Vádat emeltek

3 órája

Ukránok balhéztak az utcán - Vállkoccanásból életveszélyes szurkálás Tatabányán

Az emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség azzal az ukrán férfival szemben, aki az utcán késsel szúrta meg a szintén ukrán sértettet.

Kisalföld.hu

Illusztráció -

Forrás: Shutterstock

Fotó: Alex Linch

A vádirat szerint a férfi április 7-én 20.30 körül Tatabányán egy lakótelepen sétált hazafelé az élettársával, amikor egy lépcsősoron szembe találkozott a hat fiatalból álló baráti társasággal. Amikor az elkövető élettársa és a fiatal férfi egymás mellé értek, a válluk érintőlegesen egymásnak ütköztek. 

A fiatalabb ukrán megkérdezte a nőt, hogy véletlenül ment-e neki. A nő bocsánatot kért, de élettársa mégis haragra gerjedt, elővett egy rugós kést, és háromszor megszúrta a fiatal honfitársát. A férfi hátát és a bal oldalának hónaljvonal alatti területét érték a szúrások. 

A sértett a barátaival elmenekült a helyszínről, mentőt hívtak hozzá, majd a kórházban megműtötték. Életveszélyes sérülései keletkeztek, melyek orvosi segítség hiányában a halálához is vezethettek volna.

Az ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Törvényszék a letartóztatásban lévő férfit börtönbüntetésre ítélje, és határozott időre utasítsa ki Magyarország területéről.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában