Osztálytársára támadt

2024.08.27. 09:36

Bőnyi késelés – Október végéig javítóban marad a 12 éves B. Katalin

A bíróság döntése értelmében letartóztatásban marad a bőnyi általános iskolában késelő 12 éves lány, aki, mint arról a Kisalföld is beszámolt, áprilisban, az egyik tanóra végén szúrta hátba osztálytársát egy konyhakéssel. A megkéselt lányon életmentő műtétet hajtottak végre. Később az is kiderült, hogy a késelő lány halállistát is írt későbbi tervezett áldozatairól. Pirossal írta le azoknak a nevét, akiket meg akart ölni, zölddel pedig azokét, akiket nem. 

Kisalföld.hu

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője, Sticz Tamás elmondta, hogy a bíróság október végéig meghosszabbította a kényszerintézkedést, így a késelő lány továbbra is javítóintézetben marad. 

Októberig biztosan javítóban marad a bőnyi B. Katalin, aki 20 centis késsel szúrta le osztálytársát. Fotó: Csapó Balázs

Mint ismert, B. Katalin egy otthonról hozott késsel szúrta meg osztálytársát, akit a mentősök helikopterrel vittek a Petz Aladár- kórházba, Győrbe. A lány megvárta az óra végét és azt, hogy a többi osztálytársa kimenjen a teremből, majd a padjában elrejtett 20 centis késsel hátba szúrta az előtte ülő Mirellát. Ezután Katalin kihúzta a kést Mirella hátából, majd a földre dobta. 

A támadás után az iskola egy Facebook-csoportban megüzente a szülőknek, hogy az intézményben rendkívüli esemény miatt a tanórákat nem tartják meg, valamint a szülők menjenek el gyermekeikért az iskolához. A gyerekek a szüleiket sokkos állapotban, többen sírva várták. 

Az aggódó szülők az iskolánál, a tragédiát követően. Fotó: Csapó Balázs

A támadás után a megkéselt lány, Mirella anyja a Kisalföldnek elmondta, hogy lánya túl van az életveszélyen, stabil az állapota, de még az intenzíven kezelik. Úgy fogalmazott: 

 Nem haragszom a kislányra, aki bántotta a lányomat, sőt, inkább sajnálom. Én is anya vagyok, nem hibáztatom. A szüleinek kellett volna észrevennie, hogy valami gond van 

– tette hozzá akkor az asszony. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában