Közélet

2022.09.20. 20:26

Lakossági fórumot tartottak Győrszentivánon az Ipari Park bővítésének tervei miatt - fotók

Közel ötszázan érkeztek a nyilvános fórumra.

Ollári Gergely

Fotó: Csapó Balázs

A hétfői békés demonstrációt követően kedden késő délután lakossági fórumot tartottak Győrszentivánon a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban. Az eseményen részt vett a Megyei Kormányhivatal részéről dr. Kálmán János igazgató, Németh Edina állami főépítész, valamint dr. Buday Zsolt, a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály vezetője, emellett dr. Sík Sándor önkormányzati képviselő, valamint Győr város jegyzője, Nagyné dr. László Edit is. A helyiek és az érdeklődők is szép számmal néztek végig a csarnokon, közel ötszázan érkeztek a nyilvános fórumra.

Az eseménykezdetén Kun Zoltán a Védett Területek Világbizottságának (WCPA) természetvédelmi szakértője, aki egyben helyi lakos is, tartott előadást az Ipari Park bővítésének környezeti hatásairól, arról mit is jelent a Gipz besorolás, és hogy miért pont itt, Győrszentivánnál van szükség a fejlesztésre. Ezt követően Kovács Györgyi Beáta helyi háziorvos beszélt a helyiek egészségügyi állapotáról. Előadásában hangsúlyozta: a környezet tisztasága, és szennyezettsége is fontos tényező az egészség szempontjából. Az Ipari Park bővítése aggodalomra adhat okot. A tudomány kullog a valóság után, és el sem tudjuk képzelni milyen káros hatásokkal találkozhatunk a környezetünkben. A döntéshozók jól gondolják meg mi lesz, mert a jövőnk a tét.

Ezt követően dr. Sík Sándor önkormányzati képviselő szólt a jelenlévőkhöz, és egy egészségügyi hatástanulmányról beszélt, mire a fórum résztvevői kifütyülték. Kisebb szünet után folytatta beszédét, és részletezte a tanulmányt. Néhány perc után azonban a helyiek nemtetszését követően továbbadták a szót dr. Petrovicz Éva helyi gyermekorvosnak. Ő megerősítette Kovács Györgyi Beáta szavait.

A résztvevők a bejáratnál sorszámot húzhattak, ebben a sorrendben tehették fel kérdéseiket. A helyiek éltek a lehetőséggel, 41 sorszámot adtak ki a szervezők.

- Kizárható-e az, hogy akkumulátor-gyár létesüljön az Ipari Parkban? Tették fel válaszra várva a résztvevők. Nagyné dr. László Edit jegyző válaszolva elmondta: nem tudja mi fog megvalósulni a bővített Ipari Parkban. Jelenleg a rendezési terv kidolgozása zajlik. Dr. Sík Sándor azt mondja, 80-90 hektárra van egyelőre jelentkező, azt azonban ő sem tudja, hogy milyen cégek, milyen tevékenység lehet majd az adott területen. Több kérdést követően hangos füttykoncert alakult ki, mikor a résztvevők kérdéseire ugyanazokat a válaszok hangoztak el a Kormányhivatal delegáltjai részéről.

A helyiek több kérdésben is kitértek arra, miért is van szükség a Gipz besorolásra? Főleg úgy, hogy a válasz adók azt sem tudják mi fog kerülni majd a kibővített Ipari Park területére. Többen hangoztatták: a Győrszentivániak nem akarnak veszélyes üzemet a szomszédságukban, hiszen az mind a környezetükre, mind az egészségükre negatív hatással lehet. A lakossági fórum lapzártánk idején még tartott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában