Szemtanúk jelentkezését várják

4 órája

A győri városházánál, a zebrán ütött el egy gyalogost az ismeretlen sofőr, majd elhajtott

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.

Kisalföld.hu

Fotó: police.hu

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása vétség gyanúja miatt indított nyomozást.

Győr belvárosában, a Révai Miklós utcában közlekedett ismeretlen sofőr ismeretlen gépjárművel szeptember 7-én 19.50 körül. A Városház tér kereszteződésében balra nagy ívben, a Szent István út felé kanyarodott le, azonban nem biztosított elsőbbséget a gyalogátkelőhelyen éppen akkor áthaladó személynek, akit elütött.

Az esetet követően az ismeretlen gépkocsivezető a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről - írta honlapján a rendőrség.

A fenti bűncselekmény elkövetőjének azonosítása, illetve a baleset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. Bejelentés tehető személyesen a 9024 Győr Szövetség utca 17. szám alatt, vagy telefonon a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es hívószámok valamelyikén, illetve az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában