Az óvatos vásárlót nehéz átverni

2024.09.10. 13:21

A fogyasztók véleményei a közüzemi cégek ügyfélszolgálatainak működéséről többnyire lehangolók Győr-Moson-Sopronban is

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) nemrégen arról adott hírt, hogy az utóbbi fél évben jelentősen megnőtt a hozzájuk érkezett fogyasztói panaszok száma.

Barki Andrea

Fontos az elővigyázatosság: jó tisztában lenni azzal, milyen elérhetőségeken tudjuk felvenni a kapcsolatot baj esetén az eladóval, egyáltalán áll-e valós cég például egy-egy webáruház mögött.

Fotó: MW-archívum

Mint megállapították, a nyár sajnálatos módon már hagyományosan magával hozta a légi járatok késésének és törlésének problematikáját. Káosz a reptereken, a légitársaságok ügyfélszolgálatainak kritikán aluli teljesítése, tájékoztatási hiányosságok és bosszankodó utasok ezrei, tízezrei jellemezték a nyarat. Mind a jogalkotóknak, mind a jogalkalmazóknak határozottan kell fellépniük annak érdekében, hogy hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő. 

Ám ez nem csak a légi utasok jogaira vonatkozik. 

Mint írták, a közüzemi cégek ügyfélszolgálatainak működéséről a fogyasztók véleményei lehangolók. A legnagyobb probléma, hogy a határidőket sem tudják tartani a szolgáltatók. Semmi változás nem történt abban sem, hogy a vállalkozások jelentős része nem tesz eleget jogszabályi kötelezettségeinek, nem vesznek fel jegyzőkönyvet a fogyasztói kifogásokról, nem válaszolnak határidőn belül a panaszokra, a vásárlói igényeket rendre elutasítják mondvacsinált, szakvélemény által alá nem támasztott indokokra hivatkozva. Ugyancsak számtalan panasz érkezett az online vásárlásokkal összefüggésben a webáruházak megtévesztő kereskedelmi gyakorlataira, átveréseire, vagy éppen a javító-karbantartó munkákkal kapcsolatos, sokszor szakszerűtlen, a fogyasztói kifogásokat egyáltalán nem vagy nem megfelelően kezelő vállalkozók munkájára is. 

A FEOSZ-hoz érkező panaszok megerősítik: sokszor a fogyasztók azzal sincsenek tisztában, kitől vásárolnak terméket, így a jogérvényesítés során falakba ütköznek. Holott az egyik legfontosabb fogyasztói feladat épp az, hogy ismerjük meg, ki az eladó cég. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában