Durva tettek

2024.07.13. 09:36

Vádemelés – Férjét és gyermekeit is rendszeresen bántalmazta a nő Kisbéren

Egy kiskorú veszélyeztetése és kapcsolati erőszak miatt indult ügyben a Komáromi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a nővel szemben, aki a férjét és a gyermekeit is rendszeresen bántalmazta.

Kisalföld.hu

A vádirat szerint a nő 2021 júniusa és októbere között a kisbéri lakóhelyükön naponta veszekedett férjével, akit rendszeresen bántalmazott, kiabált vele, ököllel és tenyérrel ütlegelte, lökdöste, fellökte vagy megrúgta, valamint sütőedényt vágott hozzá. A nő két kiskorú gyermeke többször jelen volt édesapjuk bántalmazásakor, előfordult, hogy kérték az anyjukat, hogy fejezze be.

A nő 2021. augusztus 11-én a gyermekjóléti esetmenedzser és gyermekei jelenlétében ütötte meg férjét. Kiabált, kijelentette, hogy „inkább vigyék intézetbe a gyerekeket, minthogy az apjuk nevelje őket”. 2021. október 25-én a gyermekek jelenlétében kiabált férjével, leköpte őt, meghúzta a haját, legalább négyszer megütötte, emiatt a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott.

A nő kiskorú gyermekeivel is agresszíven beszélt, veszekedéseket kezdeményezett, és számos alkalommal megütötte és megrúgta őket. Az egyik vita közben egy üveg hamutartót vágott az egyik gyermekéhez, eközben a hamutartó eltörött, és emiatt egy üvegszilánk állt a sértett térdébe, ezzel nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott. A gyermekek 2021 nyarán otthonukban játszottak, „bunkert” építettek, miközben a nő takarított. Az elkövető mondta a gyermekeinek, hogy segítsenek neki, akik közölték vele, hogy mindjárt segítenek. A nő ezért a fából készített, szögekkel összeszögelt bunkerhez lépett és azt a gyermekekre döntötte.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy amennyiben a nő az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, a Komáromi Járásbíróság 2 év, végrehajtásában 5 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, a próbaidő tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét, tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel foglalkozna, továbbá a gyermekei feletti szülői felügyeleti jogát szüntesse meg – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában