Csipkenap

2024.08.26. 13:00

Főztek, varrtak, harcoltak Hövejen

Az ország csipkekészítői gyűltek össze a hétvégén Hövejen, a község hagyományos csipkenapján. Csaknem húsz közösség mutatta be értékeit.

Cs. Kovács Attila

A kalocsaiak nagy utat tettek meg, hogy részt vegyenek a höveji találkozón.

Fotó: Cs. Kovács Attila

Az ország csipkekészítőit hívta találkozóra a hétvégén a höveji önkormányzat, közel húsz közösség érkezett, hogy bemutassa alkotásait. A csipkenap kiegészült gasztrofesztivállal, halas ételeket készítettek a főzőcsapatok, illetve a höveji, hagyományos szilvás sütemények is asztalra kerültek. Ugyanekkor rendezte meg Hövejen a Kapu Vára Hagyományőrző Egyesület hadi táborát és végvári találkozóját. 

A csipketalálkozón népszerűsítjük a höveji csipkét és az is célunk, hogy bemutassuk a különböző csipkekészítési technikákat. Értékőrzők a csipkés csoportok, de azok a főzőcsapatok is, melyek eljöttek hozzánk

 – mondta Vargáné Molnár Zsuzsanna, Hövej polgármestere. 

A rendezvényre több százan voltak kíváncsiak. Gasztro- és kulturális események, várjátékok, fegyverzeti bemutatók követték egymást. A csipkekészítők, hímzők is szorgoskodtak, köztük a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület tagjai. 

Megtisztelő a hövejiek meghívása, örömmel képviseljük Kalocsát. Városunknak két hungarikuma is van, a fűszerpaprika és a kalocsai hímzés. Mi a népművészeti értékeinket hoztuk el, bemutatjuk a varrást, illetve még a tojásfestéssel is megismertetjük az érdeklődőket

 – fejtette ki Herczeg-Magó Marianna. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában