Dávid atyát összeverték, börtönbe zárták 1956 után, ám az fájt neki a leginkább, hogy nem engedték tanítani Pannonhalmán

• A diákokat nem engedte az októberi tüntetések közelébe, a Győrből Szent Márton hegyére érkező pufajkások mégis életveszélyesen megverték 1957. március 15. előtt.
• Dávid atya 1986-ban így emlékezett vissza: „Háromszáz gyerek volt rám bízva. Az volt a célom, hogy visszatartsam őket minden meggondolatlanságtól. Tájékoztatni igyekeztem őket, de úgy, hogy nyugtassam őket. Nem is történt igazában semmi” – vallotta.
• Az atyát erősen ittas állapotban lévő karhatalmisták minden ok nélkül ütlegelni kezdték, életét csak a gyors orvosi segítség mentette meg a győri kórházban.
• A nehéz sorsú, két év börtönre ítélt atya szellemét Várszegi Asztrik nyugalmazott főapáttal idézzük meg.

Az 1956-os forradalom előtti évtizedben az apátság történetének sötét korszakát vészelte át. A Rákosi-érában az egyház üldözésének elszenvedői voltak a bencés szerzetesek és a feloszlatott rendek tagjai is, akiket a pannonhalmi állami szociális otthonba gyűjtöttek össze. A pannonhalmi köztemetőben kétszáz atya nyugszik napjainkban is.

Pengeélen táncoltak

A messze földön híres pannonhalmi középiskolát 1948 júniusában államosították, a monostorral összekötő folyosókat befalazták. Az iskola 1950-ben indulhatott újra Pannonhalmi Szent Benedek-rendi Általános Gimnázium néven, és egyike volt – a győri Czuczor Gergely-gimnáziummal együtt – annak a nyolc katolikus középiskolának, amelyek a kommunizmus éveiben is fennmaradhattak Magyarországon.

Így is folyamatosan pengeélen táncolt az oktatás Szent Márton hegyén, hisz az államhatalom bármilyen kis „hibát” árgus szemekkel figyelt és kész volt megtorolni. A magyar és német szakos, irodalmárként több kötetet jegyző Söveges atyát ’56 nyarán nevezték ki a gimnázium igazgatójának. Az Oktatási Minisztérium a tanév elején utasításba adta, hogy a személyi kultusz és a dogmatizmus elleni küzdelem jegyében teljenek a tanórák. „Nálunk ezzel nem kell küzdeni, hisz ilyen a múltban sem volt” – vélekedett Dávid atya.

„Nem is történt igazában semmi”

A pesti tüntetések híre október 24-én reggel érkezett a monostorba. Bajnóczi Gábor történész „A mai napon szülei kívánságára kimaradt...” című esszéjében olvasható, hogy Söveges Dávid markáns véleményt fogalmazott meg a forradalmi lázról a diákoknak. Eleinte azzal csendesítette őket, hogy „mi közünk ahhoz, hogy Budapesten két kommunista banda öli egymást?”. Az akkoriban Pannonhalmán tanuló Jankovics Marcell visszatekintése szerint rövid idő múltán változott ugyan az igazgató álláspontja, de a harcok közelébe nem engedte tanítványait.

Dávid atya három évtized elteltével, 1986-ban így emlékezett vissza 1956 történelmi napjaira: „Igazgató voltam itt, a pannonhalmi gimnáziumban. Háromszáz gyerek volt rám bízva. Az volt a célom, hogy visszatartsam őket minden meggondolatlanságtól. Tájékoztatni igyekeztem őket, de úgy, hogy nyugtassam őket. Nem is történt igazában semmi” – vallotta. A pannonhalmi diákok semmilyen erőszakos cselekményben nem vettek részt – a falu forradalmi ünnepét méltósággal hallgatták végig –, nem szereztek fegyvereket. Az elfojtott szabadságharc szomorú hozadéka volt a bencés gimnáziumban is, hogy pár érettségi előtt álló végzős Nyugatra szökött, ameddig a határt le nem zárták.

Házkutatás az apátságban

„Az államhatalom sokáig nem talált sem a tanárainkon, sem a diákjainkon fogást – nem is volt miért. 1957 márciusában ennek ellenére nagy házkutatást tartottak a gimnáziumban, a tizenéves gyerekeket egyenként vizsgálták át, három tankot állítottak a monostor különböző pontjai­hoz. Ameddig a kollégiumban zajlott a szobák felforgatása, a diákokat a Teleki Teremben zsúfolták össze. Innen mindenki csak motozás után távozhatott. A sikertelen razzia után a karhatalmisták a könyvtárból le-­lementek a faluba és ittak. Korabeli visszaemlékezések szerint ez okozta Dávid atya vesztét” – mondta Várszegi Asztrik emeritus főapát.

Ittasan verték össze

Az erősen ittas állapotban visszatért verőlegények nagy hangon keresték „az olasz gimnázium igazgatóját”. Dávid atyára feltehetőleg „utaztak” a pribékek, mivel egy korábbi gyűlés során is összetűzésbe keveredtek vele. Az atya a rendőrségi jegyzőkönyvet ugyanis nem volt hajlandó szignózni, mivel a dokumentum hemzsegett a helyesírási hibáktól.

Dávid atya szobájában állítólag egyetlen Illyés Gyula-verset („Egy mondat a zsarnokságról”) foglaltak le bűnjelként, s ezért tartóztatták le. Szerencsétlen tanárt már a pannonhalmi várdomb alatt ütlegelni kezdték, s szemtanúk szerint még Nyúlon is verték a teherautó platóján. Győrbe érve már borzalmas állapotban volt az atya, akinek életét a gyors orvosi segítség mentette meg. Mindent elmond a vele szembeni brutalitásról, hogy a kórházi látleletek alapján később ügyészségi vizsgálat indult a verőlegények ellen.

Visszatérés a katedrára

„Dávid atyát két év börtönre ítélték a fiatalok félretájékoztatásáért és forradalmi írások birtoklásáért. A büntetését letöltötte, majd a könyvtárunkban látott el feladatot sokáig. A rácsok mögött töltött időnél is jobban bántotta, hogy erkölcsi bizonyítvány hiányában hosszú évekig nem taníthatott” – hallottuk Várszegi Asztriktól.

Az emberi nyitottságáról híres atya a ’60-as évek végén térhetett vissza a katedrára. 1996-ban hunyt el, születésének 100. évfordulóján konferenciával emlékeztek róla a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében 2017-ben. Leghíresebb kötete, a „Fejezetek a lelkiség történetéből” a mai napig népszerű könyv.