Kenyereivel üzen a világnak – Vajda Péter emlékhelyet avatott Sokorópátkán, aki Trianonra veknivel is emlékeztet

– Szép környezetben talált otthonra.

– Itt születtem és szeretek itt élni. Ebből a környezetből merítek erőt, ihletet a mindennapokhoz. Csak ezen a helyen maradhatunk meg annak, amik vagyunk: egy pékség, amely ragaszkodik a hagyományos, vidéki élethez. Ahogy a pékség szlogenje szól: visszahozzuk a régi idők értékeit.

Magyar rock és rőzsével fűtött kemence

– Hogyan vált a sokorópátkai srác patriótává? Már gyerekként, a családi asztalnál ilyen szellemben folyt a társalgás?

– Nem, nekem sem jött egyből. Harmincéves lehettem, amikor egy baráti társaságban hallgattattak velem először magyar rockot. Utána lett szívügyem a magyar történelem, a gyökereink. Hat éve a téti boltunkat már ennek szellemében alakítottuk ki, majd megalkottuk a kétkilós Székely kenyeret. Ezt Marosvásárhelyen kereszteltük meg az első erdélyi pékversenyünkön, és Csíkszeredán kóstoltattuk. Csíkszentmártonban van testvérpékségünk, Bocskor Istváné.

– Szóval Erdély varázsa.

– Amikor először megérkeztem oda, úgy éreztem, mintha a régi Magyarországon lennék. Megfogott a hitük, ahogy tisztelik egymást, a gyerekeket, sőt, tisztelik az ételt. Nem a felgyorsult világban élnek, hanem egy nyugodtban. Megérintett egy csíkszenttamási búcsú. A téti fúvószenekarral voltunk, a kis falusi kápolnát ezren vették körbe. Azóta küldetésemnek érzem, hogy minél több embernek mutassam meg azt a világot. Mondok egy példát: Gyimesben egy pékségben még rőzsével fűtötték a kemencét, vízzel csipkedték meg a cipót. Az oltóanyag nem alma, mint nálunk, hanem krumpli. Négy asszony kis otthonkában gyúrogatta a tésztát. Tudja, a székely a súlyos kenyeret szereti, hogy egyetlen szelettől jóllakjon. Másodjára már azzal a szándékkal keltünk útra kollégámmal, a világbajnok pék Takó Zoltánnal, hogy nekünk ilyen kenyér kell, és a Vert cipónk az ott látottak mintájára készült.

– A csíksomlyói búcsú, gondolom, kikerülhetetlen.

– Persze, hacsak lehet, minden évben megyünk a családdal. A Csíkszentmártontól a somlyói nyeregig legyalogolt húsz kilométer felér egy zarándoklattal. Megtisztítja a lelkem. Utána persze jöhet a forgatag, barátokkal-beszélgetésekkel, bőséges vacsorákkal.

Igenemberek

– Miért ezt a szakmát választotta? Az átlagembernek a korainál is koraibb kelés általában rémítő.

– Ugyan. Szeretek korán kelni. Mindennap hajnali négykor ébredek. Amúgy a pályaválasztás könnyű volt. Tizenkét évesen eldöntöttem, hogy pék leszek. Talán egy rokonomtól hallottam még gyermekfejjel a szakmáról; ahogy mesélt, egyből megfogott. Tudtam, hogy ez lesz az én utam. Én leszek a helyi pék, ahogy ma is büszkén mondogatom minden településen, ahol boltot nyitottunk.

– Volt családi késztetés?

– Édesapám a mezőgazdaságban dolgozott, nekem is ezt az utat szánta. Ám mindenben támogatott. Tizenhat éves koromban jutottam ki először nyári gyakorlatra Németországba, a Passau melletti kisvárosokban látottak lenyűgöztek. Tudtam, hogy hasonló házias pékséget szeretnék létrehozni idehaza. Hárman sütik a cipót, egy eladja, ennyi az egész. Előtte a Győri Sütőiparnál voltam tanuló a kenyérgyárban, nagy monstrum kemencébe raktam a kenyereket. Az elborzasztott.

– Majd hazajött, és nekiállt felépíteni a Pedrót.

– Azért azt hozzáteszem, hogy a pékség alapítása utáni első három évben szinte semmit nem aludtam. Én voltam egy személyben a pék, az üzletkötő, a karbantartó. Este hattól reggel hatig dolgoztam, utána ledőltem pár órára, aztán megint jöhetett a munka, amíg úgy-ahogy biztos lábakon nem állt a vállalkozás. De az, hogy a saját álmom megvalósításáért teszek meg mindent, olyan erőt adott, hogy észre sem vettem az idő múlását. Mivel gyakorlatilag egy személyben dönthettem, senki sem szólt bele abba, hogy mi legyen a következő lépés, gyorsan haladtunk előre.

– Ennyi a titok?

– Meg az, hogy igenemberek vagyunk: mindenbe belevágunk, mindenkivel szívesen találkozunk, semmire sem mondunk nemet. És beindul egy láncreakció: adunk és kapunk, magától fut az egész. Illetve még: hinni kell benne. Én mindig hittem, hogy ebből az egészből – hogy stílusos legyek – valami jó sül ki.

Lássunk messzire

– Mit jelent önnek a kenyér?

– Nekem a mindennapi kenyér tényleg az élet. Csodás, hogy kifejezhetem vele az érzéseimet. Azt, hogy mit gondolok a világról. Egy jó kenyérrel, egy jó marketingkampánnyal üzenhetek a világba, elmondhatom, hogy szerintem milyen értékek fontosak, mi az, ami előbbre visz minket. Boldoggá tesz, hogy csak a hónom alá csapom a veknimet, és mindenhová eljuthatok vele, legyen az akár kenyérszentelés Veres András megyéspüspökkel, a budapesti Ízek Utcája, Győr vagy a Székelyföld, szakmai verseny, közösségi kemence átadása, vagy egyszerűen, ám mégis gazdagon élő emberek közössége.

– A nemzeti összetartozás napjára, június 4-re Trianon-veknit készített. Árulja el: mitől lett trianoni?

– Egy trianoni kereszt van rászitálva, az ára 1920 forint. Mindenképpen nagy kenyeret akartam, többféle gabonával. Tartalmaz királybúzát, celldömölki búzalisztet, rozst, tönkölylisztet. Olyan színes kavalkád, mint a Kárpát-medence. Kicsit savanykás a kovásztól, kicsit édes a szilvától, a gyümölcstől, ami a Kárpát-medencében mindenütt megtalálható. Van pár hasonló termékünk. Elkészítettük Győr kenyerét, minden eladott példányból száz forint a városháza új harangjai­nak megalkotására megy. Már egymillió-egyszázezer forint felett járunk, az tizenegyezer kenyeret jelent. Jövőre Szent László-év lesz, készülünk Szent László-kenyérrel is.

– A végére hagytam beszélgetésünk apropóját: a napokban avatták fel Sokorópátkán a Trianon-emlékművet, méghozzá a helyiek összefogásából.

– A Sokorói Tájegység Egyesülés civil szervezet – amelynek elnöke vagyok – és az önkormányzat összefogásának eredménye. A Kőhányás-pihenőnél magasodik az égbe, Szűz Mária öleli át Nagy-Magyarországot. Menjen ki, nézzen körül: körben a dombok és hegyek, mintha Erdélyben lennénk. Az emlékműtől megpillanthatjuk a Bakony legmagasabb csúcsát vagy a somlói magányos tanúhegyet. Szeretek messzire látni. Felszabadító, ha szabadon járhat a tekintet.

Névjegy

Név: Vajda Péter

Kor: 42 éves.

Három gyermeke van, Bendegúz tíz-, Koppány hétéves, Zselyke most töltötte a kettőt. Feleségével, a szomszédos Tétről származó Hajnival kamaszkoruk óta ismerik egymást. A sokorópátkai gyermekkort követően három évig Budapesten élt, a Pesti Barnabás élelmiszeripari szakgimnázium Mogyoródi úti kollégiumában. Mint mondja, a vidék nyugalma után furcsa volt egy kétszer kétsávos autóút mellett aludni nap mint nap, de végül megszokta. Mégis hazatért, hiszen otthon már várta Hajni, a leendő feleség. Kamaszként kick-boxolt, jelenleg is sportol, hetente háromszor tíz kilométert fut. Szabadidejében szívesen olvas a magyarság történetéről szóló könyveket, emellett motorozik, a Pannonhalmi RC Rotary motorosklubjának tagja, most cserélte le japán kétkerekűjét az amerikai klasszikusra, egy Harley-Davidsonra.

Vajda Péter a magyar rock lelkes rajongója, kedvence a Pokolgép, a Kárpátia, a Historica. „Van, aki motivációs tréningekre jár, nekem elég, ha meghallgatok egy jó dalt, olyan hangosan, amilyen hangosan csak tehetem, és máris tudom, hogy merre tartok” – árulta el. Az első Pedró Pékség Sokorópátkán 2002. november 11-én nyitotta meg kapuit. Nevét Vajda Péterről, azaz Pedróról kapta. Ma már tíz saját bolttal büszkélkedhetnek, a kisvállalkozásból több mint 120 lelkes főt foglalkoztató vállalkozássá nőtték ki magukat. Boltjaik Győrben, Téten, Győrszemerén, Pannonhalmán, Sokorópátkán és legújabban Mosonmagyaróváron is jelen vannak.

2014-ben a Kisalföldi Presztízs Díj-kiosztó gálán átvehették az év vállalkozásának járó díjat. Évente több mint 200.000 kakaós csigát, 2.800.000 zsemlét sütnek, 1.000.000 kg lisztet használnak fel. Következő lépésként biolisztekkel készítik cipóikat, kézműves malmokból hozva a lisztet.