30 éve terelték el a Dunát Bősnél, a Szigetköz azonban újra él

30 éve, 1992. október 24-én az akkori Csehszlovákia mintegy 36 kilométer hosszan mesterséges mederbe terelte a Dunát a bősi erőmű beindítása érdekében. Ezzel elindított egy olyan folyamatot, amely majdnem a folyó kiszáradásához és ökológiai katasztrófához vezetett.

Azt hogy milyen lépések vezettek idáig már az 1950-es évektől kezdve, a kemma.hu foglalta össze korabeli fotókkal, videókkal, dokumentumokkal bőven illusztrált cikkében. 

Mint írják, a Duna szabályozására és energetikai hasznosításának témája; mind a hajózás, mind az energetikai szempontból egyaránt jobban hasznosítható Dunameder fejlesztése, egy jól működő vízlépcsőrendszer kialakítása már a XX. század elején felvetődött. 

Az első erre vonatkozó terveket az 50-es években Dr. Mosonyi Emil professzor által vezetett csapat vetette papírra a BME-n. A 60-as években aztán a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság megállapodott egy közös beruházási  programban a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer kialakítására. A tervek 1973-ra készültek el, végül  1977. szeptember 16-án írta a alá a két ország az erről szóló szerződést. 

Az eredeti terv szerint a vízlépcsőredszer elemei a Dunakiliti felett lévő mesterséges tározó, az ottani duzzasztómű, az üzemvízcsatorna és a bősi (Gabcikovo) duzzasztómű lett volna. Az építkezés azonban nem kezdődött el, helyette időben többször is eltolták az építés határidejét határidőt a két országban jelentkező gazdasági nehézségek miatt 1981-ben. 

Ekkor a Magyar Tudományos Akadémia is felemelte a szavát a beruházással kapcsolatban, és megfontolásra intett: az építkezéssel és a vízerőmű-rendszerrel járó környezeti hatásokra hívta fel a figyelmet. A 80-as évek második felében Nagymaroson elkezdték az ottani tereprendezést, Bősnél pedig az erőmű építését és a hozzá kapcsolódó tereprendezést. Ám időközben felerősödtek a környezetvédők hangja is, akik az egész beruházás leállítását szorgalmazták. 1984-ben megalakult a Duna-kör, a vízlépcsőrendszer építése ellen küzdő civil szervezet. 1988. október 30-án több ezer fiatal vonult Budapesten a Roosevelt tértől a Dunakorzón, az Erzsébet hídon, a Groza Péter rakparton, az Ybl téren át a Lánchídig, tiltakozva a bős-nagymarosi beruházás ellen, illetve tiltakozó megmozdulások voltak Visegrádtól Esztergomig.

A civil tiltakozások hatására a kormány 1989-ben felfüggesztette a nagymarosi, majd a dunakiliti építkezést. Ekkor helyezte kilátásba a csehszlovák miniszterelnök,, hogy a bősi erőmű üzembe helyezéséhez szükséges munkákat csak a csehszlovák oldalon valósítják meg. Néhány hónappal később már bejelentettek: elkezdték a bősi erőmű egyoldalú üzembehelyezését, amely később C-változatként neveznek.

Bős-Nagymaros ügyének újabb fordulópontja akkor következett be, amikor 33 éve, pont ezen a napon, vagyis 1989. október 31-én a magyar országgyűlés határozatot hozott a bős-nagymarosi vízlépcső munkálatainak végleges leállításáról és a Csehszlovákiával kötött szerződés módosításáról. Az építkezés és az elterelés előkészületei azonban már javában folytak. A szigetköziek aztán 1991 novemberében észlelték és jelezték a kormány felé, hogy teherautók ezrei dübörögnek a  Duna szlovák partján.

Sorozatos sikertelen tárgyalás után a magyar kormány 1992. május 25-i hatállyal megszünteti a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer megvalósításáról kötött 1977. évi szerződést. Egyúttal, a következmények rendezésére új államközi szerződés kötésére hívta fel a csehszlovák felet. Ezután törvénybe iktatta a vízlépcsőrendszer elhagyását.

Tatár György, a bős-nagymarosi ügyek miniszteri biztosa  még a folyó elterelése előtti napokban is bizakodóan nyilatkozott a sajtónak. Úgy vélekedett, tárgyalással és az Európai Közösség segítségével, háromoldalú egyeztetésekkel megoldást lehet találni a bős-nagymarosi ügyre. 

Brüsszelben is tárgyalt a magyar kormány a szlovák féllel, ám ezek eredménytelenek voltak. A következő válaszlépés a kormány részéről megtörtént: október 23-án keresetlevelet nyújtott be a Hágai Nemzetközi Bírósághoz a Duna várható elterelése miatt. Egy nappal később Csehszlovákia megtette, amitől sokan tartottak: a Duna mintegy 60 százalékát elterelte csehszlovák földre Dunacsúnynál 1992. október 24-én és egyoldalúan üzembe helyezte a Bősi vízlépcsőt az úgy nevezett C változat létesítményeivel és megkezdte a meder áttöltését és a Duna elterelését. 

Azóta a Duna főmedrében csak annyi víz érkezik, amennyit a szlovák fél átad. 

Az elterelés súlyos következményeket okozott a Duna Bőstől lejjebb eső szakaszán. A Duna Rajka-Szap közötti szakaszán alapvetően megváltozott a folyam vízjárása. A főmederben kialakult alacsony vízszintek következtében a hullámtéri mellékágrendszerekben szélsőségesen alacsony vízszintek alakultak ki, illetve a medrek nagy része kiszáradt. 

Az azóta eltelt évtizedekben egyrészt a Szigetköz megmentésére és rehabilitálására tett erőfeszítést a vízügy, illetve jogi útra terelődött Bős-Nagymaros ügye - bár szinte sikertelenül. Az ügy azóta is a levegőben lóg. A bősi erőmű működik, a Duna továbbra is elterelt állapotban van.

Az ÉDUVÍZIG posztjából kiderült: a hullámtéri mellékágrendszerbe történő katasztrofális állapotok enyhítése érdekében az azóta eltelt időszakban sikeres vízügyi beavatkozások történtek, melynek során kiépült az alapvetően jól működő Szigetközi Hullámtéri és Mentett Oldali Vízpótló Rendszer.

A vízpótlórendszer fejlesztése az Alsó-szigetközben 2015-ben befejeződött, azonban a Duna rendkívül alacsony vízszintje, valamint a főmeder és a mellékágrendszerek kapcsolatának, és a hossz- és keresztirányú átjárhatóságnak a hiánya továbbra is jelentős problémát jelent.

A teljes cikket elolvashatja a kemma.hu oldalán!