Kész az ügyészségi vádirat

2024.09.17. 09:48

Brutális videó - Piros jelzésnél tekert a vonat elé egy nő Fertőd közelében

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 39 éves nővel szemben, aki a fénysorompó piros jelzése ellenére kerékpározott be a vonat elé.

Kisalföld.hu

Fotó: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség

A vádirati tényállás szerint a 39 éves nő 2024 áprilisában, egy Fertőd környéki településen kerékpározott munkából hazafele. Ennek során a vasúti átjáróban figyelmen kívül hagyta a fénysorompó jelzését, a közeledő vonatot is, és a félsorompót kikerülve épp a mozdony előtt hajtott át az átjárón - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

A vonatvezető dudált és azonnal vészfékezett, de a vonat sajátosságai miatt csak 312 m fékút után tudott megállni.

A terheltnek óriási szerencséje volt, centiméterekkel a vonat előtt ért át az átjárón. Felelőtlen magatartása ugyanakkor vészfékezésre kényszerítette a vonat vezetőjét, amikor fennáll a reális lehetősége annak, hogy a hirtelen lassulástól az utasok testi épsége veszélybe kerül, elesnek, megsérülnek. Szerencsére jelen esetben nem történt személyi sérülés.

Az ügyészség az elkövetőt a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével vádolta meg, vele szemben három év szabadságvesztés is kiszabható.

Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni. A vasúttársaság kamerája által készített felvételen látható a cselekmény, és az, hogy milyen kevésen múlott, hogy az elkövetőt nem ütötte el a mozdony.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában