A legújabb modell

2024.09.08. 07:00

A győri gyár büszkesége az új Cupra Terramar

Német alapok, spanyol tervek, olasz dizájn, magyar gyár. Ebből lett a VW konszern új modellje, a Cupra Terramar, amelyet a hét elején mutattak be Barcelonában. Aki pedig mindezt a kitalálástól a megvalósulásig felügyelte, koordinálta, egy hölgy, az Audi Hungaria felfutásirányítási vezetője, Weisz Szilvia, akitől megkérdeztük, milyen szépségei és nehézségei voltak a kétéves munkának.

Varga Ottó

A földről (terra), és a tengerről (mar) kapta a nevét a VW-konszern új reménysége, a Cupra Terramar. Az új modell világpremierjét a hét elején tartották Barcelonában, ahol a győri Audi vezetősége is díszvendég volt. 

Egyik sem véletlen: a Terramart a katalán fővárosban tervezték, de az Audi Hungaria győri gyárában gyártják majd.

 Ez, túl azon, hogy komoly elismerés a gyárnak, egyúttal a következő öt év magas szintű kapacitáskihasználásához is hozzájárul majd. A termelés elindításának előkészítésében a legtöbb feladat egy hölgyre hárult: Weisz Szilvia koordinálta az amúgy három országban, négy telephelyen zajló munkát. 

A katalán fővárosban tervezték, a platformja Németországban készült, és az Audi Hungaria győri gyárában gyártják majd. Egy fotón mindenki, akinek köze volt vagy lesz a Terramarhoz, köztük Michael Breme és Les Zoltán.

A jót könnyű megszokni 

Egy új márka, egy új modell mindig nagy ünnep az autógyártásban. Persze, a fejlesztések folyamatosak, sokszor előrébb járnak a vásárlói igényeknél is, de ez manapság természetes, hiszen a jót könnyű megszokni. A Cupra mint önálló márka maga is viszonylag fiatal, a legfiatalabb tagját pedig a hét elején mutatták be, ez a Terramar. 

Látva az újdonságot, maximálisan megerősíti azt az elképzelést, hogy a Cupra legyen a VW-cégcsoport, illetve a SEAT fiatalos, sportos, dinamikus, látványos márkája. 

Mivel a Terramar teljes egészében az Audi Hungaria győri járműgyárában készül – nagyrészt győri motorokkal –, természetesen ott volt a bemutatón Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke, és Les Zoltán járműgyártásért felelős igazgatósági tag is. 

Komoly fegyvertény 

– Fontos mérföldkő ez a típus a gyár életében, hiszen teljes egészében itt készül majd – mondta Michael Breme. – A Terramar és az új Audi Q3 határozza majd meg a következő öt évünket, ezekkel a típusokkal a vállalat járműgyárának kapacitását csaknem teljesen kihasználjuk, ami a mai gazdasági helyzetben, amikor más Volkswagen-, Audi-gyárak kapacitásai nincsenek kihasználva, jó eredménynek számít, komoly fegyvertény. Ráadásul a két típus gyártása ugyanazon a műszaki platformon zajlik, ezzel a hatékonyság is nő. 

És ami a legfontosabb: a Terramar és a Q3 gyártásán több mint háromezren dolgoznak majd Győrben. 

Piacbevezető 3700 darab 

Hozzátette, látva az autót, ismerve a tulajdonságait, biztos benne, hogy komoly sikere lesz a piacon. Les Zoltán arról beszélt, milyen komoly feladat volt, és mennyi beruházással, átalakítással járt a Terramar integrációja a termelési rendszerbe. A legnagyobb átalakítás a karosszériagyárban történt, de a lakkozóüzemben és a szereldében is komoly munkálatok zajlottak. 

A dolgozókat külön képzésekkel és workshopokkal készítették fel a gyártásra. 

Azt is hozzátette: a Terramar győri szériagyártása a közeljövőben kezdődik, a piacbevezető darabszám 3700 lesz, majd később, a termelés felfutása után a naponta összesen elkészülő 770 autóból 300 lesz Terramar, a többi az új Q3. 

Weisz Szilvia abszolút „saját gyermeknek” érzi a Cupra Terramart. 
Fotó: Audi Hungaria

Igazi kihívás volt 

Az Audi Hungaria delegáció­jában ott volt a barcelonai világpremieren Weisz Szilvia is, aki a járműgyári felfutás irányításvezetője. Mint megtudtuk, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az autó kitalálásától kezdve annak végleges elkészültéig ő koordinálta a gyártás előkészítését. 

A Terramar megkapja a konszern jelenlegi legmodernebb vezetéstámogató és biztonsági elektronikáit. A beltérben sem spóroltak a látvánnyal és a technikával.

 – Amikor eldőlt, hogy a terméket elkészíti a gyár, az volt a dolgom, hogy az előszériás fázistól a szériagyártásig zökkenőmentesen jusson el a gyár. Rendben legyen a minőség, a mennyiség, és persze a költségek is. Tulajdonképpen koordinálnom kellett a munkát a Volkswagen, a SEAT/Cupra, az Audi in­golstadti telepe, a győri gyár és az olasz IDG (Ital Design Giugaro) között. A platform Wolfsburgban készült, a felépítmény, a ka­­rosszéria fejlesztése a SEAT-nál történt, a platform pedig közös lesz az új Audi Q3-mal, ami szintén Győrben készül majd. Az alkatrészek közül ami közös, azokat az Audi fejlesztette, a Cupra-specifikus alkatrészeket a SEAT. Ráadásul a beszerzés is külön folyik a két típusnál. Már az sem egyszerű néha, ki miért felelős. Igazi kihívás volt. 

– Mondhatjuk akkor, hogy ez az ön „gyermeke”, hiszen a „fogantatástól” a „megszületésig” jelen volt? 

– Abszolút „saját gyermeknek” érzem. Ráadásul nagyon könnyű azonosulni vele. Ez az autó ugyanis sportos, fiatalos, dinamikus és igazán magával ragadó. Tesztvezetésen ki is próbálhattam az előszériás változatban is, legutóbb pedig plug-in hibrid motorral szerelt verziót vezettem, mondhatom, az élmény csodálatos! 

– Pedig, gondolom, már nem könnyű lenyűgözni. 

– Valóban, volt már erősebb, nagyobb autó a kezem alatt, de egy újdonság mindig lenyűgöző, hát még így, hogy láthattam a fejlődését. 

– Azért egy ilyen kétéves projektmunka nem kis feladat, mi volt benne a legérdekesebb rész? 

 A legjobb – és egyben a legnagyobb kihívás is – a nemzetköziség. Az, hogy ennyi országot, ennyiféle márkát, telephelyet, embert, habitust kell koordinálni, közös nevezőre jutni, megoldásokat találni. Néha tényleg embert próbáló volt, ugyanakkor izgalmas és érdekes. 

– Gondolom, ezt az íróasztal mellől nemigen lehet megoldani. Összeszámolta, hány kilométert utazott – autózott, repült – az elmúlt időszakban? 

– Valóban nem lehet irodából megoldani. Azonosulni kell a termékkel, ott kell lenni a gyárban, helyben, ott kell lenni a tervezőasztalnál, ha szükséges. Éppen ezért kellett – főként az előkészítő fázisban – a németországi Wolfsburgba, Spanyolországba, Olaszországba utazni, később inkább már itt a gyárban volt dolgom, és legtöbbször itt zajlottak a megbeszélések is, hiszen könnyebb a gyártás helyszínén megoldani a problémákat, ha adódnak. Szóval kilométerben nem annyira sok, de amúgy fantasztikus, hosszú utazás volt ez az egész. 

– Ezek után a világpremier talán az ön számára volt a leginkább felemelő. 

– Jaj, én nagyon emocionális vagyok, őszintén mondom, még itt, a bemutatón is izgultam, hogy minden flottul menjen, holott az autó kész, és az eseményt nem is mi szerveztük. De hát – ha már ezzel a hasonlattal éltünk – egy anya a felnőtt gyermekéért is izgul... 
 

Az autó számokban

A Cupra Terramar egy sportos SUV látványos, formabontó, mégis elegáns megjelenéssel, tele újdonságokkal és a műszaki fejlesztések csúcstermékeivel. 

Méretei: hossza 4519 mm, szélessége 1863 mm, a tengelytáv 2681 mm. A kerékméret alapból 18 colos, de elérhető 19 és 20 colos méretben is. 602 literes csomagtere a kategóriájában nagynak számít. 

Motorválaszték: az alap egy 1,5 literes, négyhengeres eTSI motor 48 voltos hibrid rendszerrel, 150 lóerővel. A következő lépcső a 2.0 TSI, amely 204 lóerős, ugyanennek az űrtartalomnak a TSI VZ (Veloz – gyors) változata már 265 lóerőt tud. A jelenlegi csúcson egy plug-in hibrid motor található, 204, illetve 272 lóerővel. Valamennyi motorhoz 7 sebességes DSG automata váltó jár. 

A Terramar természetesen megkapja a konszern jelenlegi legmodernebb vezetéstámogató és biztonsági elektronikáit, a távolságtartó tempomatot, a sávtartó automatikát és a fáradtságfigyelő rendszert. 

A beltérben sem spóroltak a látvánnyal és a technikával. Kifejezetten sofőrközpontú a kormány mögötti 10,25 colos egység és középen a 12,9 colos érintőkijelző. Mindezt erősebb hardver és frissebb szoftver támogatja. Csak egy példa az odafigyelésre: a középkonzolon a vezeték nélküli telefontöltő felforrósodás elleni védelmet is kapott. 

Opcionálisan természetesen rengeteg más technikai és kényelmi újdonság rendelhető, ahogy azt a kedves vevő elképzelése és persze pénztárcája engedi. Ha már pénztárca: az alapmodell árát árulták el a bemutatón, az Németországban 43 ezer euró lesz, ez átszámítva mintegy 17 millió forint, ám Magyarországon már 14 millióért elérhető lesz. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában