Sopron

2019.10.28. 12:02

Hajlék nélkül gyilkos a hideg

Az őszi hónapok emberbaráti melege még nem űzte a falak közé a hajléktalanokat, de ők is, a rajtuk segítők is jól tudják, napok, legfeljebb hetek kérdése és beköszönt a tél. A szolgálat felkészült a fagyos éjszakákra.

Nagy Márta

Fotó: Magasi Dávid

Nápora Zsolt tizenkét éve költözött a jobb élet reményében Sopronba. A most negyvenkilenc éves férfi életében – bár kezdetben bejöttek számításai – elég volt egy baleset, egy főbérlőváltás, hogy kicsússzon alóla a talaj. Tiszta ruhája és tisztelettudó viselkedése csak látszólag van ellentmondásban jelenlegi státuszával: hajléktalan. Egyike a Sopronban jelenleg regisztrált nyolcvan fedél nélkül élőnek, akik napközben a Magyar utcai melegedőben, éjjel a Kossuth utcai menedékhelyen élnek.

Ugyanúgy, ahogy Lichtl Tibor, bár ő tősgyökeres soproni. Hatvanhárom éves, jó szakmája van, mégis tizenhat éve hajlék nélküli. Sötét barázdák szántják az arcát, rajta már meglátszik, mit jelent otthon nélkül élni.

A Magyar utcai melegedőben szinte folyamatosan búg a mosógép, a folyosón csillognak az értékmegőrző szekrénykék, az étkezőben a reggeli és az ebéd közötti csendben némán ülnek vagy tízen és nézik a falra szerelt apró tévékészüléket. Többnyire idősek – vagy annak látszanak.

– Itt kimoshatnak, tisztálkodhatnak, tanácsot kérhetnek, ügyes-bajos dolgaik intézéséhez kérhetnek segítséget. Napi egy tál meleg ételt is kapnak és megpróbáljuk visszavezetni őket a társadalomba – mondja a szolgálat vezetője, Marosiné Németh Mária. Munkatársaival együtt készülnek a krízisidőszakra, ők ugyanis jól tudják, hogy vannak, méghozzá nem kevesen, akiket még a kemény fagy sem fog intézeti körülmények közé kergetni.

– Felméréseink szerint most negyvennégyen vannak az utcán. Egy részük bejön majd éjjelente, ha megérkezik a hideg, de lesznek, akik nem. November elsejétől mindenesetre bővített befogadási létszámmal üzemel a Kossuth utcai menedékhely. A többiekre az jellemző, hogy a melegedőben töltik a nappalokat, este pedig romos, elhagyott épületekbe húzódnak vissza. Őket sem hagyjuk ellátatlanul: a törvényi előírásoknak megfelelően hétfőtől vasárnapig, napi huszonnégy órában működik a szolgálatunk. Az utcai szociális munkások a krízisidőszakban teával, konzervekkel, takarókkal, ruhával látják el a fedélnélkülieket – sorolja alapfeladataikat Marosiné Németh Mária. Nehéz dolguk van, s bár jó kapcsolatban vannak az egyenruhásokkal és civilekkel egyaránt, télen életbevágó, hogy senki se legyen közömbös a hajléktalanokkal.

– Nagyon fontos, főleg, amikor már tényleg hideg lesz, hogy jelzést kapjunk róluk. A regionális diszpécserszolgálat Zalaegerszegen van ugyan, de éjjel-nappal fogadják a telefonhívásokat és továbbítják a bejelentéseket. A 06-92/323-000-ás telefonszámon életet menthet, aki nem megy mellettük – fogalmaz a szolgálat vezetője. A melegedőben egyébként a segítség más formáját is örömmel látják: átvesznek a hajléktalanoknak szánt jó minőségű meleg ruhákat, kabátokat, alsóneműt és olvasószemüvegeket. Utóbbin ne csodálkozzanak. A melegedő folyosóján tömött polcokon sorakoznak a könyvek, amiket többen szívesen forgatnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában