Drágább lesz az alma

2024.09.04. 07:20

Rövidülhet az eltarthatóság – Három héttel korábban érett be az idei almatermés Győr-Moson-Sopronban - fotók

Drágább lesz idén az alma, mert az ország egy részén elfagyott a termés, valamint az iszonyatos aszály és hőség miatt is jelentős a hullás. A gombabetegségek, kártevők sem kímélték a gyümölcsöt, a korai szezon pedig az eltarthatóságát befolyásolhatja.

Simon Roberta

Markó Vendel hatféle helyi, magyar almát árusít a győri vásárcsarnokban. Véleménye szerint az ára csökkenni fog a szezon előrehaladtával.

Fotó: Molcsányi Máté

Két-három héttel korábban megérett az alma a győrszentiváni gyümölcsösben – vezette körbe lapunkat az ültetvényen Nagy Szabolcs, a Nagy Család gyümölcsösének tulajdonosa. – Nehéz a termést idén a fán tartani, rengeteg öntözést igényel a kánikulában. Nálunk is sok lehullott, de a napégéssel is küzdünk, mert erős az UV-sugárzás. Szép, nagy méretű almánk is van, ami ritka az országban, ugyanis az alföldi termővidéken igencsak apró szemű lett a gyümölcs. Az árát tekintve biztosan drágulni fog, beleértve a Szedd magad! akciókat. Mi 50 forinttal emeltünk a tavalyihoz képest, így 300 forint kilója az étkezésinek, a hullott, cefrének valót pedig 100 forintért lehet szedni – részletezte.

Idén több alma lesz Győrszentivánon, Nagy Szabolcs gyümölcsösében, viszont meg kellett küzdeniük, hogy a fán tartsák még a termést. 
Fotó: Molcsányi Máté

 Lengyelországban is komoly almahiánnyal küzdenek, Ausztriában is gondok vannak. Tavaly kevesebb volt a termés nálunk is a fagyok miatt, idén viszont valamivel többet lehet leszedni a fákról a Szedd magad! akció keretében

 – mondta lapunknak Nagy Szabolcs, aki szerda kora reggel nyitja meg győrszentiváni gyümölcsösének kapuit. 

Mivel jóval előbb kezdődött a szezon, ezért az alma eltarthatósága is megkérdőjelezhető az őstermelő szerint. – Hűvösebb időben szoktuk szedni. Most forró a termés, ha nincs megfelelően hűvös pincénk vagy kamránk a tárolásra, biztosan nem marad meg télire – figyelmeztet. 

Szabolcs szerint idén hamar el fog fogyni a magyar alma a piacról, és import sem igazán van vagy lesz. A többi gyümölcsnél is érezhető volt ez a jelenség. 

– Befőzésre, télire és cefrének is sokan viszik. A Szedd magad! keretében a vásárlók maguk válogathatják le, mekkora almát szeretnének. Vannak nálunk akár fél kilót nyomó példányok is, ezek már nem is egyszemélyes fogyasztásra valók – mutat rá az egyikre. 

Folyamatos problémát jelentettek a kártevők, a Nagy Család gyümölcsösében új fajták is megjelentek, amiket eddig nem is ismertek. Dupla növényvédelemre volt szükség. – A lisztharmattal is küzdünk a meleg ellenére, pedig már ellenállóbb fajtákat ültettünk. A kiskertekben a kalciumhiány okozott gondot, ami az almán pöttyösödés formájában mutatkozik. A termés élvezeti értékéből nem vesz el, de az eltarthatóságát befolyásolja – részletezte Nagy Szabolcs, aki azt is elárulta, náluk három fajtából lehet szedni szeptember közepéig. 

Két sárga található nálunk: a Sirius fajta savasabb, míg az Orion édesebb. Emellett van még piros alma kategóriában a Red Topaz, aminek az ízvilága a Jonathanhoz hasonló. Idén az utóbbiból kivételesen sok termett, a Rozela fajtától viszont búcsút veszünk. Ősszel kivágjuk mind a 180-at és a helyére új, ellenállóbb fajta kerül

 – mondta. 

Markó Vendelnél a győri vásárcsarnokban csak magyar alma kapható, ráadásul helyi termelőktől szerzi be: Ménfőcsanakról és Bakonygyirótról, két fajta pedig Kecskemétről érkezett. Kilója most 699 forint, viszont terveznek a következő hetekben akciót. A FruitVeB tájékoztatása szerint Magyarországon az étkezési alma termelői ára várhatóan 25–35 százalékkal nő, a szupermarketekben 600 forintnál kezdődik kilója. 

A szakmai szervezetek becslése szerint ebben az évben az átlagosnál gyengébb termés várható, a belföldi étkezési és feldolgozóipari igényeket nem tudja fedezni a leszüretelt mennyiség. – Az aszály és a hőség miatt a gyümölcsök mérete elmarad a szokásostól, így – főleg az eleve kis gyümölcsű fajtáknál – várhatóan kisebb lesz a méret. A ténylegesen betakarítható mennyiséget a szüreti időszak időjárása még – akár jelentősen – befolyásolhatja. Jó esetben a 350 ezer tonnát is meghaladhatja a termés, míg a legrosszabb forgatókönyv esetén a 300 ezer tonnát sem éri majd el a tényleges mennyiség – tette hozzá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet. 

Kitértek arra is, hogy az egész EU-ban gyengébb a termés az átlagosnál: 11,5 millió tonna helyett 10,2 millió tonna várható. Az EU majdnem harmadát a lengyel alma adja, idén azonban akár másfél millió tonna termés is hiányozhat, ami a felvásárlási árakban is megmutatkozik majd. 

Az időjárási károk minden válfajával szembe kellett nézniük a gazdáknak: szélsőséges csapadékeloszlás, a korán jött tavasz, hirtelen lehűlés után kánikula.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában