2024.08.25. 07:32

Világbajnok fogathajtók készülnek Sokorópátkán

Barki Andrea

Sokorópátka tökéletes helyszín a világbajnoksági felkészülésre Dobrovitz József fogathajtó szerint. Fotó: Csapó Balázs

Világbajnok magyar fogathajtók készülnek vármegyénkben a világbajnokságra, amelyet szeptember 4–8. között rendeznek Szilvásváradon. A Nemzetközi Lovassport Szövetség nem véletlenül ítélte a településnek a világbajnokság rendezésének jogát éppen 2024-ben, hiszen 40 éve, azaz az 1984-es szilvásváradi négyesfogathajtó-világbajnokságon mind csapatban, mind az egyéni indulóknál a dobogó mindhárom fokán magyar hajtó állhatott. 
Most ismét a világ legjobb hajtói és lovai mérkőznek meg a bajnoki címért a festői környezetben. 

A hét eleje óta a magyar csapat egyik neves tagja a Sokoró vidékén készül a vb-re, és hétfőn csatlakozik hozzá a fia is. Dobrovitz József és ifj. Dobrovitz József többek között csapatvilágbajnoki eredménnyel büszkélkedhet. Miért éppen a Sokoró vidékét választották a felkészülés helyszínéül? – kérdeztük Dobrovitz Józsefet. 

– Az itteni terepviszonyok hasonlók, mint a szilvásváradi, ezért döntöttünk úgy, hogy legalább egy másfél hetet itt edzünk, így a lovak jobban tudnak alkalmazkodni. A lovak nagyon jól érzik magukat, tiszta a levegő, jók a terepek, emelkedős erdei területeken tudunk edzeni. Úgy gondolom, hogy ez a terület nagyon megfelel a felkészülésre, és a körülmények is tökéletesek a házigazdánknál a Sokoró Fogadóban. 

A világbajnokságon kilenc magyar fogat indul, ebből kettővel a Dobrovitz család díjhajtásban, maraton- és akadályhajtásban. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában