Ünnep

2024.08.17. 17:37

Margaret Island koncerttel rajtolt a 4 napos Szent István Napok fesztivál – Fotók, videó

A Margaret Island nyitotta meg a Szent István Napok koncertjeinek sorát. Négy nap, két színpad, tizenkét könnyűzenei koncert, két kiállítás, színházi előadások, filmek és színes fesztivál programok várják a látogatókat öt év után újból a mosoni városrészben.

Kisalföld.hu

Fotó: Kerekes István

Öt év után visszaköltözött a mosoni városrészbe a Szent István Napok, Csiszár Péter főszervező szerint a régi helyszín mellett az ingyenes koncertekhez is visszatértek. 

Fesztivál Mosonban két színpaddal

– Tulajdonképpen a 2019-ig megszokott hagyományokhoz tértünk vissza: a helyszín mellett ingyenes koncertekkel, és az elmaradhatatlan augusztus 20-ai tűzijátékkal – emelte ki érdeklődésünkre Csiszár Péter.

Hangsúlyozta: két egyenértékű színpadot is felállítottak. Így egymást követhetik a koncertek, váltakozva, a Futura előtti Fesztivál Színpadon és a mosoni posta előtti  Motherson Színpadon. 

– A szombati napon a fiatalokra és a középkorúakra gondoltunk: a koncertek sorát a Margaret Island nyitotta a Fesztivál Színpadon, amit este 7 órától a Motherson Színpadon Szikora Róbert és az R-GO koncertje követ, továbbá a VALMAR és a Vad Fruttik is koncerteznek a két színpadon – fűzte hozzá.

Rock’n roll és fiatalosabb hullámok

Csiszár Péter hozzátette: a vasárnap középpontjában a rock’n roll áll, a Made in Hungária előadással és este 6 órától a Motherson Színpadon Fenyő Miklós nagykoncertjével, az estet pedig Egri Péter és a Mystery Gang koncertje zárja. 

– Hétfőre olyan A kategóriás együtteseket hívtunk, akik megtöltik a Puskás Arénát: a fiatalosabb hullámokat este 7 órakor a Punnany Massif indítja, majd őket követi a Follow The Flow és az estet megkoronázza Dzsúdló koncertje – sorolta még. 

Augusztus 20-án már reggel kezdődnek a hagyományos, elmaradhatatlan ünnepi programok a Fesztivál utcán. Egész nap a Mesterségek utcája várja a kicsiket és nagyokat. A legkülönfélébb szakmák rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. Lesz mackókészítés, tűzzománcgyártás, nemezelés, csigatészta-készítés, szappankészítés, cipósütés, merített papír készítés, csuhé-, gyékény- és kosárfonó műhely. Kipróbálhatják a rokkát, megismerkedhetnek a könyvkötővel, kötélveréssel. Bepillantást nyerhetnek a kovács, a cipész, a fazekas munkájába is. 

Szigetköz legnagyobb halászleve és tűzijáték 

Délben várható Szigetköz legnagyobb halászleve – melynek bevételét a Szigetközi Állatvédő Liga javára ajánlják a gyepmesteri telepről kikerülő, gazdásításra váró házikedvencek életminőségének javítása céljából. Az ételt mosonmagyaróvári vendéglátóhelyek főzik, és közben a Jó ebédhez, szól a nóta is a Fesztivál utcán. Kosáry Judit, Szlezák Erika és Sebestyén Tamás hozza el az idén a jó muzsikát a halászlé mellé. Este 7 órától a Motherson Színpadon fellép a Hot Jazz Band, este fél 9-től pedig a Fesztivál Színpadon a Queen Symphonic, közreműködik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a Crazy Little Tribute Band és Lőrincz Judit operaénekes. Az előadás után a négy napot ünnepi tűzijáték zárja.

Baba sarok, retro mozi

A négy nap alatt a Fehér Ló Közösségi Ház baba sarokkal, retro mozival és retro gyerekmozival is várja a fesztiválozókat Az oroszlán ugrani készül, Szaffi, Vuk, Lúdas Matyi és a Csinibaba is a repertoáron lesz. Augusztus 17-én a Csodavilág gyerekzenekar interaktív koncertje lesz, augusztus 18-án a Pinceszínházban Borba fojtott mesék címmel előadás 18 éven felüliek számára. Augusztus 20-án pedig a Fesztivál utcán a MASZK Bábszínház Mátyás király bolondos bolondja és Szamárcsel című előadásaival fogadják a gyerekeket.

Új fesztivál pohár is készült a rendezvényre, mely remélhetőleg a többi rendezvényhez hasonlóan segít a hulladék csökkentésében is a négy nap alatt, és jó emlék lesz minden fesztiválozónak Mosonmagyaróvárról.

Az időjárásra is figyelnek

A szervezők az időjárást is figyelemmel követik: enyhe eső esetén megtartják a koncerteket, azok csupán a piros jelzésű vihar esetén maradnak el. A színházi előadásra esőköpennyel készülnek.

▶️Parkolás:

Parkolási lehetőségek a lezárt terület közelében: a Soproni utca Hajós utca utáni, templomig terjedő szakaszát zsákutcává alakítják (kb. 20 férőhely), a volt IV. sz. (lányiskola) Soproni utca felől megközelíthető, parkolásra alkalmassá tett udvara (kb. 150 férőhely), Kápolna téri parkolók (kb. 30 férőhely), Családsori parkolók (kb. 50 férőhely), Rév utca, mosoni temető parkolója (kb. 45 férőhely). Parkolási lehetőség van az önkormányzati utak KRESZ-szabályok által adott lehetőség szerinti szakaszain is.

A Szent István Napok idejére kerékpártárolókat alakítottak ki a rendezvény helyszínén, az információs faház előtti, autóktól elzárt területen.

▶️Vendéglátás:

A Fesztivál ideje alatt közel 20 vendéglátóegység biztosítja széles választékkal az étel-ital kínálatot a Fesztivál utcán.

Aki teheti, hozza el a régi fesztivál Repoharát (cuprevolution), és lecseréheti újra a BOS támogatónk jóvoltából a környezettudatosság jegyében.

▶️Vizesblokkok:

A rendezvény ideje alatt új, kulturált, higiénikus, folyamatos takarítással rendelkező mobil wc konténerszigeteket alakítottunk ki a Fehér Ló Közösségi Ház mögötti területen.

▶️Információ:

A rendezvény helyszínén és ideje alatt információs faházat működtetnek, ahol ülőjegyeket értékesítenek.

Online információ:

honlap: https://szentistvanfeszt.hu/

facebook: https://www.facebook.com/SzentIstvanNapokMosonmagyarovar

facebook esemény: https://www.facebook.com/share/NQ4ijwvriyxd9BTu/

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában