Advent 2022 - publicisztika

Múlnak az évek és a világ változik körülöttünk. A napi hírek sokkolóak, háború dúl Európában. A környezetszennyezés és -rombolás minden elképzelhető mértéket felülmúl. A már november közepén megkezdődött, a meghittség hamis látszatát keltő karácsonyi reklámok éppen a lényeget veszik el. Nem erre vágyok, nem erre várakozok. Persze nem mindenki van ezzel így. Kis unokáim, akiket mindezek még nem érnek el, teljes szívvel várakoznak, várják a karácsonyt.

Visszagondolok a gyermekkoromra, amely sokakhoz hasonlóan tisztes szegénységben telt el. Az advent azonban más volt. Akkor valahogy a várakozás, a karácsony közelsége gazdagabbá tette a mindennapjainkat. Anyai nagyanyám, aki velünk lakott és akit nagyon szerettem, egyetlen hajnali misét sem hagyott volna ki. Szüleim ebben már kevésbé vettek részt, de a december mégis más volt. Volt türelmünk várakozni, felkészülni és megélni a karácsony felemelő hangulatát.

Ha gyermekkorom adventjeire gondolok, sokszor előveszem Fekete István, Móra Ferenc máig megható adventi, karácsonyi írásait. Nem állítom, hogy valaha is olyan mélyen át tudtam volna élni ennek a misztériumnak a kisugárzását, mint ők, de mindig szerettem volna. Így az út vége felé az ember sokszor átgondolja, mit lehetett volna másként csinálni. Az advent megélése bizonyosan ezek közé tartozik. A korosztályomból talán nem vagyok ezzel egyedül.

Azokat az eseményeket, amelyek ezt az ünnepet megzavarják, most háttérbe tolom. Ma nem foglalkozok ezzel, én a karácsonyt várom. Szeretném, ha béke lenne, ha nem fogyna a fecskék, gólyák, horribile dictu még a verebek száma is, ha a reklámok kevésbé harsányan szólnának, ha az ünnepet nem csak az ajándékozás jelentené. Szeretném hinni, hogy megjavul ez a világ. Én erre vágyok és várakozok.