2021.10.08. 15:40
Reménykednek a vakbarát életben
Megyénk városaiban, falvaiban sétálva sokszor találkozhatunk fehér bottal közlekedővel vagy olyan látássérülttel, aki vakvezető kutyára hagyatkozva igyekszik eligazodni a világban. Arra voltunk kíváncsiak, milyen az ő világuk, hogyan élnek, mire van szükségük a teljes élethez. Milyen vakbarát életkörnyezetről álmodnak megyénk látássérültjei.
A Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete 65 éve segíti a látássérült embereket. Az egyesületnek négy kistérségi csoportja van: Győr mellett Mosonmagyaróváron, Sopronban működik irodájuk, és egy intézmény látja el a feladatokat Csorna és Kapuvár térségében. Taglétszámuk megyei szinten mára meghaladja a háromszázötvenet.
– Nonprofit, civil szervezetként próbálunk segítséget nyújtani a vakoknak és a gyengénlátóknak. Közreműködünk a közlekedés terén – gondolok itt a jelzőlámpák hanggal való ellátására –, programokat szervezünk számukra, vagy irodáinkban nyújtunk segítséget nekik adminisztrációs papírok kitöltésében – mondta lapunknak Dömötör Attila, a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének elnöke. Hozzátette: a mindennapi teendőkben próbálunk segíteni, és tagjainkon kívül azoknak is, akik megkeresnek bennünket. Fényképes igazolványunk kedvezményre jogosítja fel tagjainkat a tömegközlekedésben. Ők és egy kísérőjük ingyen utazhatnak. A helyközi buszjáratokon és a MÁV szerelvényein 90 százalékos kedvezményre jogosultak a vakok és egy kísérőjük is.
Az elnök szerint nemcsak a városokban, hanem a kisebb településeken is fontos, hogy az emberekhez eljusson: vannak a környezetünkben olyanok, akik nem, vagy alig látnak. Az egészséges társadalom megkeresése nagyon fontos, meg kell mutatni mindenkinek, milyen egy vak ember élete, miben van szüksége segítségre, miként lehet megkönnyíteni a mindennapjait. – A látássérültséget be kell vezetni az egészséges társadalomba. El kell érni azt, hogy mindenki elfogadja: ők is a társadalom részei. Hiszen egyenlőek vagyunk. Segítséget mi magunk, az egyesület is vár, például önkénteseket. Emellett egyre inkább szeretnénk bevonni működésünkbe a fiatalokat. Igyekszünk minél több embert megszólítani, és várjuk azokat, akik segíteni akarnak minket – tette hozzá az elnök. A mosonmagyaróvári Sándor Judit 22 éves volt, amikor romlani kezdett a látása, közel öt éve veszítette el azt teljesen. Vakvezető kutyája segíti a mindennapokban.
– A vakok között óriási különbségek vannak. Vannak, akik bezárkóznak, mások nem. A társaimmal beszélgetve egyetértünk abban, hogy nagyon jó tapasztalatokat szerzünk az utcán. A segítség pedig mindig jó, találkozunk kedves emberekkel – mondta el a Kisalföld kérdésére Sándor Judit. – Látássérültként ugyan- azon boltokba járunk, pontosan azért, mert ismernek minket, és tudják, hogy nem, vagy csak részlegesen látunk. Szoktuk mondani: mi a kezünkkel látunk. Mi, vakok mindig az ideá- lis városban reménykedünk. A járdák, a közlekedés nagyon fontos számunkra, és talán az a legnehezebb. A beszélő lámpák álmunkban sokszor visszatérnek. Reménykedünk folyamatosan a vakbarát életben, és szerencsére ma már kevesen ódzkodnak tőlünk, amikor megpillantanak minket a fehér botunkkal, vakvezető kutyánkkal – fogalmazott.
Sándor Judit azok közé tartozik, akik gyermekként, fiatalként láttak. Pontosan tudja, hogyan néznek ki a színek, a formák, a tárgyak, az épületek. Gondoljunk csak bele: milyen nehéz lehet annak, aki veleszületett vak. Neki ugyanis nincs viszonyítási alapja, gyakorlatilag nem tudja, milyen lehet a világ, és nem is tudja elképzelni sem. – Sokan használják a világtalan, a vak szót. Ez egyáltalán nem sértő számunkra. Az utóbbi időben egyre több szervezet áll a vakok mellé, legnagyobb örömünkre. A segítségnyújtás szándéka és annak elfogadása pedig mindig jó – zárta szavait. A járdák, a közlekedés nagyon fontos számunkra, és talán az a legnehezebb.