Rejtegette

2 órája

Lebukott: milliós tételben lopott az osztrák szállodából egy magyar alkalmazott

Éveken keresztül pakolta haza a szállodából a cuccokat egy magyar alkalmazott. A rendőrök is elképedtek, autója és a szolgálati szobája is tele volt a lopott holmival.

Kisalföld.hu

Fotó: Shutterstock

Még a sokat látott rendőröket is meglepte az, amit egy szálloda magyar alkalmazottjának kocsijában és szobájában találtak a napokban a tiroli Längenfeldben. Még múlt pénteken (október 18.) hívta fel őket a szálloda munkatársa, hogy a náluk dolgozó 39 éves magyar alkalmazott kocsijában bizony igencsak furcsa dolgokat vélt felfedezni: úgy látta ugyanis, hogy a szállodai holmijai hevernek az autóban – írta az Unsel Tirol.

A helyi rendőrök azonnal a magyar alkalmazotthoz siettek és kihallgatásra be is kísérték a közeli rendőrkapitányságra, ahol bevallotta: valóban a szállodai holmijait találták meg a kocsijában. Meglepetésükre azonban azt is elmondta, hogy a mostani, lefülelt lopása korántsem az első tolvajakciója volt: az Unsel Tirol szerint ugyanis a magyar alkalmazott már hosszú idő óta dézsmálta a szálloda készletét, és már jó ideje lopkodta haza a különféle tárgyakat és holmikat.

A meglepett rendőrök persze azonnal átvizsgálták a szobáját, ahol kiderült, hogy nemcsak a kocsija, hanem a szolgálati szobája is tele volt a szállóból meglovasított holmikkal. 

Az osztrák lap szerint a magyar munkás döbbenetes "árukészletet" halmozott fel, olyannyira, hogy a kicsempészett tárgyak értéke több ezer eurós, azaz vélhetően millió forintos értékű.

A gyors intézkedésnek és az elkövető beismerő vallomásának köszönhetően a rendőrség gyorsan megoldotta az esetet

 – számolt be történtekről az ügyben illetékes söldeni rendőrség. Hozzátették azt is, hogy a holmikat így mind vissza fogják tudni juttatni a szállodának. Azt, hogy mi lesz a magyar tolvaj sorsa, egyelőre nem tudni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában