Kevés az ápoló – Szakmai tudás mellett kreativitásra és csapatmunkára is szükség van

A koronavírus-járvány többszörösen próbára tette az egészségügyben dolgozókat. Az ápolóknak a fáradtság és a bizonytalanság közepette kellett támaszt nyújtaniuk a betegeknek. Az elmúlt évek kihívásai ellenére négy sugárzóan lelkes, a szakmájáért rajongó hölgy várt bennünket a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban, hogy az ápolók nemzetközi napja alkalmából beszéljenek hivatásukról. Legfőképpen arról, mit tartogat ez a munka azok számára, akik szívvel-lélekkel segíteni akarnak másokon. Ez azért is fontos, mert egyre több ápolóra lenne szükség. Az Egészségügyi Világszervezet kiemelten foglalkozik a kérdéssel, mert a fejlett országokban is minden hatodik ápoló tíz éven belül eléri a nyugdíjkorhatárt. 

Az ápolók nemzetközi napja alkalmából a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház ápolóit kérdeztük, mit szeretnek a legjobban hivatásukban. – Kell egyfajta belső indíttatás ahhoz, hogy valaki az egészségügyi pályát válassza. Az osztályunkon a betegszám jelentős, mindig új megoldandó helyzetekkel szembesülünk – mondta el Csehné Németh Marianna, aki főnővér a belgyógyászati és hematológiai osztályon, emellett pedig szakoktatóként is egyengeti a jövő egészségügyi szakembereinek útját.

– Szeretem a hivatásomat, amit oktatóként is próbálok megmutatni a tanulóknak. A munkám legjobb része, amikor a betegekkel lehetek és segíthetem őket. Kaposi-Leisz Kinga a járványügyi osztályon dolgozik ápolóként.

– A hivatástudat elengedhetetlenül fontos, akiben nincs meg, az legtöbbször nem marad a pályán. Ez komplex munka, ahol a kreativitásra és a csapatmunkára éppen olyan nagy szükség van, mint a szaktudásra. Ha segíteni tudok egy betegnek, akár csak néhány kedves szóval vagy egy pohár vízzel, az mindig rengeteg motivációt ad. Még sosem keltem fel úgy, hogy ne akartam volna munkába jönni. Ráadásul nagyon jó társaság tagjaként végezhetem a munkámat, akikkel a boldog és a nehéz pillanatokat egyaránt meg tudjuk osztani. Szurdán Emese szülésznőként kezdte a pályáját, később aneszteziológusnak tanult.

– Édesapám mentőtiszt volt, így az elköteleződés már egész kislány korom óta megvan. Eleinte mentőtiszt szerettem volna lenni, de erre akkoriban még nem volt lehetőség, így fordultam a szülésznői pálya felé. Az évek múlásával szerettem volna a családi életet és a munkát egyensúlyba hozni és nőként, édesanyaként is jobban jelen lenni. Az aneszteziológusi képzéssel a szakmai fejlődés mellett ezt is sikerült megvalósítanom. Harmincnyolc éve vagyok a pályán, fáradtnak már sokszor éreztem magam, de kiégettnek soha. Mondhatni szerelmes vagyok a szakmába, minden nap és minden eset más. Csordás Adrienn, a kórház ápolási igazgatója azt is elmondta, az utóbbi évek béremelései már érezhetőek a fizetésekben.

– Vannak területek, ahol egészen jól tud keresni egy ápoló, ilyen például a sürgősségi ellátás. Reméljük, ez a többi területen is megvalósul majd, ehhez azonban segítségre van szükség. Mária Szebalda nővérAz ápolók nemzetközi napja május 12. Nemcsak Florence Nightingale, a modern ápolás alapítója született ezen a napon, hanem 75 évvel később, 1895-ben Macska Ágnes, azaz Mária Szebalda nővér is, aki Győrben, 1945. március 20-án bombatámadásban halt meg a Zrínyi utcai kórház udvarán, miközben az óvóhelyre kísért a keresztelőről egy újszülöttet és keresztanyját, megmentve ezzel az életüket. A hős ápolónő szülő­falujában, Érsekvadkerten vasárnap ünnepi szentmisét és koncertet tartanak, ahova meghívták a Szebalda-díj egyik alapítóját, Csordás Adrienn ápolási igazgatót, valamint a Kisalföld munkatársát is, akinek kutatómunkája révén tudomást szereztek falujuk szülöttének történetéről.