Ilyen volt Győr fekete napja, amikor amerikai bombázók tucatszor támadtak a városra

Mi történt Győr fekete napján, 1944. április 13-án, csütörtökön? Reggel kellemes tavaszi napnak néztek elébe a győri polgárok. Mindenki sietett a dolgára, ki iskolába, ki a gyárba. Az időjárás kedvezőre fordulásával a szövetségesek légierejének parancsnoksága április 13-án az amerikai 8. és 15. hadászati, a 9. harcászati légi egységeket, valamint a RAF, az angol királyi légierő kötelékének együttes csapását tervezték nyugat- és délkelet-európai célpontok ellen. A hadműveletek célja a német- és magyarországi repülőgép-, golyóscsapágygyártás megsemmisítése, továbbá a repülőterek, a közlekedési útvonalak, a kőolajipari berendezések tönkretétele, szétzúzása volt.

A 15. légi hadsereg 535 bombázót irányított magyarországi repülőterek, ipari létesítmények, a budapesti és győri repülőgépgyárak, valamint a pályaudvarok lerombolására. A bevetési parancs A változatában pontosan meghatározta a feladatokat: „A légierő 12 óra 00 perckor rombolja szét a Győri Waggon- És Gépgyár üzemi épületeit, a repülőteret, a repülőtéri létesítményeket és az ott lévő repülőgépeket.”

Füst- és lángoszlop a vagongyár felett

Az 535 bevetésre kész repülőgépből 177 darab B–17-es bombázó a győri ipartelep és repülőtér irányába indult. 11 műszaki hiba miatt visszafordult, 3 a célpont előtt oldotta ki bombáit, 163 repülőgép 11 óra 47 perctől – a tervezett időpontnál korábban –, több hullámban támadta a győri ipartelepeket és a repülőteret.  A szövetségesek légiparancsnoksága és a bombázások tervezői szempontjából a Győr elleni bevetés sikeres volt. Összesen 379,8 tonna bombát dobtak győri célpontokra és környékükre.

Honi légvédelmünk négy B–17-es bombázót lelőtt, tízet megrongált. A védekező és elhárító magyar és német pilóták tapasztalata, bátorsága kevés volt a hatalmas túlerővel szemben. A bombázás után Győr városában elszabadult a pokol. A 15 perc az itt lakó ötvenezer embernek maga volt az örökkévalóság. Dr. Lengyel Alfréd levéltárost munkája közben érte a bombázás. Így emlékezett: 

A légiriadó lefújása után megrázó kép tárult elénk. A támadás központjának kiszemelt vagongyár felett hatalmas füst- és lángoszlop örvénylett a magasba… Üszkös műhelyek, szénné égett Messerschmittek között folytak a mentési munkálatok. Igen sokan már csak holtan kerültek ki a romok alól. Áldozatok hevertek Gyárváros más üzemeiben is, a régi állatvásártéren és Révfalu virágzó kertjeiben.

A bakancsa alapján azonosították

Az április 13-i légitámadásban 532-en haltak meg, sebesülés miatt 1132-en szorultak kórházi kezelésre. A kórházra hullott bombától halt meg Szebalda nővér, a hős apáca is, aki a testével védte a keresztelőre vitt kisbabát és keresztanyját, róla nemrégiben a Kisalföld is írt. Az 1944. november 17-i bombázáskor találatot kapott az egyetem jogi kara helyén álló Torkos-kastély is, boltíves pincéjében 61-en haltak és 12-en sebesültek meg az oda menekülők közül. A bombázás okozta pánik és félelem hatására ezrek hagyták el a várost.

Jelentős károkat okozott a légitámadás az épületekben is. Leégett a gyárvárosi és súlyosan megsérült a révfalui templom. A vagongyár 80 százalékos, a szeszgyár Budai úti telepe százszázalékos, a gázművek 90 százalékos, a vegyiművek százszázalékos, a Cardo Bútorgyár telepe 60 százalékos kárt szenvedett. Az első számú célpontban, a vagongyárban 214-en haltak meg, 158-an megsebesültek, eltűntek negyvenen. Egy ott dolgozó visszaemlékezése szerint a lebombázott öntödében valakit csak az 56-os méretű bakancsa alapján tudtak azonosítani. Ilyen hatalmas termetű munkás több nem dolgozott ott.

Kormos, üszkös emberek

Németh Marica 7 éves ménfőcsanaki kislány a Győri út 3. alatti ház kapujára felkapaszkodva nézte Győr füstjét, majd látta a gyalog kormosan, üszkösen hazatérő embereket. Egy 1943-ban kiadott imakönyvből, amely a Velem az Isten a légiveszélyben címet viseli, tanácsokat is kapunk a légiveszély idejére. A Magyar Waggon- és Gépgyár Részvénytársaság Repülőgép Osztálya levélpapírjába kötötték be.

Győrt összesen harmincöt bombázás érte. A bombázások során a belvárosban is sok ház megsérült. Ilyen volt többek között a mai Szent István út–Aradi vértanúk útja sarkán álló, velencei gótikus stílusban épült, szecessziós berendezésű Kisfaludy kávéház és a mai Rába Szálló mellett álló Fehér Hajó Szálloda, mindkettő romokban hevert. A gyönyörű, alig sérült épületeket sok másikkal együtt a kommunista párt nihilista eszméinek megfelelni akaró elvtársak lebontatták „A múltat végképp eltörölni!” jelszavával. Így lett „szocreál” az addig egységesen klasszicista Szent István út. A bombázások áldozatainak emlékére a Nádorvárosi köztemetőben emlékművet állítottak.

A szemtanú verse

Baross Károly szemtanúként élte át a napot, később versbe öntötte élményeit. Édesapja akkor a vagongyárban dolgozott. 

Baross Károly: Bombázás 1944. április 13.

Hónapok óta nem volt rá semmi esély,

hogy a mai nap ne legyen légiveszély,

a rádió azzal kezdte: Bácska, Baja,

a gyárakból aki tudott rohant haza. (...)

Üvöltő szirénák, pincében emberek,

„ments meg Uram minket”, imádkozó kezek,

ütegek dörgése, bombák robbanása,

fejünk felett anyánk féltő zokogása. (...)

Nem tudtuk, hogy a bombázás meddig tartott,

de amikor a szörnyű zaj elhallgatott,

rohantam, utamat láng-, füsttenger zárta:

én apámat, más férjét, gyermekét várta.