Műemlékeinket, mint a Földet, csak kölcsönkaptuk a következő generációktól

 - Az ICOMOS műemlékvédelemmel foglalkozó nemzetközi szervezet. Mit kell még tudni róla?

- A szakmai, civil szervezetet 1965-ben hozták létre. Az általa kidolgozott irányelveket a legtöbb ország alkalmazza a saját műemlékvédelmi gyakorlatában. A magyarországi tagszervezet hozzávetőlegesen háromszáz fős, megtisztelő, hogy május óta én láthatom el az elnöki feladatokat, amit szolgálatnak tekintek. 

- Nagy harcot kell vívni egy-egy értékes épület megmentéséért?

- Mi egyesületként működünk, nem hatóságként, konkrét ügyekbe nem avatkozunk be. Elvi állásfoglalásokat hozunk és felhívjuk a figyelmet egy-egy problémakörre. A szemlélet átadásával tudunk segíteni és azzal, hogy a műemlékvédelmi szakmai kérdésekben erősítjük a szereplők közötti párbeszédet a megoldás érdekében. A teljes országot lefedő kapcsolati hálónkon keresztül egységes gondolkodást igyekszünk érvényesíteni, ami a szétdarabolt hatósági rendszer miatt nehezen valósítható meg. Pedig fontos lenne, hogy legalább a szomszédos vármegyék örökségvédelmi szakemberei rendszeresen találkozzanak egymással és egyeztessék álláspontjukat.

- Elnökként mit szeretne elérni?

- Nagyjából tizenöt éve veszek részt az ICOMOS munkájában, abból kilenc évig láttam el a főtitkári teendőket. Elsődleges feladatunk természetesen a műemlékek védelme, de a szervezet fiatalítását is rendkívül fontosnak gondolom, így tudjuk megvalósítani az értékőrző szemlélet átadását. Rendszeresen szervezünk programokat, ilyen például a Békési Népi Építészeti Tanácskozás és a Román András Műemlékvédelmi Nyári Egyetem. Ezeken az összejöveteleken a műemlékvédelem területén dolgozó fiatalabb és idősebb kollégák találkozhatnak egymással és tapasztalatot, véleményt cserélhetnek. A kétévente megrendezett Országos Műemléki Konferencián egy-egy aktuális témát járunk körbe. A legismertebb programjaink közé tartoznak az éppen most véget ért Kulturális Örökség Napjai, valamint az április 18-i Műemléki Világnap, amiket az illetékes minisztérium és az ICOMOS közösen szervez. Ez utóbbi alkalmon osztjuk ki az ICOMOS éves díjait, elismerve a példaértékű műemléki felújításokat. Idén a soproni Múzeumnegyed kapta a díjat, de korábban Sopronból a Várfalsétány, a Várkerület és a Kárpáti-malom is elismerésben részesült. 

- Térjünk át a személyes életpályájára. Tervezőből hogyan lett "műemlékes"?

- A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán végeztem. A diploma megszerzése után az építészettörténeti tanszéken oktattam és kutattam. Szerettem a munkámat, mégis, amikor 2004-ben Sopronban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál műemlék-felügyelőt kerestek, megpályáztam az állást. Nem bántam meg, mert komoly szellemi műhelybe csöppentem, nagy tudású, elhivatott építészek, régészek és művészettörténészek közé. Közöttük említem az első főnökömet, Figler András régészt, de soproni tanítómesteremnek tekinthettem Kubinszky Mihály építészt, a Városszépítő Egyesület elnökekét is. Ott volt még Winkler Gábor építész, aki mellett a Széchenyi István Egyetem Építészettörténeti és Városépítési Tanszékén is dolgoztam. Ők valamennyien meghatározták a pályámat, a gondolkodásomat és életre szóló szellemi muníciót adtak. 

- Mitől szép ez a hivatás?

- Hiszem, hogy az ember nem egy marék szénatomból és vízmolekulából áll, hanem lelke és érzelmei vannak. Szereti és félti a régi dolgokat. Ha vigyázunk az örökségünkre, a társadalom identitását erősítjük. Ezért fontos, hogy megőrizzük a műemlékeinket. Nem magunkért, hanem a gyermekeinkért és az unokáinkért! Azt szokták mondani, hogy a bolygónkat nem örököltük, hanem kölcsönbe kaptuk a következő generációtól. A műemlékvédelemmel ugyanez a helyzet. E gondolat köré épül minden, amit csinálok. A hatósági és az oktatói munkámat ennek szellemében egészíti ki az ICOMOS-ban és a Soproni Városszépítő Egyesületben végzett civil tevékenység. 

- Mit tart sikernek a munkájában?

- Amikor egy értékes épület megmenekül a lebontástól, az egyértelmű siker. De számomra az is siker, ha a hatóságra nem úgy tekintenek az emberek, mint egy gonosz állami szervezetre, hanem, mint együttműködő partnerre. Minden műemlékfelújítás sokszereplős, közös munka kell, hogy legyen, amiben egyenrangú partner a tulajdonos, a tervező, a kutató, a szakértő és a hatóság. A sokféle szempont, érdek összehangolása nagy kihívás, de párbeszéddel mindent meg lehet oldani. Az oktatásban az a siker, ha kikerül olyan hallgató, aki ezt a szemléletet tovább viszi. 

- Mivel kapcsolódik ki? Van-e hobbija?

- Tagja vagyok a Soproni Vasútbarátok és Vasútmodellezők Egyesületének. Rendszeresen tartunk kiállításokat Sopronban és a környező településeken. A vasútmodellezés gyerekkori álom, egy olyan hobbi, amit az ember saját örömére folytat. Ugyanakkor az egyesületben sokféle emberrel találkozom, és igyekszem ott is terjeszteni a műemléki szemléletet. Megépítettük például maketten a Várkerület házsorát, sőt az engedély nélküli ablakcserét is lemaketteztük. A világ megismerésében is segít, sok gondolatot ad építészeti kérdésekben és az oktatáshoz is. Otthon is van terepasztalunk, amit a fiaimmal közösen építünk.