Több késszúrás

2024.07.24. 12:50

Győrben ítélik el - Féltékenységből egykori élettársa új párjának életére tört

A Győri Fellebbviteli Főügyészség az ítélet súlyosítását indítványozza abban az ügyben, amelyben egy férfi késsel többször megszúrta vetélytársát.

Kisalföld.hu

Illusztráció -

Forrás: Shutterstock

Fotó: Pixel-Shot

A vád szerint a vádlott férfi élettársi kapcsolatban élt 2018-tól 2022 októberéig. Ekkor a nő szakított vele, elköltözött közös lakóhelyükről, azonban a férfi ezt nem tudta elfogadni. Főleg azon akadt ki, hogy volt párja ezután közelebbi kapcsolatba került egyik kollégájával. 

A vádlott 2022. november 6-án, exe nevében írt üzenettel, a sértetett kicsalta a munkahelyéről, majd a férfira támadt. A 21 centiméteres pengéjű késsel ötször megszúrta a mellkasát, hasát, vállát, majd elmenekült a helyszínről.

A sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, ha nem érkezik időben orvos, bele is halt volna.

A Székesfehérvári Törvényszék a férfit emberölés bűntettének kísérlete és személyes adattal visszaélés vétsége miatt 8 év börtönbüntetésre, 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője felmentés, enyhítés érdekében fellebbeztek.

Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában