Hárommilliárd forint

2023.02.23. 16:10

Elfogadták Csorna 2023-as költségvetését - 17 százalékos béremelést kapnak a köztisztviselők - képek

A város képviselő-testülete mai ülésén elfogadta Csorna 2023-as költségvetését. Elhangzott, hogy stabil, takarékos és biztonságos költségvetés készült az idei évre, ami biztosítja a település további fejlesztését, fejlődését.

Cs. Kovács Attila

Fotó: Cs. Kovács Attila

Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester foglalta össze a büdzsével kapcsolatos gondolatait. Felsorolta a benyújtott és nyertes pályázatokat, melyek a különböző beruházásokat finanszírozzák, illetve megemlítette az elbírálásra váró igényeket is. Megjegyezte: 2019 volt az utolsó békés esztendő, azóta a világ kifordult sarkaiból, a koronavírus járvánnyal és a háború hatásaival kell küzdeni.

- Ennek ellenére Csorna költségvetése idén sem tartalmaz új adót, sem adóemelést, sem hitelfelvételt. Összességében olyan terhek nincsenek, melyek a város lakosságának terheit növelnék - fogalmazott a polgármester. 

Az idei költségvetés főösszege mintegy hárommilliárd forint. Ez az összeg a tavalyról megmaradt pénzekkel együtt nagy biztonsággal fedezi a kiadásainkat. Nagy öröm, hogy a 2022-ben benyújtott hét pályázatunkat decemberben nyertesnek találták. A támogatói okiratok aláírása az elmúlt hetekben elkezdődött, így pár héten belül elindulhat a tervezők kiválasztása, illetve az összegek utalása az önkormányzatnak.

Ezek a pályázatok: 

  • A város csapadékvíz elvezetésének fejlesztése, az Erzsébet királyné utcát, a Köztársaság utcát és a vasútárkot érinti. 
  • Gazdaságfejlesztés: a volt Richards-gyár fejlesztése. 
  • Élhető településfejlesztés: tekepálya építése, a Jázmin utca csapadékvíz elvezetésének fejlesztése, gyalogos átkelők kialakítása.
  • Vilmos park fejlesztése: a területen lévő tó mederkotrása, a környezet rendezése, a műfüves pálya körül rekortánpálya létesítése. 
  • Erzsébet királyné utca fejlesztése: az utca burkolatának felújítása, új parkolók kialakítása. 
  • Csornai óvoda felújítása: a Bóbita ovi energetikai fejlesztése, belső felújítása. 
  • Városi bölcsőde bővítése: az új bölcsőde elkészül hamarosan, amit újabb két csoportszobával bővítenek.

A nyertes pályázatok több mint kétmilliárd forintos beruházást jelentenek.

A polgármester kitért rá: a sikerek eléréséhez elengedhetetlen a hivatali háttér, a köztisztviselők áldozatos munkája. Éppen ezért neki átlagosan 17 százalékos béremelést terveztek be a költségvetésbe és plusz öt napi szabadságot is kapnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában