A pannonhalmi borvidék új gyöngyszeme

2024.09.13. 17:06

Új borbirtokot ünnepeltek Pannonhalmán - Már saját feldolgozóüzemben készülnek a díjnyertes borok - videó, sok-sok fotó

Megrendezték pénteken Pannonhalmán a Sági dűlő lejtőin a TÓTHBORBIRTOK borászati feldolgozó épületének avató ünnepségét, melyet a Győri Filharmonikus Zenekar művészeinek játéka nyitott meg.

Simon Roberta

Pillanatkép az ünnepélyes pannonhalmi átadóról. Fotók: Molcsányi Máté

Több mint évtizedes történet

Dr. Tóth Béla alapító tulajdonos mellett dr. Nagy István agrárminiszter és Kara Ákos, a térség országgyűlési képviselője mondott köszöntőt. A létesítményt Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát képviseletében Matusz Hugó OSB perjel atya áldotta meg.

Dr. Tóth Béla 2012-ben szeretett bele az 1000 éves Pannonhalma határában található dombok hangulatába, ahol, bár a római idők virágzó szőlészeti kultúráról tanúskodtak, az akkori szántóterületen nyoma sem volt szőlőtőkéknek. 

Az álmodozást hamar tettek követték, 2014-ben már 13 hektáron zöldellt a frissen telepített szőlő. A teljes termést értékesítették 2020-ig, közben a háttérben zajlott a borászat koncepciójának tervezése, kialakítása. Saját borászati infrastruktúra hiányában, bérfeldolgozásban kezdődött el az első borok készítése néhány éve. Ez azonban a magasabb költségek és az összetettebb logisztikai feladatok miatt átmeneti megoldást jelentett.

Akár 80 ezer palack évente

- A cél egyértelműen a saját borászati épület felépítése volt. 2022 januárjában kezdődött a 360 négyzetméteres épület és a borászati technológia tervezése. A komplex beruházás részben önerőből, részben pályázati úton elnyert állami támogatásból, továbbá banki háttér segítségével valósult meg. Tavaly építettük fel a borászati épület, illetve a tervezett borászati technológia beszerzése is megvalósult. Így idén a beüzemelést követően a szüretre használatba is vettük a teljes, új infrastruktúrát - fejtette ki dr. Tóth Béla tulajdonos.

-Az épület és a gépészet lehetővé teszi számunkra, hogy az egybefüggő területünkön megtermelt és betakarított szőlőt a beérkezéstől a címkézett, dugózott palackba zárásig feldolgozzuk. Továbbá, hogy a kezdeti, évi 10.000 palackszámot fokozatosan emeljük, s végül elérjük a teljes szőlőterület feldolgozását, ami 80.000 palackot jelent majd évente. Az új épület tárolókapacitása a szőlőterületünk másfélszerese, mely az évjáratos átfedések miatt szükséges - tette hozzá.

A borászati infrastruktúrával párhuzamosan a minőségi gasztronómia és rendezvények kiszolgálására Birtokközpont jött létre. 

Az ország első pannonhalmi furmintját 2022-ben palackozták, mely a sági dűlőn található borbirtok első, zászlóshajós bora lett. A Kódex Furmint mellett három fehérbort a Sárgamuskotályt, a Rajnai Rizlinget és a Sauvignon Blanc-t is megismerhette már borkedvelők köre. Az év végén a KÓDEX sorozatot első hírnökét pezsgőik követték, tavaly pedig prémium vörösborokkal folytatták.

Ilyen egy álom beteljesülése! - mutatott rá a látványra dr. Nagy István agrárminiszter. -Szerte az országban ilyen és ehhez hasonló beruházásokat látunk, nem csak a szőlő-és bor ágazatban, hanem a magyar agrárium minden szegletében. Jönnek azonban az újabb lehetőségek, pályázatok: 2027-ig a közös agrárpolitika stratégia terv keretösszege - 2900 milliárd forint, melyből az uniós forrás 600 milliárd - rendelkezésre áll

 - hangsúlyozta a megnyitón.

 "Palackba zárt élet"

- Óriási lehetőségeket biztosít a kormány, ugyanis két éve az EU-s források nemzeti társfinanszírozásának mértékét megháromszoroztuk. Sehol máshol Európában nincs ilyen mértékű, 80 százalékos társfinanszírozás. Ha versenyképesek akarunk maradni, akkor a hozzáadott értéket növelni kell és kor kihívásai ellenére fejleszteni kell -fűzte hozzá.

Majd arról beszélt, milyen nagy öröm, hogy Pannonhalma szimbolikus helyszínén ünnepelhetjük a gyarapodást és a bort. - Még inkább átérezhetjük, hogy a "palackba zárt élet" isten ajándéka. A bor készítésének tudománya kevesek kiváltsága ma már. A jó borászt a hagyományok tisztelete mellett, a szenvedély, szorgalom, elhivatottság hajtja és nem elégszik meg a kapott talentummal, a szőlő és a bor szeretetével. Folyamatosan bővíti tudását, gyarapítja birtokát. A magyar borásztársadalom az elmúlt 30 évben ezt az utat járja. Újraélesztették és talpra állították az ágazatot - emelte ki Nagy István.

Több mint 100 milliós eurós fejlesztési forrás

- A magyar borászok az élenjárói az agráriumnak, a legnagyobb innovátorok, ők valósítottak meg minden fejlesztést elsőként és nyitották fel a többi ágazat szereplőinek szemét, mi a helyes irány. A kormány a jövőben is támogatja a borászokat, több mint 100 milliós eurós fejlesztési forrás áll rendelkezésre számukra - mutatott rá az agrárminiszter.

Kara Ákos is méltatta a Tóth családot, hogy ilyen álomszerű helyet hoztak létre rövid idő alatt. - Itt nem csak egy fejlesztésről beszélhetünk, itt értéket teremtettek. Megőrizték a régieket és világos célok mentén megtervezték, majd felépítették azt, amit megálmodtak. A vidéken élők, évtizedek óta, szorgalmas munkával teszik széppé a hétköznapokat, valamint élhető jövőt igyekeznek biztosítani a következő generációnak - mondta köszöntőjében, majd hosszú évekig tartó sikereket kívánt.

A fejlődés nem áll meg Sági-dűlőn, jövő évtől tervezik az állandó nyitvatartást, így nem csak bejelentkezés alapján és rendezvényeik alkalmával, hanem hétvégente is élvezhetik majd  pannonhalmi tájra nyíló csodás kilátást és a TÓTHBORBIRTOK borokat, pezsgőket.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában