Amit a föld ad – Győri kollégánk véleménye a kertészkedésről

Amikor ott jártam, kis parcelláját öntözgette éppen egy hölgy. Az egyik közeli társasház sokadik emeletén lakik, életmentő számára az a hét négyzetméter, amelyen paradicsomot termeszt, virágok nőnek, citromfű illatozik. Másik példa: egyik rokon már idős, de amikor el kellett adnia a kertes házát, nem bírt magával, bérelt egy kis földet, oda jár ki minden hétvégén, és kapálgat, gyomlálgat, hajolgat, izzad a napon, majd este fájlalja a derekát. Mégis felfrissül, kicserélődik az alatt a néhány óra alatt, amit a kertben tölt. 

Az ipari forradalom és gyermekei bekényszerítették a nagyvárosba az embert. A szocializmus alatt – illetve ne legyünk igazságtalanok, a trend a fejlett nyugaton is ugyanúgy megjelent – volt egy elképzelés arról, hogy a dolgozó nő otthon már nem főz, a családtagok menzáznak, így aztán felesleges a lakásokba egy nagy konyha. Helyette kitalálták a teakonyhát. 

Ahhoz, hogy emberként éljünk, kell az alkotás öröme. Az előbbiekhez kapcsolva ez lehet akár a főzés, vagy akár a föld mívelése. A vágy évezredek óta bennünk él, nem lehet kiirtani néhány évtized alatt. Lásd a panelházak ablakai alatt létrehozott apró csodákat, amikor virágokkal ültetik tele az erkélyek alatti részt, bízva benne, nem kél lába a rózsatőnek. Ha mégis, újrakezdik, újraültetik a jobb emberek. Egy kert, egy kis föld művelése fáradságos munka, amelyet soha nem lehet abbahagyni, ám annyi örömet ad, ami elmondhatatlan.