, mind a beszerzési ár meredeken emelkedett. Krafcsik úr harminc éve van a szakmában, azt mondja, hogy korábban az erdészetek mindig januárban és szeptemberben emeltek, idén először volt, hogy májusban változott az ár. Nála most a konyhakész cserfa mázsája 5800, a gyertyáné, bükké 6500, az akácé 7800 forint. 
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában